A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hús. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. június 7., vasárnap

Kapros-citromos mascarponeval töltött cukkini



Kapros-citromos mascarponeval töltött cukkini

Hozzávalók:

  • 6 gömbölyű cukkini
  • kis fej hagyma felaprítva
  • kb 35 dkg darált sertéshús
  • 250 g mascarpone
  • kisebb citrom leve és felének reszelt héja
  • 3 tk. parmezán
  • csokor kapor aprítva
  • só, bors


A cukkinik kalapját levágjuk, kiskanállal kikaparjuk a belsejét és picit besózzuk. Hagyjuk állni, majd mielőtt megtöltjük öblítsük ki.
A felaprított hagymát kevés olivaolajon futassuk meg és pirítsuk meg rajta a darálthúst. Sóval, borssal fűszerezzük, pároljuk puhára.
A mascarponét keverjük el a citrommal, parmezánnal és kaporral. Pici sóval, borssal fűszerezhetjük, csak óvatosan a sóval, mert már a húst is sóztuk és a cukkinik is be vannak sózva.
A cukkinik alját szúrjuk meg késsel, hogy ki tudjon folyni belőle a lé. Kanalazzunk bele egy réteg húst, majd egy réteg mascarponét, még egy réteg húst és a tetejére jöhet még egy mascarpone réteg végül a cukkini "kalapja".
Kikent tepsibe állítsuk a cikkiniket és 200°C-on süssük, míg egy kis színt kap. Salátával, pirított újkrumplival tálaljuk.
Hús helyett akár fűszeres túróval, gombával és rizzsel is lehet tölteni.




2012. április 6., péntek

Ribizlilekváros grillpác

Ezt a receptet a Spectrum Homeról (korábbi deko tv) lestem el, mégpedig úgy emlékszem, hogy a River Cottage című műsorban volt. Bevallom fogalmam nincs milyen arányban keverték a páchoz az összetevőket, de persze ez a lekváros-gyömbéres összeállítás rögtön megfogott. Én csirkemellet pácoltam most, de valahogy úgy hiszem, hogy sertéshez jobban passzolna. Egy kicsit túlzásba estem a gyömbérrel, valóban nagyon domináns lett, bár nekem ez nem volt akkora probléma, csak tesóm reklamált egy kicsit.
Egy pár órát legalább pácoljuk a húst, vagy akár egy éjszakán át. Szükség esetén még utólag sózzunk.


Ribizlilekváros grillpác

Hozzávalók:
  • ribizlilekvár
  • gyömbér
  • fokhagyma
  • szójaszósz

2012. március 19., hétfő

Kókuszos csirke barackos mártással

Legújabb kedvencem a Pinterest nevű közösségi izé (: Először nem nagyon értettem mire is jó ez, de aztán ráéreztem, és azóta lelkesen használom is. Pont erre volt egyébként szükségem, egy olyan oldal, ahova az ember a valamilyen szempontból szimpatikus dolgokat gyűjtheti. Olyasmiket főleg, amikre sajnálja az ember a könyvjelzőt, mert csak egy kép vagy videó. Persze itt is lehet mindenkit követni és kedvünkre szortírozni a dolgainkat. Így került képbe két recept is, amiből ez az egyik, a másikat majd később posztolom.
A barackos mártás a legjobb szerintem, eszembe nem jutott volna a mustárt meg a lekvárt összeházasítani. Az édes húsok mindig jók, a kókusz úgy általában mindig jöhet (mondjuk nekem nem volt eléggé kókuszos... (; ), így gondoltam nagy baj nem lehet ezzel a recepttel. Szerencsére nem tévedtem, tényleg remekül bevált. Hozzáteszem ha nem utálnék olajban sütni, akkor ezt bizony praktikusabb volna serpenyőben, olajon megsütni. Így picit kiszáradt nekem, igaz nem is vajjal locsoltam meg, hanem olajjal. Ettől függetlenül nagyon finom lett ezzel az öntettel.
Nem tudom pontosan "sweetened coconut flakes" alatt pontosan mit kell érteni, én sima kókuszreszeléket használtam. Az öntetnél is sokkal kevesebb mustárt használtam, mert így is eléggé csíp, inkább tettem bele egy kis sima mustárt, az íz miatt. Jázminrizs volt a köret.

Kókuszos csirke barackos öntettel

Hozzávalók:
  • 1 tojás
  • 75 g édesített kókuszpehely
  • 60 g liszt
  • fél tk. fokhagymapor
  • fél tk. só
  • negyed tk. őrölt fekete bors
  • 4 csirkemellfilé
  • 115 g olvasztott vaj
  • 55 g sárgabarack lekvár
  • 2 ek dijoni mustár
A sütőt melegítsük elő 200 °C-ra, és egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
A tojás verjük fel egy tálban. Egy másik tálban keverjük össze a kókuszt, fokhagymaport, sót és borsot. A csirkemelleket egyesével mártsuk a tojásba, majd utána hempergessük meg a kókuszos keverékben. A panírozott húsokat tegyük a tepsibe, és egyenletesen locsoljuk meg az olvasztott vajjal. Süssük kb. 30-40 percig, nagyjából félidőnél fordítsuk át.
A barackos szószhoz keverjük össze a lekvárt és a mustárt, majd hűtsük be.



2012. január 21., szombat

Csirke fekete babbal

Ez a recept tipikusan a gombhoz a kabátot esete. Volt ugyanis még egy kis maradék fekete babom, és ezt akartam elhasználni. Amúgy is egy vicces vietnámi édességhez vettem még jó régen, így nyilván valami ázsiait kellett belőle főzni. Szóval aztán végül vettem chili olajat, rizsbort meg panda rizst, hogy tényleg igazán ázsiai legyen (: Teljesen jól sikerült végül az egész, a rizsbor egészen sokat dob az ázsiai ízvilágon, nem érdemes kihagyni. A chili olaj is nagyon kedvemre való, mert bár nem igazán szeretem a csípőset, azt el kell ismerni, hogy az ázsiai kajáknál gyakorlatilag elengedhetetlen, és még nekem is hiányzik. Az olaj azért jó, mert teljesen egyenletesen el lehet oszlatni, és nem érik az embert gonosz meglepetések nagyobb darabkák vagy magok formájában.
Nem találtam igazán jó receptet, ami úgy egészében tetszett volna, úgy hogy több recept alapján alkottam.

