A következő címkéjű bejegyzések mutatása: növény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: növény. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 15., csütörtök

Meleg lencsesaláta hideg napokra

No rajtam ugyan nem fog ki az időjárás, márpedig május közepén igenis salátázok. Igaz nem épp olyan salátával, mint amilyen az embernek a saláta szó hallatán elsőre eszébe jut (: 
Pár hónapja ettem egy ilyen salátát az igen remek Bölcső Bárban. Nagyon tudom ajánlani a helyet, kézműves söreik vannak, a pultos fiú pedig készségesen segít a választásban, és az étlap is izgalmas. Időnként még a helyhez tartozó agárral, Hérával is találkozhatunk, aki egyáltalán nem tolakodóan látogatja körbe a vendégeket (: Eredetileg az állítólag igen remek kacsaburger miatt került fel a hely a listámra. Mondanom sem kell már többször is jártam ott, de a kacsaburgert még persze nem próbáltam (:
Ez a saláta viszont nagyon ízlett, és amúgy is már szilveszter óta árválkodott egy bontott zacskó lencse a szekrényben, szóval legfőbb ideje volt már összehozni itthon is ezt a fogást. Kihasználtam az alkalmat, hogy ha már ilyen borzasztó idő van, legalább egy jó vacsorával megápolom a lelkem (;
Igazából be kell valljam nem emlékszem pontosan, hogy milyen öntet volt az egészen, illetve hogy volt-e egyáltalán olívaolajon kívül valami extra. Én mindenesetre most egy mustáros öntetet képzeltem hozzá.


Meleg lencsesaláta buggyantott tojással

Hozzávalók (fejenként):

  • 10 dkg lencse
  • kisebb marék rukkola
  • 1 tojás
  • 1-2 szelet toastkenyér
  • só, bors, olívaolaj, mustár
  • petrezselyem
  • babérlevél
A lencsét áztassuk be előző nap, majd sós-babérleveles vízben főzzük puhára. Az öntethez olívaolajjal keverjünk el egy fél teáskanál mustárt (ízlés szerint lehet magos/csípős) és forgassuk bele a leszűrt lencsét. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A toastkenyereket kockázzuk fel, és száraz serpenyőben pirítsuk meg a kockákat. A petrezselymet aprítsuk fel.
A tál egyik szélére pakoljuk a rukkolát, majd halmozzuk mellé a kenyérkockákkal összekevert lencsét. Locsolhatunk rá még nyugodtan egy kis olívaolajat is. Tegyük a tetejére a buggyantott tojást és szórjuk meg petrezselyemmel.

A buggyantott tojás elkészítéséhez itt van két különböző módszer, az egyik Chili&Vaníliától, a másik pedig a Dining Guide oldaláról. Utóbbi szerintem biztosabb, én is ezt alkalmaztam így az első buggyantott tojáshoz, és elég jól sikerült (:

2014. január 7., kedd

Etióp édesburgonyás, vöröslencsés egytál

Itt volt az ideje, hogy kipróbáljam az édesburgonyát. Elég könnyen hozzá lehet jutni most már nálunk is, olcsónak mondjuk nem mondanám (kb. 900 ft/kg), de cserébe elég kiadós. Tulajdonképpen sütőtökkel is lehet helyettesíteni, mert ízre és küllemre is hasonló.
Igaz nincs túl fogvacogtató telünk, de ez amolyan jó fűszeres, tartalmas egytálétel egy hideg estére.
Az eredeti recept szerint serpenyőben kellene hozzá sütni lepénykenyeret, én ezt most elhagytam, mert volt még a fagyasztóban ilyesmi, amit a múltkor az arabnál vettem.
A fűszerkeveréket össze lehet állítani előre is, több lesz belőle persze, mint amennyi itt kell, de akár sült csirkét is lehet vele fűszerezni.

Berbere fűszerkeverék

Hozzávalók:
  • 4,5 tk. chilipehely
  • 1 tk görögszéna mag
  • 1 tk kurkuma
  • 1tk őrölt gyömbér
  • 1 tk tenegeri só
  • 3 ek. pirospaprika
  • 1/2 tk őrölt fahéj
  • 1/2 tk "allspice" - én kínai 7 fűszer keveréket használtam
  • 1 tk őrölt koriander
  • 1/4 tk őrölt szegfűszeg
  • 1 tk őrölt fekete bors
A görögszéna magot, chilit és sót egy mozsárban vagy fűszermalomban törjük porrá majd keverjük hozzá a többi fűszert is.
Én őröltet használtam mindenből, úgy hogy csak össze kellett keverni.


Etióp édesburgonyás, vöröslencsés egytál

Hozzávalók:
  • kb. 600 g édesburgonya megsikálva és felkockázva
  • 2 ek olaj
  • 1 hagyma apróra vágva
  • 1 ek reszelt gyömbér
  • 3 gerezd fokhagyma reszelve/aprítva
  • 1 ek berbere fűszerkeverék
  • 1 bögre vöröslencse
  • 1 liter alaplé
  • só, bors
  • 250 g káposzta felszeletelve
  • 1 nagy paradicsom felkockázva
  • citromlé
  • koriander a tálaláshoz
Egy mély serpenyőben az olajon pároljuk üvegesre a hagymát. Eztán adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért, ezzel is pirítsuk pár percig. Ha nagyon száraznak tűnik, pici alaplevet öntsünk rá. Adjuk hozzá a berber fűszerkeveréket majd a paradicsomot és a káposztát. Sózzuk, borsozzuk, forgassuk át az egészet.
Végül adjuk hozzá a lencsét és az édesburgonyát, és öntsük fel az alaplével. Részben lefedve hagyjuk közepes lángon kb. 20-25 percig gyöngyözni, vagy amíg a lencse és az édesburgonya meg nem puhul. Adjunk hozzá ízlés szerint citromlevet, és fedő nélkül rotyogtassuk még 5 percig.


2013. október 12., szombat

Sütőtökleves, ami finom (:

Nagyon szeretem a sütőtököt, de a tapasztalat azt mutatja, hogy elsősorban csak szimplán sütőben megsütve. Főztem már legalább 3 féle levest, kóstoltam olyat is, amit más főzött, de nem ízlett egy sem. Már majdnem lemondtam erről, mikor megláttam ezt a receptet. Gondoltam adok még a dolognak egy esélyt, mert ez nem az eddig kirpóbált, főzzük-meg-a-tököt típusú leves. És nahát, és tényleg... a sütőtökleves is lehet finom (: 
Egy picit túlzásba estem ugyan a gyömbérrel, és nem volt itthon rozmaring sem (amúgy sem szeretem annyira), de ez a verzió határozottan tetszik. Ráadásul nem is kell főzni a szó klasszikus értelmében, és alkalmas az esetlegesen megmaradt sült tökök újrahasznosítására is.

Kókuszos sütőtökleves kecskesajtos joghurttal

Hozzávalók:
  • 1 közepes sütőtök
  • 1 konzerv (400 ml) kókusztej
  • 2,5 dl forró víz
  • 1 ágacska friss rozmaring
  • 1-2 cm friss gyömbér hámozva és reszelve
  • 2 ek. almaecet
  • só, bors
  • 150 g kecskesajt 
  • 4 ek. natúr joghurt
A tököt vágjuk fel, magját kaparjuk ki, és 200°C-on süssük puhárar (kb. 45-60 perc). Ha megsült, picit tegyük félre hűlni. A kecskesajtot keverjük el a joghurtban.
A tök húsát kanalazzuk egy lábasba vagy a turmixba a többi hozzávalóval együtt és pürésítsük. Ha túl sűrrű vízzel higíthatjuk.
Tálaláskor adjunk minden tányér levesbe a sajtos-joghurtos keverékből.

Tádá! Már kész is az egész, rém egyszerű megcsinálni, és ha már úgyis süt az ember tököt, pár szeletet fel lehet használni erre. 



2012. december 1., szombat

Naan projekt

Ha már ennyi indiai leves került sorra, ahhoz szinte adja magát a naan is, avagy a lepénykenyér. Ezek a levesek jó sűrűek, de jól esik hozzájuk ez a kenyér, meg hogy lehet mártogatni a sűrű levet vele. Kicsit olyan, mint a pogácsa a gulyásleveshez (:
Igazából fogalmam sem volt milyen receptet válasszak, illetve hogy mitől is lesz ez jó, így kipróbáltam két különbözőt is. Semmi tudományosság nem volt a választásban, csak szimplán vettem a két legszimpatikusabbat, amik azért különböznek is. A végeredmény egyik esetben sem lett szerintem annyira jó, de a joghurtos verzió határozottan jobb lett. Az is igaz, hogy az elkészítéshez is más-más módszert választottam, hiszen nekem sincs tandoorim, amin ezt sütni kéne. Sajnos gáztűzhelyem sincs, ami még vélhetőleg a másik legjobb megoldás lenne, így maradt a sütő és a serpenyő.

Naan

Hozzávalók:
  • 450 g liszt
  • 1,5 tk. só
  • 1 tk. cukor
  • 2,5 tk. szárított élesztő
  • 125 ml langyos víz
  • 5 ek. olaj vagy tisztított vaj
  • 1/8 tk. szódabikarbóna
  • 125 ml vagy 10-12 ek. natúr joghurt
  • olvasztott vaj a kenyerek megkenéséhez
  • szezámmag vagy egyéb fűszernövények ízlés szerint
Oldjuk fel a cukrot a vízben majd keverjük el benne az élesztőt is. Lefedve hagyjuk kb. 10 percig, hogy felfusson.
Egy nagy tálban keverjük össze először a lisztet, sót és sütőport majd adjuk hozzá a joghurtot, a vajat vagy olajat és a felfuttatott élesztőt. Alaposan gyúrjuk össze a hozzávalókat, szükség esetén még adhatunk hozzá vizet vagy lisztet, hogy puha, de nem ragadós tésztát kapjunk. Egy lisztezett deszkán gyúrjuk át a tésztát kb. 5 percen keresztül.
Tegyük a tésztát egy kiolajozott edénybe, kenjük meg a tetejét is olajjal és lefedve meleg helyen hagyjuk 2-4 órát kelni, míg kb. kétszeresére nő.
Ha megkelt, akkor gyúrjuk át ismét a tésztát és osszuk 8 egyforma részre, majd hagyjuk még 30-45 percig kelni.
A tésztaadagokat egyenként lisztezett deszkán nyújtsuk oválisra, de ne sodorjuk oda-vissza, csak egy irányba a közepétől kifelé. A naan tetejét szórjuk meg, amivel szeretnénk és óvatosan nyomkodjuk bele, hogy lehetőleg kevés potyogjon le. A naan másik felét pedig ecsettel vékonyan kenjük be vízzel.


Serpenyős módszer:
Hevítsünk fel egy vastag aljú serpenyőt - legjobb egy öntöttvas serpenyő. A naan vizes felével lefelé tegyük a jó forró serpenyőbe, és egy fedővel takarjuk le. Egy picit vegyük vissza a hőmérsékletet, és süssük a naant kb. 30-40 másodpercig. A naan alja aranysárga, világosbarna kell hogy legyen, és a tészta szépen felhólyagosodik. Vegyük le a fedőt és még kb. fél percig süssük. Eztán tegyük félre a serpenyőt és a naant közvetlenül a gázlángon pirítsuk még meg. Nem baj ha kicsit meg is ég. Bőven kenjük meg olvasztott vajjal.

Sütős módszer:
Elvileg előmelegített pizzakő kellene, de megmondom őszintén nem igazán tudom mi ez, persze nincs is nekem ilyen (: Akinek van, az használja, mások pedig melegítsenek elő egy tepsit a sütőben.
Melegítsük a sütőt 220°C-ra. Vizes oldalával lefelé tegyünk annyi naant a forró tepsire, amennyi kényelmesen elfér rajta. Süssük kb. 2 percig, amíg szép színt kap és felhólyagosodik, majd fordítsuk meg a lepényeket és süssük még 2 percig. Végül itt is kenjük meg bőven vajjal.


Én ezt a verziót sütöttem serpenyőben. Sima teflon serpenyőt haszáltam, mert öntöttvas nincs, és szerintem nem sikerült annyira felforrósítani, amennyire kellett volna. Nem is púposodtak fel olyan szépen a lepények, de egyébként ez sokkal jobb lett, mint alább következő próbálkozás.
A képen a leves egyébként a korábbi fűszeres paradicsom és kuszkusz leves.