Csirke fekete babbal


Hozzávalók:
  • 30 dkg csirkemell filé
  • 1 fej lilahagyma
  • darabka gyömbér
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 10 dkg fekete bab
  • fél kápia paprika
  • sötét szójaszósz
  • rizsbor
  • bors
  • chiliolaj, növényi olaj
  • jázminrizs
A babot előző nap áztassuk be, majd szűrjük le és friss, sós vízben főzzük puhára.
A hagymát vágjuk félbe és szeleteljük fel, de ne túl vékonyan. A gyömbért és a fokhagymát pucoljuk meg és reszeljük le. A kápia paprikát is vágjuk csíkokra, a csirkemellet pedig falatnyi darabokra.
Legjobb ha wokot használunk persze, de ha az nincs megteszi a sima serpenyő is. Hevítsünk benne olajat, és pirítsuk meg benne a fokhagymát és a gyömbért, amíg erősen illatozni nem kezd. Ekkor dobjuk rá a hagymát, és azt is pirítsuk pár percig. Öntsünk rá egy jó löttyintésnyi rizsbort, és jöhet a csirkemell is bele. A húst pirítsuk minden oldaláról, hogy pici színt kapjon. Ha ez megvan, akkor ízesítsük szójaszósszal és chiliolajjal. Öntsük hozzá a leszűrt babot és a csíkokra vágott paprikát, majd együtt pirítsuk még pár percig, amíg a paprika is picit megpuhul (de ne legyen teljesen puha!).
Főtt rizzsel tálaljuk



Stirfried chicken with black bean sauce
Terebess Lexikon
Spicy chicken black bean sauce

2011. július 3., vasárnap

Capirinha csirke grillezett avokádós krumplisalátával

Ez a recept még a pünkösdi hétvégén készült, csak épp lusta voltam eddig lefordítani. Sajnos nekünk épp nincs grillünk, így csak serpenyőben készült, de azért így is nagyon finom lett. Mondjuk én magam nem is vagyok egy nagy grillguru, pedig ilyenkor nyáron azért ennek nincs párja. Egészen más íze van a szabad tűzön készült ételeknek, a kissé füstös íz remekül passzol a nyári estéhez.
Az idő most épp messze nem ideális a grillezéshez, de jövő hétvégére elvileg végre jó idő lesz, ki is lehet próbálni ez a receptet (;


Caparinha csirke grillezett avokádós krumplisalátával

Hozzávalók:
  • 4 csirkemellfilé (kb 16 dkg darabonként)
  • 2 lime
  • 2 dkg barnacukor
  • só, bors
  • őrölt chili
  • 60 dkg krumpli (előző nap megfőzve)
  • 2 érett avokádó
  • fél citrom
  • 2 lilahagyma
  • 30 ml olivaolaj
  • 1 dl alaplé
  • 1 csokor petrezselyem
  • repceolaj a grill megkenéséhez
  • 2 alumínium grilltepsi, lyukak nélkül (kb 20 x 15 x 3,5 cm és 33 x 23 x 5 cm)
A csirkemellet mossuk meg és töröljük szárazra. A limeoknak reszeljük le a héját és facsarjuk ki a levét majd ezeket egy tálban keverjük össze sóval és a cukorral. Addig keverjük, míg a cukor teljesen fel nem olvad, eztán adhatunk hozzá ízlés szerint chilit. A csirkemelleket forgassuk a pácba, és szobahőmérsékleten hagyjuk állni fél órát.
A már megfőtt és kihűlt krumplit hámozzuk meg és vágjuk fél centis karikákra. Az avokádókat felezzük meg, vegyük ki a magját és kenjük meg citromlével, hogy ne barnuljon meg. Közben kenjük meg a grillrácsot olajjal, és az avokádókat vágott felükön 180-200°C-on grillezzük 1-2 percig. A grillezett avokádót egy kanállal kanalazzuk ki a héjából és aprítsuk egyforma kockákra.
A hagymákat felezzük meg és vékonyan szeljük fel. A nagyobb alutepsiben melegítsük fel az olívaolajat 160-180°C-on és ebben grillezzük üvegesre a hagymát. Locsoljuk meg egy kis citromlével és alaplével majd jól keverjük el a krumplival és le is vehetjük grillről.
A petrezselymet öblítsük le és aprítsuk fel (pár szálat díszítésnek félretehetünk). A felaprított petrezselymet az avokádóval együtt adjuk a krumplihoz és sózzuk-borsozzuk.
A csirkemelleket vegyük ki a pácból és alaposan csöpögtessük le. A páclevet öntsük a kisebb grilltepsibe és forraljuk szirupszerűre. Olajozzuk be a grillrácsot és a csirkemelleket kb. 180-200°C-on fedő alatt oldalanként 4-5 percig süssük és közben kenegessük a beforralt páclével.
A csirkemelleket vágjuk szeletekre és helyezzük egy kupac krumplisalátára.

Lafer Grillrezepte

2011. június 5., vasárnap

Silom Cooking School

Végre összeszedtem magam, hogy újra írjak valamit. Kénytelen voltam utólag behozni a nyaralást, így volt szerencsém 2 hétig 56 órát dolgozni. Bevallom, nem nagyon volt kedvem így a blogoláshoz.
Node, térjünk a lényegre: Silom Thai Cooking School. A Lonely Planet villantotta meg előttem a lehetőséget, hogy ha az ember már Bangkokban van, akkor mehet főzőtanfolyamra is. Rendesen fel is lelkesedtem, és beneveztünk az előbb említett iskola tanfolyamára. Én nagyon elégedett vagyok, nagyon tetszett a tanfolyam, és számomra nagyon hasznos is volt. Az éttermekben mindenütt lehet kérni az adott fogást különböző húsokkal, vagy tengeri herkentyűkkel. Valljuk be azért nálunk a receptek elég kötöttek, nem nagyon lehet variálni. Nem is annyira értettem, hogy lehet az, hogy ugyanaz a fogás időnként egészen másképp néz ki és teljesen más összetevők vannak benne. No most fény derült a rejtélyre. A thai konyhában ugyanis egy fogás lényegét az ízesítők, és az fő összetevők adják. Az, hogy ezeken kívül miket teszünk a fogásba, már teljesen rajtunk múlik. Az oktató itt így magyarázta, hogy a húsok és zöldségek inkább csak a textúráján, színén változtatnak az ételnek, de nem ezek a lényeges összetevők.
Számomra szintén nagyon hasznos volt, hogy a tanfolyamot a piacon kezdtük, ahol bevásároltunk a főzéshez.


Így megtudtam, hogy négyféle gyömbért használnak, kétféle limeot és koriandert, meg háromféle bazsalikomot. Persze ezeket meg is tudtuk nézni, és eztán fel is ismerem őket. Sajnos a korianderrel még mindig nem vagyok jóban, illetve rájöttem, hogy a kaffir lime sem túlságosan a barátom. Szerintem erősen wc illatosító íze van, de óvatosan használva azért mégis jó volt.
Most már azt is tudom, hogy mi a különbség a zöld, sárga és piros curry között - konkrétan a felhasznált chili. A srác nagyon rendes volt, amikor a curry készítette, megjegyezte, hogy én nem szeretem a korianderzöldet, és vett ki egy adagot a pasztából nekem, mielőtt a koriandert beletette volna.
Sajnos idehaza nem tudok wokban főzni, pedig az is nagyon praktikus volt, mert pillanatok alatt kész az étel. A receptek is jól voltak összeállítva, az is ehető fogást tudott csinálni, aki alapvetően nem tud főzni. Itt ugyanis mindenki azt ette, amit megfőzött. Mondanom sem kell, a végére már levegőt is alig kaptam, annyit ettem (;
Megmutatták azt is, hogy hogyan kell kókusztejet csinálni. Nekem meg sikerült kínos helyzetbe hozni magam azzal, hogy közöltem én igenis szoktam kókuszbelet venni, és azt megeszem. Erre megkaptam, hogy a kókuszbél az nagyon alja, azt a thaiok nem eszik meg, csak akkor, ha már tényleg nincs más, amit ehetnének - így jártam (:


A recepteknél megcsillagozom a fő összetevőket és ízesítőket, amik a fogás lényegét adják. A többit ízlés szerint lehet variálni. A receptek 1-2 főre szólnak.