Naan

Hozzávalók:

  • 7 g szárított élesztő
  • 235 ml langyos víz
  • 50 g cukor
  • 45 ml tej
  • 1 tojás
  • 10 g só
  • 615 g liszt
  • 2 gerezd reszelt fokhagyma (opcionális)
  • 55 g olvasztott vaj
Egy nagy tálban keverjük el a vizet és az élesztőt majd hagyjuk felfutni (10 perc). Keverjük bele a tejet, cukrot, sót, tojást és annyi lisztet, hogy egy puha tésztát kapjunk. Alaposan gyúrjuk át, majd egy kiolajozott tálban letakarva hagyjuk a kb. 1 órát kelni, míg a duplájára nő.
Ha megkelt a tészta gyúrjuk át és dolgozzuk bele a fokhagymát. Formázzunk a tésztából kb. golflabdányi golyókat, és egy tálcán hagyjuk őket kb. fél óra alatt a duplájára kelni.
Amíg kelnek a gombócok, melegítsük be a grillt.
Nyújtsuk ki a gombócokat egyenként kerek lappá és vékonyan megolajozott grillen süssük 2-3 percig, míg felpuffad és szép világosbarna lesz. A sületlen oldalt kenjük meg vajjal, majd fordítsuk meg a lepényt, kenjük be a sült oldalt és süssük még 2-4 percig.



Én ezt a verziót tepsiben sütöttem. Alapvetően már a tészta is keményebb volt, nem is kelt meg olyan nagyon szépen, és hát a tepsiben nem is olyan foltos lett, mint ahogy elképzeltem. Az első szépen felpuffadt, látszik is a fenti képen, de a többi nem annyira akart. Igazából elég kemények lettek, és egyformán barnák, mint egy fánk. Nem tudom itt mit kellett volna még csinálni vele, de ez határozottan nem nézett ki jól. A fokhagyma viszont jót tett a tésztának, még mehetett volna bele több is.


allrecipes.com: Naan

2012. november 12., hétfő

Fűszeres paradicsom és kuszkusz leves

Íme itt a beígért folytatás, ami az arabos leveseket illeti. A név ugyan kissé megtévesztő, mert inkább csicseriborsó van benne, mint kuszkusz. Sajnos kép megint nincs, mert csak bénákat sikerült készítenem, nem volt jó fény. Na jó, nem akarom azért csak a fényre fogni, nem vagyok egy született Szipál Márton (:
A leves mindenesetre jól sikerült, jó sűrű, megáll benne a kanál is. Mivel a kömény dominál benne, engem teljesen a pörköltre illetve gulyásra emlékeztet. Lehet persze, hogy az én hibám, de valahogy más ilyen egyértelműen köményes étel a magyar konyhában eszembe sem jut. Bevallom nekem nem is volt otthon őrölt köményem, sosem főztem vele. Egészet persze használtam, és szeretem is - sült csirkére, pogácsára vagy körözöttbe, de azért az ennyire nem intenzív.
Harissa pasztát is először használtam, de erre nem igazán sikerült ráérezni, ami azt illeti. Meglehetősen csípős paprikakrém, más íze szerintem nem sok van, pedig elvileg vannak benne más fűszerek is. Sebaj, majd elhasználom azért, de nem hiszem, hogy ha ez elfogy, akkor ragaszkodni fogok hozzá a későbbiekben. Van még egy receptem, amihez használni kell, meglátom, hogy ott hogy alakítja az összképet.
Én a zellerszárat kihagytam, mert ezzel a zöldséggel még mindig hadilábon állok.

Fűszeres paradicsom és kuszkusz leves

Hozzávalók:

  • 1 nagy vöröshagyma felaprítva
  • 2 sárgarépa felkockázva
  • 3 szárzeller felkarikázva
  • 2-3 ek. harissa paszta
  • 1 tk. őrölt kömény
  • 400 g-os darabolt paradicsom konzerv
  • 2 ek. paradicsompüré
  • 0,5 l alaplé
  • 400 g csicseriborsó konzerv lecsepegtetve
  • 2 ek kuszkusz
  • 1/2 csokor petrezselyem aprítva
Hevítsünk egy evőkanál olajat egy nagy serpenyőben, és pároljuk meg rajta a hagymát, zellert és sárgarépát. Ezután adjuk hozzá a harissát és köményt, jól keverjük el, majd adjuk hozzá a kuszkusz és petrezselyem kivételével a többi hozzávalót is. Kavarjuk jól össze az egészet és főzzük kb. 30 percig. Legvégül adjuk hozzá a kuszkuszt, és főzzük még 5 percig.
Tálaláskor szórjuk meg az aprított petrezselyemmel.


BBC GoodFood: Spiced tomato & couscous soup

2012. november 10., szombat

Indiai csicseriborsó és zöldség leves

Manapság teljesen rá vagyok kattanva az arab/ázsiai kajákra. Az ázsiait eddig is szerettem, de csak óvatosan főztem, sőt talán alig, mert nem nagyon ismerem ki magam a fűszerekkel. Az utóbbi időben viszont abszolút ezeket az ízeket kívánom, így fel is bátorodtam, és persze rájöttem, hogy nem kell félni ezektől az ízektől, könnyen lehet őket otthon is használni. Kezdem pl. egészen megkedvelni a korianderzöldet és római köményt is. A fokhagyma-gyömbér-hagyma kombót eddig is imádtam, ennek rettentően jó illata van, ahogy pirul.
Szerencsére itt Budapesten elég sok helyen lehet arab és ázsiai fűszereket meg egyéb alapanyagokat kapni, és nem is drága igazából. Eddig egy megbízható receptem volt, nevezetesen Chili&Vanilia kókusztejes vöröslencse levese. A másik indiai témájú fogás, amivel próbálkoztam az Ízbolygó sütőtökös curryje volt. Rettentően elégedett voltam az eredménnyel, a sütőtök nyilván nem annyira indiai alapanyag, de elképesztően jól passzolt az egészhez. Fogok is még szerintem majd csinálni ilyet, sütőtököt így szezonban amúgy is eszek gyakorlatilag minden nap.
Persze azért egyelőre nem próbálkozom nagyon vad receptekkel, inkább csak ilyen európai ízlésre alakított változatokkal. A minap a BBC GoodFood magazinját böngésztem, és ott találtam is pár nagyon ígéretes levest, ebből csináltam most meg egyet. Remélhetőleg a többi is sorra kerül, ha már így kivételesen levesezhetnékem van (:

Indiai csicseriborsó és zöldség leves

Hozzávalók:

  • 1 ek. növényi olaj (mogyoró olajat használtam)
  • 1 nagy hagyma felaprítva
  • 1 tk. finomra reszelt gyömbér
  • 1 nagy gerezd fokhagyma felaprítva/reszelve
  • 1 ek. garam masala
  • 850 ml zöldség alaplé
  • 2 nagyobb sárgarépa hosszában negyedelve és felkarikázva
  • 400 g konzerv csicseriborsó 
  • 100 g francia bab
Egy lábosban pirítsuk kb. 2 percig az olajon a hagymát, fokhagymát és gyömbért. Adjuk hozzá a garam masalát is és pirítsuk további 1 percig. Eztán adjuk hozzá a sárgarépát és az alaplevet. Főzzük az egészet 10 percig, és ekkor adjuk hozzá a lecsepegtetett csicseriborsót is. Egy botmixerrel kicsit pürésítsük mielőtt hozzáadjuk a zöldbabot. Forraljuk össze az egészet, nem kell sokáig, kb. 3 perc és már kész is.

Természetesen lehet szárított csicseriborsót használni, én is így tettem. Ekkor viszont ne felejtsük el pár órára beáztatni főzés előtt a csicseriborsót. Én külön meg is főztem előre, mert nem akartam az egész levest ennyit forralni. 
A pürésítés egyébként így nem annyira okos, sejtettem is, hogy nem lesz a legtutibb, majd legközelebb nem így csinálom. Érdemes inkább a leves harmadát kivenni, a maradékot alaposabban pürésíteni és aztán visszatenni bele, amit félretettünk. Így elég fura állaga lett, olyan mindenféle darabok voltak benne. Rossz persze nem lett, csak szebb lett volna, ha így csinálom.
Mindenesetre jó hamar kész van az egész, és kellően laktató. Egészséges is meg vegetáriánus, sőt egyenesen vegán is, meg zsírszegény meg miegymás, szóval csupa jóság (o:


2012. szeptember 9., vasárnap

Krumpli-retek saláta

Eddig valami mindig lapult a hűtőben, amihez alkalmazkodni kellett a főzéssel, most végre minden elfogyott, és foghattam egy receptet. Én magában ettem ezt a krumplisalátát, de ahogy az eredeti receptben is van, grillezéshez is teljesen jó köret. Utólag gondoltam csak bele, hogy milyen egy saláta, amihez húslevesből van a salátaöntet, de aztán jót vigyorogtam, mondván, hogy ez olyan férfias recept akkor (o;
Majd télen is bevethető lesz ez a recept szerintem, és kicsit frissíti az amúgy megszokott kínálatot. Egy csomag retekre és újhagymára azért be lehet nevezni még januárban is talán, és teljesen feldobja az egészet, egy kis tavaszt csempészve a menübe.

Krumpli-retek-uborka saláta

Hozzávalók:

  • 50 dkg krumpli
  • 1/4 kígyóuborka (lehet egy fél is szerintem)
  • fél csomag retek felkarikázva
  • só, bors
  • 2 dl csirke alaplé
  • 1 kisebb hagyma finomra kockázva
  • 2 ek. borecet
  • 2 tk. csípős mustár
  • cukor
  • 2 ek. barna vaj vagy olívaolaj
  • 1 ek. aprított snidling/újhagyma zöld szára
A krumplit sós vízben héjastól főzzük meg. 
Amíg fő, addig elkészíthetjük az öntetet. Ehhez a forraljuk fel a húslevest a hagymával és főzzük pár percig. Keverjük bele a mustárt és az ecetet, és pici cukorral ízesítsük.
A krumplit még lehetőleg melegen hámozzuk meg és karikázzuk fel. A karikákat rétegezzük egy tálba, és rétegenként sózzuk, borsozzuk majd öntsük rá az öntetet. Legalább egy órát hagyjuk érni.
Az uborkát reszeljük le és sózzuk be. Hagyjuk 15 percig állni, majd nyomjuk ki a levét.
Legvégül keverjük a krumplihoz az uborkát, a retket, a snidlinget és az olajat/vajat. Ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.



2012. szeptember 4., kedd

Tészta kétféle paradicsommal, mozzarellával és fenyőmaggal

Egyszerű, de nagyszerű, ez a legjobb jelző erre a receptre. Már régebben itt lapult a tarsolyomban, de várni akartam a megfelelő paradicsomokra. Mivel kevés hozzávalója van, fontos, hogy azok viszont jó minőségűek legyenek, és az igazán finom, érett paradicsommal elképesztő a különbség. Otthon megkopasztottam a paradicsombokrokat, és szerencsére van kicsi, fürtös koktélparadicsom is. Ezek különösen édesek, de a simák is sokkal finomabbak, mint a piacon kaphatók. 
Hoztam még egy csomó más dolgot is otthonról, alig bírtam el a hátizsákot (: Aztán persze a vége megint az lesz, hogy nem bírom egyedül megenni az egészet, és kénytelen leszek valakinek főzni (:
Mára viszont nagyon elégedett vagyok ezzel a könnyű, mediterrán tésztával. Érdemes volt korán felkelni (:


Tészta kétféle paradicsommal, mozzarellával és fenyőmaggal

Hozzávalók:
  • 30 dkg koktélparadicsom
  • 2 nagy gerezd fokhagyma
  • 6 ek. extra szűz olívaolaj
  • só, bors
  • 1/3 bögre fenyőmag
  • 30 dkg spagetti
  • 40 dkg kisebb paradicsom kockára vágva
  • 10 dkg mozzarella felkockázva
  • kb 10 bazsalikomlevél vékonyan felcsíkozva
A szárított paradicsomhoz melegítsük a sütőt 150°C-ra. Egy tepsit béleljünk ki alufóliával. A koktélparadicsomokat vágjuk félbe, reszeljük hozzá a fokhagymát és locsoljunk rá 2 ek. olívaolajat. Tegyünk rá egy kevés sót és borsot, majd alaposan keverjük össze. Terítsük szét a tepsiben, és kb. 2 órát süssük, vagy amíg el nem veszíti a nedvességtartalmának jelentős részét (én egy kicsit túlsütöttem).
A fenyőmagot egy száraz serpenyőben közepes lángon pirítsuk meg, de csak amíg egy kis színt kap.
A tésztát a csomagoláson szereplő utasítás szerint főzzük al dentere. Miután leszűrtük keverjük hozzá a szárított paradicsomot, mozzarellát, fenyőmagot, friss paradicsomot és bazsalikomot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és keverjük hozzá a maradék 4 ek. olívaolajat is.