Tom Yum Koong

Hozzávalók:
  • fél bögre tisztított garnéla
  • 1 gomba, negyedbe vágva
  • 1 ázsiai citromfű, 1-2 centis darabokra vágva *
  • 3 kaffir lime levél félbe vágva *
  • 10 karika galangal gyömbér *
  • fél ek. halszósz *
  • negyed ek. limelé vagy citromlé *
  • 1 bögre víz vagy csirke alaplé *
  • fél paradicsom vékonyra karikázva
  • 1 ek. aprított korianderzöld
  • 1 ek. aprított metélőhagyma
  • fél ek. thai chilipaszta *
  • 2 ek. kókusztej *
  • 1 thai chili
Tegyük a chilit, gyömbért, citromfüvet, gombát, paradicsomot, lime levelet a vízbe, és rotyogtassuk, amig megpuhulnak.
Eztán dobjuk bele a rákot, és főzzük, amíg ez is megpuhul. A legvégén pedig adjuk hozzá a kókusztejet, limlevet, halszószt és a chilipasztát.
Díszítsük a korianderrel és a hagymával.

Nekem ebből a pár receptből egyébként nagyon úgy tűnt, hogy a főzés elég egyszerű, abban az értelemben, hogy gyakorlatilag mindent egyszerre bele lehet dobálni a wokba, és jó nagy lángon megpirítani. Nagyjából ennyiből állt a főzés, nem volt ilyen bonyolult, száz edényt koszolós vacakolás, mint néha idehaza.

Zöld curry csirkével (Kang Khiao Wan Gai)

Hozzávalók:
  • negyed bögre csíkokra vágott csirkehús
  • 1 ek. zöld curry paszta *
  • negyed bögre thai padlizsán
  • 2 ek. növényi olaj (nem oliva!) *
  • 1 bögre kókusztej *
  • 20 levél édes bazsalikom *
  • 3 kaffir lime levél *
  • 2 ek. aprított thai ginzeng
  • 1 csipet pálmacukor vagy sima cukor
  • fél ek. halszósz *
Alacsony tűzön hevítsük az olajat a wokban majd adjuk hozzá a curry pasztát és kavargassuk, amíg illatozni nem kezd. Ekkor dobjuk bele a csirkét és pirítsuk míg mindenütt kifehéredik. Ezután adjuk hozzá a kaffír lime levelet és a kókusztejet, a ginzenget, a padlizsánt valamint a cukrot és a halszószt. Kavargassuk, amíg a csirke megfő és legvégén dobjuk bele a bazsalikomot.
Rizzsel kínáljuk.


Thai pirított tészta (Pad Thai Sai Kai)

Hozzávalók:
  • 10 dkg rizstészta, amit előzőleg langyos vízbe áztattunk *
  • 5 közepes, megtisztított garnéla
  • 2 ek. növényi olaj *
  • negyed bögre kb. 3 centis darabokra aprított zöld hagyma
  • 1 ek. pálmacukor vagy barna cukor *
  • 2 ek. halszósz *
  • negyed bögre babcsíra vagy káposzta
  • 1 ek. aprított fokhagyma *
  • 1 tojás
  • harmad bögre tofu, kb 1 centis csíkokra vágva
  • 1 ek. tamarind paszta vagy ecet *
  • 1 ek. őrölt, pirított földimogyoró vagy kesudió
  • fél tk. szárított chili
  • lime
Hevítsük alacsony lángon az olajat és pirítsuk benne a fokhagymát, amíg elkezd illatozni. Adjuk hozzá a rákot, tofut, babcsírát és addig pirítsuk, míg a rák megpuhult. Üssük a tojás egyenesen a wokba, és gyors mozdulatokkal keverjük el, amíg darabosra pirul. Ekkor adjuk hozzá a leszűrt tésztát, és körkörös mozdulatokkal keverjük el a többi alapanyaggal. Ízesítsük a halszósszal, tamarind pasztával, cukorral, mogyoróval. Pirítsuk egészen addig, míg a tészta puha és áttetsző lesz.
Díszítsük darált mogyoróval, chilivel és csöpögtessünk rá limelevet.


A tanfolyamon egyébként két amerikai sráccal voltunk meg egy maláj csajjal, aki az anyukájával átugrott a hétvégére Kuala Lumpurból Bangkokba (; Amikor pedig eljöttünk, a srác kifizette a taxinkat amivel jöttünk, és még a vonatra is adott pénzt, amivel visszamehetünk a hotelbe.

2011. március 30., szerda

Vöröslencsés csirkecurry pirított kesudióval

Kiadtam tesómnak a feladatot, hogy keressen megfelelő receptet, van csirkemell és vöröslencse. Így esett a választás erre a receptre, főleg mert volt hozzá mindenféle alapanyag itthon. Őszintén szólva nem bíztam benne, hogy a kömény jó lesz, pedig amúgy szeretem, de mégis jól passzolt az egészhez. Nagyon egyszerű elkészíteni, nem is kell hozzá semmi extra, talán csak a kesudió.
Az eredeti receptben minden bio, hát nálam nem nagyon volt az semmi (: A csirke mennyiségére nem sikerült rájönnöm, mert ott 1 csomagot ír egy bizonyos fajta csirkéből. Én egy szép, egész csirkemellből csináltam.
A vöröslencsében kicsit csalódtam egyébként. Egy tök jó élénk színű alapanyag, és a múltkor már a levesnél azt hittem, hogy milyen vidám színű fogás lesz belőle, de sajnos miután megfő, semmi nem marad a szép színéből.


Vöröslencsés csirkecurry pirított kesudióval

Hozzávalók:
  • 2 ek napraforgó olaj
  • 2 hagyma vékonyra szelve
  • 2 gerezd fokhagyma préselve
  • 2 ek currypor
  • 1 ek egész köménymag
  • 1 csirkemell csíkokra vágva (lehet comb/szárny is)
  • fél liter húsleves (kockából)
  • 175 g vöröslencse
  • 6 ek joghurt
  • 50 g kesudió (sótlan)
Hevítsünk egy evőkanál olajat egy serpenyőben és dobjuk rá a hagymát. Közepes lángon pirítsuk 8-10 percig folytonosan kevergetve, amíg megpuhul. Adjuk hozzá a többi fűszert is és kevergessük még 1-2 percig.
Adjuk hozzá a maradék olajat és a csirkét is. Pár percig pirítsuk minden oldalról és keverjük össze, hogy a fűszer mindenütt bevonja a csirkét. Adjuk hozzá a lencsét, öntsük fel a húslevessel és időnként megkavarva főzzük kb. 25 percig fedő alatt, amíg megpuhul a lencse és a hús.
Keverjük bele a joghurtot is és főzzük még pár percig.
A kesut aprítsuk fel és folytonos kavarás mellett pirítsuk aranybarnára egy száraz serpenyőben.
Basmati rizs passzol hozzá.

Chicken and Red Lentil Curry with Toasted Cashew Nuts

2011. február 20., vasárnap

Boszorkánytál

Hangzatos receptnév, fogalmam sincs miért így hívják, szerintem semmi nem utal rá, hogy boszorkányos lenne, még csak nem is csípős. Hasonlít az íze a vadasra, nyilván a sárgarépa miatt. A vadast én egyáltalán nem szeretem, de itt most nem fejtem ki az ízéről a nézeteimet (o;

Boszorkánytál

Hozzávalók:
  • 2 nagy csirkemell
  • 2 ek. olaj
  • 3 közepes sárgarépa
  • 2 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 ek. paradicsompüré
  • 1 púpozott ek. liszt
  • 4 szem kockacukor
  • 1 ek. ribizli- vagy áfonyalekvár
  • só
  • 1-2 babérlevél
  • 4-5 szem bors
  • 1 szem szegfűszeg
A csirkemelleket kettévágjuk, a vastag szegcsontot kivesszük (aki nem szereti a bőrét, lehúzhatja). A forró olajban a hússzeletek mindkét oldalát fehéredésig sütjük, majd kiszedjük, félretesszük. A visszamaradt olajban a kockacukrokat felolvasztjuk, a megtisztított, karikákra vágott sárgarépát, a kis kockákra darabolt hagymát, az összezúzott fokhagymát hozzáadjuk és együtt aranysárgára pirítjuk. A liszttel meghintjük és kevergetve pár percig pirítjuk. Ezután a paradicsompürét meg az áfonyát is belekeverjük, megsózzuk, a húst belerakjuk és annyi vízzel engedjük fel, hogy éppen ellepje. A darabos fűszereket is a mártásba tesszük, ha lehet, teatojásba zárva, hogy a végén könnyen eltávolíthassuk. Amikor a mártás a hússal együtt felforrt, letakarjuk és a sütőbe toljuk. Ha a hús és a zöldség megpuhult, a húst kivesszük. A mártást áttörjük vagy turmixoljuk, a húst ismét visszarakjuk bele, és még egyszer felforraljuk.
Burgonyakrokett vagy párolt rizs a hozzá illő köret. Igazi ünnepi, mégsem drága pecsenye, és mivel a sütőben párolódik, nem kell vigyázni rá, nem kap oda. Készíthetjük marhafelsálból vagy sertéscombból is.


Péter Jánosné és Wasztl Anna - Szárnyasételek

2010. december 26., vasárnap

Tonhalkrémes csirkemell

Mikor hazajövök, mindig átlapozom a Nők Lapját. Első körben a divat, receptek és a horoszkóp kerülnek sorra. A horoszkóppal úgy vagyok, hogy ha jót ír, akkor örülök, ha rosszat, akkor meg "ez csak ilyen humbug" (: Most annak reményében lapoztam az elmúlt kb. 3-4 számot, amit nem láttam, hogy talán még utolsó pillanatban elő tudok rukkolni egy menüvel. Egy szimpatikus receptet találtam csak, ami viszont nem kifejezetten főétel, már csak azért sem, mert hideg fogás. Mindegy, ha más nem, hát legalább ezzel hozzájárulok a karácsonyi főzéshez alapon ma került az asztalra a csirkemell. Megmondom őszintén, a másnapos/hideg szárnyashúst nem szeretem, szerintem van valamilyen fura mellékíze. Ettem viszont többször is az elmúlt pár hónapban hideg pulyka-, csirkesültet, és nagyon ízlett, ezért is mertem most ezt bevállalni.
Határozottan elégedett vagyok az eredménnyel, szerintem jó vendégváró is, mert előre el lehet készíteni, és nem kell azzal trükközni, hogy hogyan tartsuk melegen, ha a vendégek elkésnek (:

Tonhalkrémes csirkemell

Hozzávalók:
  • 500 g csirkemellfilé
  • 1 kk. provence-i fűszerkeverék
  • olaj, só, fehérbors
  • 1/2 dl száraz fehérbor
  • 1 doboz olívaolajos tonhal (100 g)
  • 6 ek. majonéz
  • 1 citrom leve
  • 1 ek + 1 kk kapribogyó
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 12-16 szem fekete olívabogyó
A csirkemellet leöblítjük, szárazra töröljük, bedörzsöljük a fűszerkeverékkel, meglocsoljuk az olajjal, lefedjük, és 1 órára (akár egy éjszakára) betesszük hűtőbe.
Felforrósított serpenyőbe öntjük a pácolajat, élénk tűzön megpirítjuk benne a csirkemelleket. Sózzuk, borsozzuk, alájuk öntjük a fehérbort, és fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára pároljuk-sütjük. Papírkendőre emelve hagyjuk kihűlni.
A krémhez kiemeljük a tonhalat az olajból, turmixkehelybe tesszük, hozzáadjuk a majonézt, a citrom átszűrt levét, 1 ek. kapribogyót és a meghámozott fokhagymát. Habos krémmé turmixoljuk, sóval, frissen őrölt fehér borssal ízesítjük (ha túl sűrű volna, 2-3 ek. fehérborral hígítjuk).
A csirkemelleket vékonyan felszeleteljük, egymásra csúsztatva tálra rendezzük, bevonjuk a halkrémmel. Fóliával letakarjuk, és a hűtőszekrényben legalább 3 órán át érleljük.
Tálalás előtt a lecsepegtetjük a maradék 1 kk. kapribogyót és az olívabogyókat, a hús tetejére szórjuk.
Készíthetjük pulykamellből vagy párolt/főtt borjúcombból.

Nők Lapja 2010. december 15.

2010. július 24., szombat

Nyáresti vacsora

Utószülinapi mulatság, egy ismerős házaspár a vendég, anyukám azt mondta, hogy olyat találjak ki, amit ők még nem ettek. Idő nem volt sok a receptek hajkurászására, úgyhogy nagyon hirtelen kellett dönteni. Azt hiszem nem is igazán passzolnak össze a fogások, de úgy tűnik mindenkinek ízlett minden. A torta pl. utolsó pillanatban született. A tavalyi citromos tortát akartam megsütni, de láttam, hogy a tészta mennyiség háromszoros, meg 4 órát kell hűtőben pihennie, szóval arról letettem. Node itt a sok citrom... hát így lett ez a torta, hirtelen googleozásból, és nagyon is jól sikerült remek süti. Ráadásul nem marad utána tojásfehérje sem, sőt, ha nagyon kell még 1-2 fehérjét hozzá is adhatunk, ha van feleslegben. Ebben a melegben nekem nagyon bejön ez a jó savanykás krémes süti.
Megnéztem pár bevált oldalt, hogy mit főztek az utóbbi időben, így aztán abból válogattam, amit találtam. Hozzáteszem a cékla pl. már saját termés, a kevés eső ellenére nagyon szépséges céklák nőnek a kertben, és szerencsére kihúzni is könnyű őket, nem úgy, mint a hagymákat.
Életemben először bontottam egész csirkét is, ami egyáltalán nem volt annyira triviális, mint amilyennek látszott, pláne nem életlen késsel (;
Fotók nem készültek, csak a tortáról egy másnapos, amin eléggé szét van dőlve, úgyhogy majd meglátom, hogy az felkerül-e. A linkek alatt viszont mindenütt van fotó, ott érdemes megnézni a képeket.