Én nem spagettit használtam, mert az nem volt itthon, és igazából nem annyira szeretek birkózni vele a tárnyéron (:


2012. július 24., kedd

Édes-savanyú padlizsán

Itt a padlizsán szezonja, érik is otthon a kertben, mint a gomba. Remek alkalom a kísérletezésre, és mert bár a padlizsánkrém igazán nagyon finom, az ember egy idő után vágyik valami másra is (: Csudálatosan egyszerű és gyors receptet találtam Kicsi Vúnál, ráadásul végre itthon is csináltam édes-savanyú valamit. Bevallom, ha junk food-ról van szó, akkor én a kínaira szavazok, és most aztán láthattam, h mennyire egyszerű ezt itthon is előállítani. Lehet, hogy még azt is megpróbálom, amit általában a kínai büfékben kapni lehet (:


A receptet Kicsi Vúnál találjátok, ugyanis én semmit nem változtattam rajta.

Kicsi Vú: Édes-savanyú padlizsán barnarizzsel

2012. július 4., szerda

Francia bab saláta

A szárazságtól eltekintve határozottan állíthatom, hogy otthon nagy erőkkel burjánzik a kert. Szedtem is a hétvégén egy adag francia babot, és ehhez próbáltam receptet keresni. Korábban baconnal átkötve sütöttem, no meg valami ázsiai fogásba került. Túl sokat nem variáltam, de most muszáj volt valami receptet keríteni, mert ebben a melegben csak salátára vágyik az ember. Azért sem akartam túlbonyolítani, mert az első adag friss zöldséget/gyümölcsöt szerintem érdemesebb csak úgy magában élvezni, hogy az adott növény domináljon. Bevallom a receptkeresést sem bonyolítottam túl, gyakorlatilag vettem két receptet az első oldalnyi találatból. Alapvetően Jamie Oliver receptje rögtön megtetszett, csak még megnéztem egy másikat is, és gondoltam összeházasítom a kettőt. Végül csak addig jutottam, hogy kukoricát adtam a babhoz, mert közben megjött a várva várt mosógépszerelő, és még a hagymát is elfelejtettem (: Sajtot egyébként sem akartam bele tenni, de pár paradicsom nem árthat, talán majd a holnap ebédre maradt adagot felturbózom paradicsommal.
Salátaöntetekkel nem vagyok túl ügyes, és mindig meglepődök mennyire egyszerűen lehet mennyire finom önteteket csinálni. Kaptam egy üveg finom olívaolajat Horvátországból nem rég, pont ideális az ilyen salátázáshoz.
Előételnek, könnyű vacsorának ideális.



Francia bab saláta

Hozzávalók:

  • 4 marék francia bab
  • 2-3 púpos tk. francia mustár
  • 2 ek. világos borecet
  • 7 ek. extra szűz olívaolaj
  • só, őrölt bors
  • kis gerezd fokhagyma reszelve
  • 1 kis salotta apróra vágva
  • fél konzerv kukorica
  • 10 koktélparadicsom felezve
A babnak vágjuk le a száras végét, de a másik hegyeset ne. Forraljunk vizet egy lábasban, és a lobogó vízben főzzük a babot kb. 5 percig. Akkor jó, ha még szépen tartja az alakját, de puhának érződik, ha elharapjuk. Semmiképp se legyen teljesen puhára főzve. 
Míg a bab fő, addig az olajat, mustárt, ecetet, fokhagymát, sót és borsot tegyük egy befőttesüvegbe és rázzuk jól össze. Ha a bab megfőtt, szűrjük le, és még melegen öntsük rá az öntetet. Keverjük végül hozzá a kukoricát és a paradicsomokat is.

Bevallom talán egészben hagyni a babot nem annyira praktikus, mert a kukoricák nagyon lepotyognak a tál aljára. 


Xinfully: French Bean Salad with Tomatoes and Corn
Jamie Oliver: Good Old French Bean Salad

2012. június 23., szombat

Sandwich!

As an exception I feel like writing in English. I could actually say, that I am simply lazy to translate the recipes (; 
I have two marvellous sandwiches for you now. I found these on Pinterest too, and got very excited, because I always loved sandwich. I never thought one could make them without a sandwich maker just in a pan so easily. I considered before to buy one, but now I see there is actually no need for this and there is no place in my kitchen anyway.
The french onion soup sandwich is really simple and cheap but the more delicious. I don't say it is a fast dinner option, but if you prepare the onion the day before it won't take too much time. I maybe put too much butter on the sandwiches, it is better to use less, the sandwich is lighter then. A nice chilled white wine is definitely a good choice as a drink. You need the wine to cook the onion anyway (;


The other sandwich is a greener one. I love spinach in every way, and since we had some in the garden I thought this would be great way to use it. Fresh, organic - perfect! (:


I thought these would be too high, but the cheese just nicely sticks the bread slices together. 


I very much like the idea of these pan-sandwiches and might try them with different fillings. There is an endless variety for the filling and also a good choice if you have guests but don't want to serve a full dinner.



Taste Spotting: Green Goddess Grilled Cheese Sandwich
Joy the Baker: French Onion Soup Sandwich

2012. március 21., szerda

Citromos sült káposzta

Szegény káposzta egy remek zöldség, de valahogy bennem olyan unalmas kép él róla. Pedig ugye elég sok főzelék alapanyaga, a jó savanyúságokról és káposztasalátákról nem is beszélve. Aztán ott van még ezek tetejébe a savanyú káposzta is, ami magában is finom, de eléggé sokféleképp felhasználható. Így igazán nem kellene így háttérbe szorítanom a káposztát, bár lehet, hogy mellőzöttségéhez a mérete is hozzájárul. Ahogy fogalmazni szoktam, nem egy szinglibarát alapanyag. Egyfős konyhában nem túl praktikus, mert ritkán lehet kicsi fejet venni, és persze nem akarok egy hétig folyton káposztát enni. 
Most viszont csuda receptet találtam, ismét köszönet a Pinterestnek ezért. Ahogy a céklánál, itt is azt hiszem, hogy jobban bejön a hagyományostól eltérő felhasználás.
Rettentően egyszerű a recept, elrontani gyakorlatilag nem lehet. Köretnek is finom, de csak úgy magában, valami fűszeres joghurtos-majonézes mártogatóval is kínálható. Találtam egy variációt, ahol kelbimbóból csinálják. Nyilván ez is működik, elvégre azok is csak minikáposzták. Én igazából a kelbimbót nem szeretem, mindig a tányér szélére piszkálom a zöldségköretből, de lehet, hogy ilyen verzióban majd kipróbálom.