A csirkehúshoz a következő pácot használtam:
  • 1 rozmaringág finomra vágott levelei
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek. citromlé
  • 1 ek. méz
  • 3 ek. olaj
  • só, bors, cayenne bors
Padlizsántekercsek fűszeres-sajtos töltelékkel
  • 2 padlizsán
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1 csokor bazsalikom
  • 4 ek. parmezán
  • 4-5 ek. olíva olaj
  • 3 ek. zsemlemorzsa
  • 25 dkg mozzarella
  • só, bors, citromlé
  • fogpiszkáló
A padlizsánokat mossuk meg és vágjuk le a végüket. Hosszában vágjuk kb. fél centi széles szeletekre, és kissé sózzuk be. Hagyjuk kb. 10 percet pihenni.
A fűszernövényeket mossuk meg, csipkedjük le a leveleket és vágjuk finomra őket. Egy serpenyőben hevítsünk fel egy ek. olajat, és ezen pirítsuk meg a morzsát. Keverjük hozzá a fűszernövényeket, a parmezánt és ízesítsük sóval és borssal. Aprítsuk közben a mozzarellát kis kockákra.
A padlizsánszeletekről itassuk le a vizet, és egy serpenyőben pirítsuk meg a szeleteket, oldalanként kb. 1-1 percig. Borsozzuk meg a szeleteket, szórjuk meg a fűszeres morzsával és tegyünk rá pár darab mozzarellát és tekerjük fel. Fogpiszkálóval vagy egy darab bambusznyárssal rögzítsük a hengert.
A tekercseket tegyük kivajazott tepsire, és 200°C-os sütőben süssük még kb. 10 percig, végül pedig locsoljuk meg citromlével.

Ultimate Lemon Meringue Pie

Hozzávalók:

A tésztához:
  • 175 g liszt
  • 100 g hideg vaj, kis darabkákra vágva
  • 1 ek. porcukor
  • 1 tojás sárgája
A krémhez:
  • 2 csapott ek.kukoricakeményítő (én ezt használtam legalábbis, nem lisztet)
  • 100 g barnacukor
  • 2 citrom reszelt héja
  • 125 ml citromlé
  • 1 kisebb narancs leve
  • 85 g vaj, darabokra vágva
  • 3 tojás sárgája
  • 1 egész tojás
A habhoz:
  • 4 tojás fehérje (szobahőmérsékleten)
  • 200 g barnacukor
  • 2 csapott ek. kukoricakeményítő
A tészta hozzávalóit egy kanál hideg vízzel gyúrjuk össze, majd lisztezett deszkán nyújtsuk ki, és béleljünk ki vele egy 23x2,5 cm-es leszedhető aljú piteformát, vagy csatos tortaformát. Nyomkodjuk bele jól a tésztát, nem baj, ha eltörik/reped, nyugodtan nyomjuk össze. Ha nem tudjuk szépen kinyújtani, mert ragad, akkor egyszerűen darabonként nyomkodjuk a formába. Egy villával szurkáljuk meg a tésztát, tegyünk rá alufóliát (fényes felével lefelé) és hagyjuk 1/2-1 órát, vagy akár egy éjszakát pihenni.
Melegítsük a sütőt 200°C-ra, és süssük a tésztát "vakon" (szórjunk babot/lencsét a fóliára, amitől a tészta nem púposodik fel sütés közben) kb. 15 percig, majd vegyük le a fóliát és süssük még 5-8 percig, amíg a tészta világos arany színt kap. Ezután tegyük a tésztát félre, és vegyük vissza a hőmérsékletet 180°C-ra (a tésztát akár előző nap is megsüthetjük).
Amíg a tészta sül, elkészíthetjük a tölteléket: egy lábasban keverjük össze a cukrot, keményítőt és citromhéjat. Adjuk hozzá fokozatosan a citromlevet. A narancslevet egészítsük ki vízzel 2 decire, majd ezt is öntsük a lábasba. Közepes hőmérsékleten folytonos keverés mellett főzzük, amíg sűrű és krémes lesz. Amikor elkezd forrni vegyük le a tűzhelyről és keverjük el benne a vajat. Ha a vaj elolvadt adjuk hozzá folytonos keverés mellett a tojássárgákat és az egész tojást. Erős keverés mellett tegyük vissza a tűzre és melegítsük amíg puding sűrűségű lesz, majd tegyük félre.
A habhoz tegyük a fehérjéket egy nagy tálba, és verjük fel félig, majd kanalanként adjuk hozzá a cukor felét, minden kanál cukrot elkavarva. Eztán keverjük bele a keményítőt, majd a maradék cukrot és verjük fel a habot keményre. Gyorsan melegítsük fel a krémet és öntsük a tésztaformába. Rögtön kezdjük a forró krémre kanalazni a habot, a szélénél kezdve (ha a közepén kezdjük lehet, hogy összeesik/elcsúszik). A maradékot tegyük a közepére, és kicsit kavarjuk meg a kanállal/villával. Tegyük vissza a sütőbe az egészet, és süssük még 15-20 percig, amíg a hab ropogós külsőt kap és egy kis színt.
Hagyjuk a tortát 30 percig a formában hűlni, és szeletelés előtt még további 1/2-1 órát pihenni. Még aznap fogyasszuk.


Kochfrosch: Auberginenröllchen mit Kräuter-Käsefüllung
Kochtopf: Schweinsfilet vom Grill - direkte Methode
Ízbolygó: Rokfortos cékla
Ízbolygó: Cukkinis grillköret
BBC Good Food: Ultimate Lemon Meringue Pie

2009. szeptember 19., szombat

Rakott padlizsán

A cím kicsit csalóka, mert bár többször is csináltam már ezt a receptet, igazából sosem padlizsánból, hanem mindig cukkiniből. Pedig most mindegyikből volt rendesen a kertben, szóval akár lehetett volna padlizsán is. Már jó rég óta itt fetreng a papír, amin a recept van, de végül csak most sikerült begépelni.
Többféleképp is csináltam cukkiniből, először valóban karikákat raktam, majd voltak patkók, mert kikapartam a belsejét a növénynek, meg csináltam felkockázottból is. Utóbbi a legpraktikusabb szerintem, mert könnyebb szedni belőle. Megsütni sem kell előre a kockákat, mert remekül megpuhulnak, de besózni mindenképp érdemes, mert különben rettentően sok levet eresztenek a tepsibe.

Rakott padlizsán

Hozzávalók:
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 liter konzerv hámozott paradicsom
  • 3 padlizsán
  • 1 dl olívaolaj
  • 40 dkg darált sertés- vagy pulykacomb
  • 15 dkg mozzarella
  • só, oregánó
A vöröshagymát finomra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A paradicsomot simára turmixoljuk.
A padlizsánokat felkarikázzuk, besózzuk, és fél órán át állni hagyjuk. Ezután papírszalvétával szárazra töröljük, és forró serpenyőben, kevés olajon mindkét felét megsütjük.
Lábasban olívaolajat melegítünk, rátesszük hagymát, pároljuk, hozzáadjuk fokhagymát. Rövid pirítás után hozzáadjuk a húst. 10 perc után fűszerezzük, felöntjük a paradicsomlével.
Fedővel lefedve, időnként megkeverve 40 percig főzzük. Ezután tepsibe vagy jénai tálba váltakozva leteszünk egy sor padlizsánt, illetve egy sor darált húst.
A tetejét beborítjuk a mozzarellával és forró sütőben pirosra sütjük.