Citromos sült káposzta

Hozzávalók:
  • közepes fej fehérkáposzta
  • 1 citrom
  • só, bors
  • olivaolaj
A káposztát vágjuk 8 cikkre, mindegyikhez jusson egy kis torzsa is. A torzsát majd vágjuk le, de így kevésbé hullanak szét a levelek.
Tegyük a káposztacikkeket egy tepsire, ne túl szorosan. A citromlevet keverjük össze az olivaolajjal - 2 ek. olaj és 3 ek. citromlé. A káposztákat sózzuk, borsozzuk, majd egy ecsettel kenjük meg őket a citromos-olajos keverékkel. Óvatosan forgassuk meg a szeleteket, és a másik oldalukat is ugyanígy fűszerezzük.
200-220 fokos sütőben pirítsuk a káposztát, amíg a tepsivel érintkező része el nem kezd pirulni. Ekkor fordítsuk meg a szeleteket, és süssük a másik felét is pirosra (kb 15-20 perc oldalanként).


2011. október 18., kedd

Töltött gombafejek

Ismét egy nem túl munkaigényes zöldséges recept, gomba már amúgy is rég volt terítéken. Jók is az ilyen frissen sültek ebben az időben. Igazán gyönyörű napfényes ez az október, csak hát lehetne azért egy picit melegebb is. Fellelkesülve a sokáig kitartó jó időn, arra gondoltam megpróbálom a fűtésszezon kezdetét minél jobban kitolni, de azt hiszem Tél tábornoknak már nem kell sokat várnia a megadásra (: Addig is keresek majd valami jó kis krémleves recepteket, mert azok ilyenkor csodát tudnak tenni (:


Töltött gombafejek

Hozzávalók:
  • 24 közepes fej csiperkegomba
  • 3 db paradicsom
  • 10 dkg camambert
  • 10 dkg trappista
  • 1 tv paprika
  • 1 kápia paprika
  • 1 kis fej lilahagyma
  • 2 szál újhagyma
  • só, olivaolaj
A gombákból kitörjük a tönköket, és az összes zöldséggel együtt apróra vágjuk. Összekeverjük a szintén apró kockákra vágott sajtokkal. A gombafejeket serpenyőben mindkét oldalán kissé megpirítjuk. Ezután hőálló tálba tesszük őket és belekanalazzuk a tölteléket. Megsózzuk, meglocsoljuk olívaolajjal és forró sütőben megsütjük.
Én a tölteléket a sajtok kivételével kicsit megpároltam serpenyőben, mert úgy tűnt, hogy nem fog így beleférni a gombákba, illetve nem voltam róla meggyőződve, hogy meg is sülnek. Én sem sajnáltam a sajtot, de valahogy az enyémek nem úgy néznek ki, mint a fotón, ahol úgy néz ki, mint ha sajt lenne a gombákban pár darab zöldséggel. De persze sajtot még utólag is lehet rá reszelni.

Nők Lapja 2011/40. október 5.

2011. október 7., péntek

Sajtgolyó

Nekem a sajtgolyóról az jut eszembe, hogy ideális gyerek kaja, tutira nem fintorogna neki egy sem (: Nem jutott volna egyébként eszembe ilyet csinálni, a rántott sajtot sem tudom mikor ettem utoljára, nekem sajnos (?) nem igazán bírja a gyomrom az ilyesmit. Néha persze belefér a bűnözés meg hogy evés után egy óráig csak pislogni bírjon az ember (:
Egy kedves barátném meginvitált magukhoz nem rég, és mivel ő rettentő nagy rajongója úgy általában a sajtnak, ezért persze a sajtgolyó is felkerült a menüre - sült krumplival. Hogy igazán üssön (: Nekem mondjuk volt hozzá céklasaláta, hogy le bírjam nyelni, de meg kell hagyni, hogy remek volt. Kaptam is az ötleten, hogy utángyártom itthon, mert gyorsan el is készül. Persze arra megint nem bírtam rávenni magam, hogy olajban süssem ki, ahogy azt illene, szóval a fotón azért nincs igazán köze a golyóhoz az én gyártmányomnak (;


Sajtgolyó

Hozzávalók:
  • 20 dkg keményebb sajt lereszelve (nálam trappista és karaván)
  • 2 tojás
  • zsemlemorzsa
  • olaj
  • fűszerek tetszés szerint
A sajtot vékonyan reszeljük le, keverjük össze a felvert tojásokkal. Formázzunk belőle jó diónyi golyókat, hempergessük meg a zsemlemorzsában és bő olajban süssük ki.
Ha túl lágy a massza, akkor szórjunk bele is egy kis morzsát. Ha teszünk bele valamilyen fűszert, akkor lehetőleg a felvert tojásba tegyük azt, még mielőtt belekerül a sajt. Ne úgy, mint én, hogy aztán meglepetésszerűen legyenek fűszeresek a golyók (;
Én ellapítottam a golyókat és grilleztem tepsiben.