Nők Lapja 2009.03.18

2009. április 26., vasárnap

Gyömbéres csirkefalatok almával

Mindig a klasszikus kérdés: mit főzzek? Persze ma is felmerült, bár az már fix volt, hogy csirke lesz. Gyakran előfordul, hogy anyukám előhalászik vasárnapra valami húst a fagyasztóból, majd délelőtt a szakácskönyveket lapozza, hogy vajon mit is csináljon akkor. Mivel kaptunk szépséges fejessalátákat, úgy döntött, hogy csirkepörkölt lesz nokedlival. Be kell vallanom én ezt annyira nem favorizálom, úgyhogy különcködtem az ebédet illetően.
Gyümölcs-hús páros nálam mindig nyerő, úgyhogy szépen rápróbáltam erre a receptre, úgyis olyan keveset főztünk még ebből a szakácskönyvből. Sajnos a szárított gyömbérből elég sokat kell szórni, lassan azt hiszem ideje lesz, hogy frisset használjak. De most nem volt előre tervbe véve a recept, úgyhogy így jártam :) Ízlett egyébként az alkotás, de valahogy nem voltam elég ügyes a fűszerezésnél, lehetett volna kicsit markánsabb íze is.


Gyömbéres csirkefalatok almával

Hozzávalók (2 főre):
  • 30 dkg csirkemell
  • só és frissen őrölt fekete bors
  • 1 ek. liszt
  • 1 csokor újhagyma
  • 5 centis friss gyömbérdarab
  • 1 alma
  • 1 + 1 ek. vaj
  • 1 ek. olaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 ek. étkezési keményítő
  • 2 tk. magos mustár
  • 1 tk. méz
  • 1 dl tejszín
A csirkemellfilét 2-3 centis kockákra vágom, megszórom sóval és őrölt borssal, aztán ráhintek kevés lisztet. Miután alaposan összeforgattam vele, és a lisztszemcsék mindegyik húskockát vékonyan bevonták, félreteszem a csirkefalatokat.
Az újhagyma fehér részét felkarikázom, a krumplihámozóval megpucolt gyömbért megreszelem, és a félbevágott, de héjas almából kiszedem a magházas részt, aztán vékony gerezdekre szelem.
Utána egy közepes méretű, mélyebb serpenyőben 1 ek. vaj és ugyanennyi olaj keverékén 5 perc alatt kevergetve megsütöm a csirkemellkockákat. Ha már szép aranybarnák, szűrőlapáttal kiszedem mindet egy nagy tálra, és alufóliával leborítva addig hagyom őket pihenni, amíg elkészül a gyömbéres mártás.
Ehhez még 1 ek. vajat teszek a serpenyőbe, beleszórom a karikákra vágott újhagymát, kevergetve gyengéden megpárolom, és ráöntöm a bort. Hozzászórom a vékony almaszeleteket meg az illatos gyömbérreszeléket, aztán az egészet megsózom, megborsozom. Néhány kavarás után lefedem a serpenyőt, és amíg az almaszeletek 5 perc alatt vajpuhára párolódnak a gyömbéres borban, ráérősen összekeverem a mártás sűrítését.
Egy kisebb tálkába belekanalazom az étkezési keményítőt, a mustárt és a mézet, aztán hozzájuk csurgatom a tejszínt. Az édes-csípős masszát kézi habverővel simára keverem, és félreteszem, hogy ellenőrizzem, vajon megpuhultak-e az almaszeletek.
Ha igen, akkor rájuk öntöm a tejszínes-keményítős sűrítést, és visszapakolom a serpenyőbe a parkolópályán várakozó csirkekockákat. Egyet-kettőt rottyan a gyömbéres-almás csirke, és mivel a keményítő miatt szinte azonnal besűrűsödik a mártás, már kész is a vacsora.

Stahl Judit - Gyorsan, valami finomat!

2008. december 21., vasárnap

Diós szarvasgerinc fokhagymás-gombás szilvával

Anyukám kolléganőjének az apukája vadász, és volt olyan kedves, hogy kaptunk tőle 4 darab szűzpecsenyének megfelelő részt (nem tudom a szarvasnál is így hívják-e). Gyönyörű hús, és teljesen friss, nem fagyasztott, mint ahogy azt a boltban kapni lehet. Úgyhogy az egyik darab a mai ebéd alapanyaga lett. Gyorsan lapoztunk mindenféle szakácskönyvet, hogy mit csináljunk belőle. A vadas nem jön szóba, mert én azt nagyon nem szeretem, meg anyukám sem akart tejfölözni. Végül a hejszakacsok.hu-n találtam ezt a receptet. A szilvás szósz nagyon-nagyon finom lett. Eszközöltem némi módosítást, például elmaradt a kakukkfű, mert anyukám nem szereti, meg nem volt sajnos magos mustár sem, csak sima, illetve mivel nekem a főtt krumpli-liszt párosítás nem igen szimpatikus, sima krumplipüré lett a köret.

Diós szarvasgerinc fokhagymás-gombás szilvával

Hozzávalók (2 főre):
  • 30 dkg kicsontozott szarvasgerinc
  • 8 dkg durvára tört dióbél
  • 2 dkg magos mustár
  • 3 dkg vaj
  • só, 1 mokkáskanál finomra vágott kakukkfű
Köretnek:
  • 20 dkg tisztított burgonya
  • 8 dkg liszt
  • 3 dkg vaj
  • só
A raguhoz:
  • 15 dkg szilva
  • 5 dkg aszalt szilva
  • 5 dkg vegyes erdei gomba
  • 2 dkg vaj
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 0,5 dl vörösbor
  • só
A megmosott, leszárított és lehártyázott húst 2-4 szeletre vágjuk. Sózzuk, meghintjük kakukkfűvel, és forró olajban mindkét oldalát 1-1 percig sütjük. Kivesszük a serpenyőből. A diót összekeverjük a vajjal meg a mustárral, és a hús tetejére halmozzuk. 180-200 Celsius-fokra előmelegített sütőbe tesszük, és rápirítjuk. A körethez apróra vágjuk a burgonyát, majd feltesszük főni annyi sós vízben, hogy ellepje. Amikor jól megpuhult, hozzáadjuk a vajat, alaposan összetörjük a burgonyát, és még a tűzön beledolgozzuk a lisztet, majd levesszük. Kanállal olajozott tálba szaggatjuk, és 180-200 Celsius-fokra előmelegített sütőbe téve megpirítjuk. A raguhoz felaprítjuk az aszalt szilvát, és a borban feltesszük főni. Amikor már alig van alatta bor, félrehúzzuk. Megtisztítjuk a gombát, ha kell, daraboljuk is. A szilvát megmossuk, kimagozzuk és cikkekre vágjuk. A gombát a hússütő serpenyőbe tesszük, kicsit megfuttatjuk, rádobjuk a zúzott fokhagymát és a szilvát, és összerottyantjuk. Beleöntjük a borban főtt aszalt szilvát, sózzuk, hozzáadjuk a vajat, s ha kell, egy kevés vizet. Amikor összeforrt, tálaljuk.
Tányérra tesszük a sült, formázott burgonyát, rá vagy mellé a húst, köré pedig a szilvaragut.


A hús nekem nem sikerült egészen puhára. Nem tudom, hogy azért-e mert kevesett pirítottam a serpenyőben, vagy esetleg kiszárítottam a sütőben. Mindenesetre talán legközelebb előbb fólia alatt párolnám a húst, és tényleg csak a végén kenném rá a diós keveréket.

2008. október 22., szerda

Birsalma először

Birsalmát eddig még csak sajt formájában ettem, azt viszont nagyon szeretem. Bár a sajtot sem én csináltam soha :) Gondoltam most bátrabb leszek, kipróbálom más formában is. Bevallom kissé ügyetlen vagyok még az otthon nem használt fűszerekkel/alapanyagokkal, amikről nem tudom milyennek kellene lenniük. A gyömbér és a birs is abszolút ilyen, odahaza sosem ettem, de gondolom előbb utóbb beletanulok ezeknek a használatába is.
Chili&Vanilia blogját nagyon szeretem, remek dolgokat alkot, nagyon profinak tartom. Mégis ritkán választok onnét receptet, nem vagyok elég bátor :) Tekintve, hogy nagyon világlátott, rengeteg olyan recept van a világ minden tájáról, ami temérdek általam még nem próbált alapanyagot tartalmaz, és ezek persze sokszor olyanok, amiket nem lehet csak úgy a sarki boltban megvenni. Mindig félek, hogy esetleg nem fog ízleni, és akkor mi lesz a fűszerekkel vagy mással, feleslegesen vettem meg stbstb. Netán elrontom, mert nem tudom hogy viselkedik az alapanyag. A múltkor a koktélrák miatt is aggódtam, mi lesz ha rágós lesz, de szerencsére az is jól sikerült :) Persze az is előfordul, hogy az ember tizedikre rontja el, és akkor tanulja csak meg, hogyan nem kellett volna csinálni (;
Ez a próbálkozás mindenesetre sikerrel zárult, bár voltak kisebb hiányosságok. Azt hiszem mehetett volna több méz, meg több fahéj. A gyömbérnek sem igazán érződött az íze, csak csípősséget adott inkább. Mindenesetre jól bejött az édes-fűszeres és a birs savanykás együttese.


Chili&Vanilia: Gyömbéres birsalmás csirkemell

2008. július 20., vasárnap

Szülinapi bejegyzés (o;

Nem is tudom már hogy esett a dolog, valami tortát akartam és találtam ezt, vagy előbb megtaláltam és csak alkalmat kerestem a megsütéshez. Mindenesetre úgy határoztam, hogy meglepem magam egy tarte au citron-nal születésnapom alkalmából :) Kerestem is bőszen a recepteket, és végül az Ízbolygónál talált receptre esett a választás. Azt kell mondjam, nagyon elnyerte a tetszésemet. Nagyon finom krémes, firss citromos., a tészta is omlós. Figyelembe véve, hogy túl édesnek találta, én 12 dkg cukrot tettem bele, de az az igazság (pedig nem szeretem én sem a túl édeset), hogy szerintem elbírta volna a 15 dkg-t. Nomeg vajból is csak 20 dkg-t raktam bele, ez a redukálás viszont valóban teljesen jó döntés volt. Fellelkesülve az ő nektarinos verzióján, én is kipróbálom majd valami más gyümölccsel is. A szezonra való tekintettel könnyen lehet, hogy egyenesen nektarinnal :)

A torta némi grillezés alkalmával került az asztalra, ezért más is készült. Amolyan előételfélének szántam, vagy a csuda tudja, megcsináltam, ha már kéznél volt a sok citrom :) A vietnámi szobatársaimtól lestem el ezt a csirkesaláta recptet, meg még egy édességet is, remélem majd annak a közlésére is sor kerül :)


Gỏi gà

Hozzávalók:
  • 2 csirkeszárny, 2 csirkecomb, csirkehát
  • 10-15 dkg hagyma
  • só, bors, citromlé
A csirkét vízben megfőzzük, nem kell só a vízbe. A hagymákat megtisztítjuk, majd felkarikázzuk, és meglocsoljuk citromlével. Hagyjuk a citromlében állni legalább egy fél órát, hogy kissé elvegye a csípősségét. A csirke ha megfőtt, öblítsük le hideg vízzel, és fejtsük le a húst a csontokról. A húst elég csak úgy kézzel összetépkedni. Nyomjuk ki a hagymát, keverjük a húshoz majd ízesítsük sóval, borssal, citromlével.
Lehet hozzá káposztát is keverni, itt egy másik recept, ezt a szobatársam találta.

2008. február 7., csütörtök

Menzás nosztalgia

Bármilyen hihetetlen, de nálunk gimiben jól főztek a menzán :) Azt hiszem három dolog van, amiből leginkább a menzásat szeretem: paradicsomos káposzta, babgulyás, almaszósz főtthússal és főttkrumplival. A babgulyással a múltkor bepróbálkoztam, de nem lett az igazi, főleg mert nagyon szép száraz volt a marhahús. Igaz gimiben disznóhús volt a gulyásban.
Most került sor az almamártásra, ugyanis rajtam kívül senki nem szereti a családban, és most csak egyedül vagyok itthon :)
Az a helyzet, hogy nem tudom milyen húsból csináltam. Úgyértem disznó, de fogalmam sincs, hogy milyen része. Anyukám felhozott egy darabot a fagyasztóból és kész. Talán comb lehet, vagy legalábbis abból csinálnám, így a receptbe azt írok. Az almaszószt több recept alapján raktam össze, valahogy egyik sem volt szimpatikus egymagában :)


Almaszósz főtthússal és főttkrumplival

Hozzávalók (2 főre):
  • 2 nagyobb alma
  • 2 ek citromlé
  • csipet só, cukor, szegfűszeg, fahéj (én őröltet használtam)
  • 1,5 dl tej
  • fél zacskó vaníliás/tejszínes pudingpor
  • 2-3 nagyobb krumpli
  • 30 dkg sertéscomb
A krumplit megpucoljuk, gerezdekre vágjuk és sós vízben puhára főzzük.
A húst szeletekre vágjuk, és ételízesítős vízben puhára főzzük. (Anno a menzán csíkokra vágva, olajon megpirítva adták, úgy kicsit szaftosabb.)
Az almákat meghámozzuk és kivágjuk a magházukat, majd kis kockákra vágjuk. Az almakockákat a sóval, citromlével, fahéjjal és szegfűszeggel lábasba tesszük, és annyi vizet engedünk rá, hogy szűken ellepje. Amíg az alma fő, addig a tejet simára keverjük a pudingporral. Ha az alma már puha - ez nem tart soká - akkor hozzáöntjük a pudingos tejet és sűrűsödésig keverjük. Aki nem szereti az almát darabosan, krumplinyomóval vagy botmixerrel pürésítheti. A cukrot a végén adjuk hozzá.

2008. január 3., csütörtök

A mai menü...