2011. szeptember 29., csütörtök

Pritaminpaprika (paradicsompaprika) télire

Csudálatosan szépséges ősznek vagyunk kérem szépen tanúi, nem győzök örömködni a szép időre való tekintettel. Most van szezonja ráadásul az egyik kedvenc zöldségemnek, a pritaminparikának, avagy paradicsompaprikának, ahogy nálunk ezt hívják. 
Korábban mindig a nagymamám szokta ezt eltenni télire, és mindenkinek nagy kedvence. Érdekes módon idehaza mi sosem csináltunk, meg valamiért ilyen paprikát sem nagyon ültettünk. Ennek köszönhetően a téli készlet nagyban függött a terméstől. Idén viszont megvilágosodtam, hogy mi volna, ha egyszerűen elmennék a piacra, vennék én paprikát és eltenném. Amúgy sem elvárható a 88 éves nagyanyámtól, hogy ezt megcsinálja. Gondolatot tett követte, és most itt sorakoznak a szépséges üveg savanyúságok. No persze az majd csak később derül ki, hogy valóban sikerrel jártam-e, de őszintén reménykedek, hogy lesz olyan jó, mint a nagymamáé. Szerettem volna kisebb paprikákat venni, mert azokból szerintem pofásabb gerezdeket lehet vágni, és csinosabban mutat az üvegben, de abból csak olyan fonnyadtakat láttam, hogy azt inkább nem vettem.
Sajnos nem tudtam megkerülni, hogy valamilyen tartósítószert használjak, de hát ezeket a paprikát mégsem lehet kiforralni, mert összeszottyadnak. Így aztán igyekeztem körültekintően eljárni, és kiforralni a befőttesüvegeket, meg a páclének is felforralni a vizet és visszahűteni. Tudom, hogy ezt amúgy is meg kéne csinálni, de az uborkát az ember kiforralja, a lekvárt halálra főzi, szóval ott elég minimális a valószínűsége annak, hogy a tél folyamán megromoljon. Remélem itt sem lesz baleset, és majd januárban is vidáman ehetjük a savanyúságot.


Felöntőlé paprikához

Hozzávalók:
  • 1 liter víz
  • 1,5 dl 20%-os ecet
  • 1 ek. só
  • 20 dkg cukor
  • mustármag
  • késhegynyi kénpor (nátrium-benzoát)
A paprikákat megmossuk, kimagozzuk, cikkekre vágjuk és az üvegekbe rakosgatjuk. Én kb. 2 tk. mustármagot raktam egy 720 ml-es üvegbe, meg dobtam bele pár szem borsot is, igaz ez nem szerepel a receptben. Elkészítjük a páclevet is, felöntjük vele az üvegeket, hogy teljesen ellepje a paprikákat majd gondosan rátekerjük a fedőt.
3 kg paprikához (pucolatlan) kb. 3 liter levet használtam el.

2011. szeptember 9., péntek

Olivabogyó saláta

És végre valahára ismét sikerül egy bejegyzést kreálnom. Sajnos az elmúlt időszakban nem igen volt ihletem, vagy ha mégis, akkor meg alapanyagot nem kaptam hozzá (:
Itt viszont egy jó kis saláta következik, amit szintén a Szerájból loptam, mint a spenótsalátát. Majd tovább kóstolgatom a salátáikat, aztán megpróbálom a szimpatikusakat itthon is reprodukálni. A hétvégén még egy kis grillezést is be lehet iktatni, ahhoz pedig jól fog passzolni.

Olivabogyó saláta

Hozzávalók:
  • 1 üveg magozott zöld oliva (130 g)
  • 1 üveg magozott fekete oliva (130 g)
  • 1 sárgarépa
  • fél konzerv kukorica
  • kicsike üveg gomba
  • 1 főtt tojás fehérje
  • só, bors, olivaolaj
  • citromlé vagy egy kis balzsamecet
  • kis csokor aprított petrezselyem
Az olivákat csöpögtessük le és karikázzuk fel. A sárgarépát karikázzuk fel, és a karikákat vágjuk még 3-4 csíkra. Csöpögtessük le a kukoricát és a gombát is. 
A sárgarépát dobjuk pár percre forró vízbe, hogy egy picit puhuljon, de semmiképp ne főzzük puhára. A főtt tojásnak a fehérjét aprítsuk fel. 
Keverjük össze a hozzávalókat, adjunk hozzá pici sót és borsot (az olivák már így is sósak!), locsoljuk meg olajjal és citromlével ízlés szerint.
Nekem most nem volt petrezselymem, ezért ez hiányzik, illetve tojásfehérje helyett mozzarellát kockáztam bele, mert volt egy megkezdett darab. Olivából én a Spar DeSpar márkáját használtam, szerintem az nagyon finom.
Itt találtam még egy gyakorlatilag ugyanilyen receptet is.





2011. július 23., szombat

Babsaláta

Ez a recept már nagyon rég a fejemben volt, pár éve ettem valakinél zergepörkölthöz (: A zerge is nagyon finom volt, hozzá kell tennem, de a babsalátát lényegesen könnyebb így utólag is összehozni. A mostani alkotás nem teljesen tökéletes, nem kaptam ideális hozzávalókat, ezért konzervbab van benne pl. Sokkal jobban mutat valami nagy szemű tarkababból, ilyesmit most könnyen lehet is venni a piacon.
Tartalmas saláta, télen is megállja a helyét, de a grillpartin is jól mutat az asztalon.


Babsaláta

Hozzávalók:
  • fél kg tarkabab
  • 1 pritamin paprika
  • 1 édes hagyma
  • 2 dl olivaolaj
  • kb. 3 cl almaecet (ízlés szerint)
  • só, frissen őrölt bors
A babot áztassuk be egy éjszakára, ha szárazbab. Ha friss gyenge bab akkor mehet egyenesen a lábosba, és enyhén sós vízben főzzük puhára. Arra figyeljünk, h ne főjön szét, mert az nem túl szép.
A pritamin paprikát és a hagymát kockázzuk fel, és keverjük el a kihűlt babbal. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és öntsük rá az olajat meg az ecetet. A lényeg, hogy legyen alatta bőven lé, szükség esetén öntsünk még rá olajat és/vagy ecetet.
Egy órára hagyjuk a hűtőben összeérni.

2011. június 11., szombat

Falafel

A spenótsaláta után most akkor jön a másik nagy Szerájos kedvenc. Szerintem ráadásul jobb is lett az enyém, mert nem olyan nagyon száraz. Számomra még mindig teljesen érthetetlen, hogy lehet a falafelt még pitába beletenni. Kicsit nagymamásan nyomtam, még mindig nem vagyok tudatában annak, hogy egyedül vagyok, és nem eszek annyit, mint négy ember, de így legalább másnak is jutott (:
Nem nagyon találtam egyébként receptet, ami alapján csinálhattam volna, és ami volt, az sem tűnt túl izgalmasnak, így saját elképzelés után alkottam.