Ma nagyon aktív vagyok :o)
Hanem ha már megvan a csudajó szakácskönyv, abból bizony főzni kell. Amúgy is arra gondolok mindig, hogy az ember vesz egy szakácskönyvet, mert lát benne mondjuk két jó receptet, ahogy gyorsan átlapozza, és akkor úgy gondolja, hogy az egész jó. Aztán meg le sem veszi a polcról, mert nem tűnnek szimpatikusnak a receptek, vagy nincs valamilyen hozzávaló, vagy fenetudja. Én konkrétan nagyonis hajlamos vagyok ilyesmire, hogy nem próbálom ki, mert valamiféle általam ismeretlen, és bizonytalan hozzávaló van benne. Pedighát... ha nem teszek próbát sosem tudom meg :) El is határoztam magam, hogy most ebből a szakácskönyvből a lehető legtöbb receptet kipróbálom, csak olyanok maradnak ki, amikről biztosan tudom, hogy nem szeretem (pacal, tökfőzelék stb.). Aztán amit megfőztem, azt értékelem is, hogy később is tudjam, hogy érdemes-e újra próbálkozni vele. Van is már két kis postit beleragasztva :)
Gondoltam, ha már úgyis jön a szokásos heti főzés tesóméknál, akkor megnézem mit ajánl Frank Júlia, hátha lesz valami alkalmas. Mondjuk ja... 4000 receptből akadt :) Elküldtem hát a javaslatot az uraknak, akik kegyesen beleegyeztek, így ma a következők kerültek terítékre:

Olaszos burgonyaleves

Hozzávalók:
  • 40 dkg burgonya
  • 15 dkg kifejtett zöldborsó
  • 2 nagy paradicsom
  • 2 marhahúsleves-kocka
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, 1 tk bazsalikom, 1-1 kk rozmaring és fehér bors
A megtisztított és karikákra vágott burgonyát egy liternyi vízbe teszem és belerakom a húsleveskockákat. Összezúzott fokhagymával, rozmaringgal, törött borssal, sóval és bazsalikommal fűszerezem, majd puhára főzöm.
Hozzáadom a megmosott és kis kockákra vágott, hámozott paradicsomot meg a zöldborsót. Addig főzöm, amig a zöldborsó meg nem puhul, ez néhány perc csupán. Végül 4 evőkanál burgonyát kiveszek a levesből, 1 deci lével péppé zúzom, majd visszatéve még egyszer felforralom.

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy én ezt elborsoztam. Eléggé (; De alapvetően számomra egy szimpatikus, könnyű zöldségleves. Fogom még csinálni, csak kicsit óvatosabban bánok majd a fűszerekkel :)

Almás csirkemell

Hozzávalók:
  • 2 kicsi vagy egy nagy csirkemell
  • 50 dkg alma
  • 1 dl tejszín
  • 5 dkg reszelt trappista sajt
  • 1-1 késhegynyi őrölt szegfűszeg, őrölt fahéj és őrölt gyömbér
  • cukor, só, fehér bors
A lebőrözött csirkemellet úgy csontozom ki, hogy lapjában szeletelhető legyen. Szeleteket vágok belőle és jól megsózom.
Tűzálló tálba fektetem a csirkemellszeletek felét, és beborítom a meghámozott, kicsumázott és gerezdekre vágott alma felével. Csipet cukorral megszórom, majd a megmaradt mellszeletekkel és az almával folytatom a rétegezést. Ezután a tejszínbe keverem a fűszereket, kevés sót és cukrot is adok hozzá, majd rálocsolom a húsra. A tálat szorozan lefedem és előmelegített, forró sütőben 40 percig közepes lángon párolom. A sütés befejeztével a fedőt leveszem a tálról, az ételre rászórom a reszelt sajtot, és csak annyi időre teszem vissza a sütőbe, hogy a sajt ráolvadjon.

Az eredmény igazán remek lett, pláne az elborsozott leves után (; Én egyébként nem sajnáltam a fűszert, bár szegfűszeg nem volt, de itt nem igazán éreztem, talán még mehetett volna több is. Bár a hozzávalók mennyisége szemre ment, nem volt mérleg. Mindenesetre nagyon ízlett, kellemes édeskés, rizst csináltunk hozzá.

2007. december 12., szerda

Dezső

Alapvetően az egészséges, mindenevő étrend híve vagyok. De az embernek nem csak teste, lelke is van, időnként azt is ápolni kell (;
Idehaza mi még minden évben vágunk disznót, és bár egyáltalán nem szeretem a mindenféle remegős-porcogós alkatrészeket, azért be kell vallani, hogy bizony van jó oldala ennek is. Nem ennék pl. sosem hurkát, ha itthon nem csinálnánk, és a sültkolbászért sem mennék messzire. De ilyenkor, évente egyszer nagyonnagyon jól esik. Nyilván területenként változó, hogy ki hogyan dolgozza fel a disznót. Nálunk pl. disznóvágáskor nem a vért sütjük meg, hanem resztelt májat csinálunk. Ezenkívül természetesen elmaradhatatlan a húsleves és a sülthús, meg a tóroskáposzta. Idén mondjuk nem anyukám állt a tűzhely mellett, de szerencsére akadtak kiváló szakácsnék. Ennek én rettentően örültem, mert most döbbentem rá, hogy bár nem ez az első disznóvágás amin részt veszek, mégis mennyire nem tudom hogyan is mennek a dolgok. Persze azért most már lényegesn gördülékenyebben megy az egész úgy általában, nem úgy mint mondjuk 10 éve.
Vacsorára pedig már kész a véreshurka meg a húsoskolbász is. De készül még szalonna meg sonka. Ezek persze nem azonnal fogyaszthatók, a szalonna kb 2 hétig, a sonka pedig kb 3 hétig gondolkozik a páclében, utána pedig a füstön. A húsoskolbász egy része is a füstre kerül, így tovább eláll. A rakottkrumpli szerintem ezzel a legjobb :) Nomeg a bőrök is páclébe kerülnek, hogy aztán lehssen belőlük főzni a kocsonyát. Ilyenkor mindig tele van a spájzban a kő mélytányérokkal, minden fellehető kicsit is mély tányérba kocsonya kerül, úgyhogy az egyéb levesek fogyasztásáról le kell mondani, amíg fel nem szabadulnak a tányérok (o;

Részemről a disznóvágás egyik nagy favoritja a friss sülthús. Nem tudom miért, de az valahogy mindig sokkal jobb, mint bármikor máskor. Nem csak a lefagyasztott húsból, hanem a boltban frissen vett húsból lévő sülthús sem érhet a nyomába. Talán csak a hangulat teszi, vagy az, hogy ilyenkor mindenféle húsok kerülnek bele, még melegen.

Igazán remek dolog jó puha kenyérrel tunkolni, meg a sült hagymákat, fokhagymákat kihalászni a tepsiből :) Persze aztán lehet mondani, hogy képmutatok, mert a húsokról mindig piszkálom lefelé a legkisebb zsírt is, de a disznóölés az igenis más... (o;


Mostanra pedig már a szalonna meg a kolbász is lekerült a füstről. Igaz a kolbász hamarabb kész van, hisz azt nem kell pácolni, ellenben nem is lehet azonnal megenni füstölés után. Nem tudnám igazából megmondani, hogy miért is, de szoktuk még hagyni érni/száradni. Tény, hogy meglehetősen puha, vágni még most is elég nehéz, jó éles kés kell hozzá.
Mondjuk lehet, hogy nem gyomorrontás után kéne a kolbásszal kezdeni, de nagyon megkívántam, és csak kicsit ettem (; Valamint megígértem, hogy csinálok fotót, igaz ez csak egy kicsi darab, nem a sok szál, ami a spájzban lóg. Talán ha készen lesznek a sonkák is, csinálok arról is képet.



Nodeszóval a friss, húsoskolbász így az igazi, kenyérrel, hagymával (lehetőleg lilával) meg sajttal. Mackósajtot szoktam favorizálni, de csak téliszalámis van itthon, az meg talán kicsit már túlzás lett volna (;