Falafel

Hozzávalók:
  • 25 dkg csicseriborsó
  • 2 tojás
  • 1 púpos ek. szezámmag
  • 1 tk. garam masala
  • negyed tk. őrölt római kömény
  • só, bors
  • aprított petrezselyem
  • 1 tk. koriandermag
  • olaj a sütéshez
Áztassuk be előző éjszaka a csicseriborsót, majd másnap tegyük fel főni a koriandermaggal (teatojás!) együtt enyhén sós vízben főni (kb. 1 óra).
A leszűrt csicseriborsót tegyük turmixba, és adjuk hozzá a fűszereket és a tojást, majd pépesítsük. A végén kézzel keverjük hozzá az aprított petrezselymet és a szezámmagot - szezámmagot ugyanis egészben szeretnénk, nem felaprítva.
Egy serpenyőben hevítsünk olajat. Formáljunk kis korongokat a masszából és süssük mindkét oldalukat aranyszínűre.

Természetesen lehet konzerv csicseriborsót is használni, akkor nem kell a főzéssel bajlódni, és a koriandert is beletehetjük őrölve, sőt akár zöldet is vághatunk bele. Én óvatos voltam ezzel, és nem is volt otthon, csak egész, ezért tettem a főzővízbe.
A csicseriborsót villával is össze lehet törni, de az elég macerás. A botmixer sajnos nem jó, abba nagyon beleragad, ezt kipróbáltam.

2011. március 8., kedd

Joghurt-Spinatsalat

Recept magyarul Chili&Vaniliánál.

Diesmal nach langer Zeit wieder auf Deutsch (:
Es gibt hier in Budapest bei der Jászai Mari Platz ein türkisches Restaurant, es heißt Szeráj. Sie haben saugeile Salate, und dies ist auch eine davon. Ich mag zwar die türkische Küche, besonders seitdem ich Istanbul besucht habe, ich bin aber noch immer kein Fan von Döner (: Ich esse dort fast immer diesen Joghurt-Spinatsalat und Bulgur. Bulgur habe ich schon hergestellt, bin damit sehr zufrieden und jetzt war der Spinatsalat dran. Chili&Vanilia mochte sie auch und war so lieb das Rezept dazu zu veröffentlichen. Ich bin eigentlich sehr froh, dass ich nicht selber expreimentieren sollte.
Ich habe einen guten türkischen Laden in der Nähe gefunden wo man Joghurt und Bulgur und solches kaufen kann. Der Laden ist in Baross u. 109. und heißt Türk Bakkali. In der Markthalle konnte ich auch frischen Spinat kaufen, es stand also nichts im Wege den Salat herzustellen.
Mir haben die Maiskörner gefallen, ich habe diese reingetan und nicht Pinienkerne. Das Ergebnis ist sehr positiv, ich werde es noch bestimmt zubereiten. Abgesehn davon, dass es recht lange dauert bis man soviel Spinat putzt, wird der Salat auch schnell fertig.


Joghurt-Spinatsalat

Zutaten:
  • 400 g Spinat
  • 250 g Joghurt (dickflüssig/türkisch/griechisch)
  • 3 Knoblauchzehen
  • Olivenöl
  • Mais oder Pinienkerne
Den Spinat gründlich waschen und putzen dann auf breitere Streifen schneiden. In einer Pfanne Olivenöl hitzen und daran die 2 gepressten Knoblauchzehen kurz anbraten und die Spinatblätter draufschmeissen. Auf grosser Hitze kurz dünsten, aber nicht zu weich braten und dann auskühlen. Joghurt mit Salz, Pfeffer und die dritte gepresste Knoblauchzehe gut vermischen. Den Spinat mit den Händen ausdrücken - der Saft würde den Joghurt sonst verdünnen und verfärben - und zum Joghurt geben.
Beliebig Mais daruntermischen oder mit gerösteten Pinienkerne bestreuen.

2011. január 7., péntek

Bulgur

A bulgur a török és közel-keleti konyha egyik alapvető alapanyaga, idehaza is minden török étteremben lehet kapni. Gyakorlatilag egy előfőzött, tört búza. A búzát nagy üstökben előfőzik, majd megszárítják és utána különböző finomságúra törik. A törökök a nagyobb szeműt pilavlik bulgurnak hívják, ezt elsősorban köretként fogyasztják, a finomabb szemű köftelik bulgur pedig saláták, töltelékek alapanyaga.
Mivel a gabona már előfőzött, nagyon hamar elkészül, elég csak forró vízzel leönteni és állni hagyni.
Elsősorban durum búzát használnak a bulgur készítéséhez, aminek köszönhetően táplálkozástani szempontból egészségesebb, mint mondjuk a sima fehér rizs. Több rostot és ásványi anyagot is tartalmaz, így a glikémiás indexe is alacsonyabb.

Én még Isztambulból hoztam egy zacskóval, mert ott mindenfelé lehetett kapni és olcsó is volt. Itthon bizonyára bioboltokban és arab élelmiszereket árusító boltokban lehet kapni. Tegnap hirtelen felindultságból csináltam belőle egy adagot, a török éttermekben kapható verziót szerettem volna utángyártani, ami sikerült is (: Nem tudtam pontosan milyen arányban kell hozzá vizet adni így ránézésre másfélszeres víznél döntöttem, ami talán kicsit sok volt. A gabona egyébként tényleg nagyon hamar megfő, így aztán túl sokat nem kell vele vacakolni. Mivel van egy zacskó csicseriborsóm is, már ki tudja mióta, megpróbálkozok majd a falafel gyártással is. Azután pedig már csak a joghurtos spenótsaláta van hátra (;


Bulgur

Hozzávalók:
  • egy pohár bulgur (2 dl)
  • egy bő pohár víz
  • egy kis fej hagyma
  • egy kicsi sűrített paradicsom konzerv
  • olaj, só
A hagymát vágjuk finomra és futtassuk meg olajon. Adjuk hozzá a bulgurt, keverjük át és öntsük fel a vízzel. Ha a víz felforrt, el is zárhatjuk a gázt, és fedő alatt szépen megpuhul. Amikor kész, keverjük hozzá a sűrített paradicsomot.
Én most sült céklával ettem, és nekem nagyon jól összepasszolt.