2009. szeptember 19., szombat

Rakott padlizsán

A cím kicsit csalóka, mert bár többször is csináltam már ezt a receptet, igazából sosem padlizsánból, hanem mindig cukkiniből. Pedig most mindegyikből volt rendesen a kertben, szóval akár lehetett volna padlizsán is. Már jó rég óta itt fetreng a papír, amin a recept van, de végül csak most sikerült begépelni.
Többféleképp is csináltam cukkiniből, először valóban karikákat raktam, majd voltak patkók, mert kikapartam a belsejét a növénynek, meg csináltam felkockázottból is. Utóbbi a legpraktikusabb szerintem, mert könnyebb szedni belőle. Megsütni sem kell előre a kockákat, mert remekül megpuhulnak, de besózni mindenképp érdemes, mert különben rettentően sok levet eresztenek a tepsibe.

Rakott padlizsán

Hozzávalók:
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 liter konzerv hámozott paradicsom
  • 3 padlizsán
  • 1 dl olívaolaj
  • 40 dkg darált sertés- vagy pulykacomb
  • 15 dkg mozzarella
  • só, oregánó
A vöröshagymát finomra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A paradicsomot simára turmixoljuk.
A padlizsánokat felkarikázzuk, besózzuk, és fél órán át állni hagyjuk. Ezután papírszalvétával szárazra töröljük, és forró serpenyőben, kevés olajon mindkét felét megsütjük.
Lábasban olívaolajat melegítünk, rátesszük hagymát, pároljuk, hozzáadjuk fokhagymát. Rövid pirítás után hozzáadjuk a húst. 10 perc után fűszerezzük, felöntjük a paradicsomlével.
Fedővel lefedve, időnként megkeverve 40 percig főzzük. Ezután tepsibe vagy jénai tálba váltakozva leteszünk egy sor padlizsánt, illetve egy sor darált húst.
A tetejét beborítjuk a mozzarellával és forró sütőben pirosra sütjük.

Nők Lapja 2009.03.18

2009. szeptember 12., szombat

Nasi goreng

Tesómnak volt szerencséje idén 3 hetet Indonéziában tölteni. Amióta visszajött rendszeresen felemlegette, hogy milyen remek ott a konyha, és igazán csinálhatnék valamit. Remek mondom, nekem fogalmam nincs, ő meg annyira nem figyelt azért oda, úgyhogy csak utólagosan tudja majd lemeózni. Legyen hát nasi goreng, avagy indonéz sült rizs, mert az ott nagyon alap, nem is túl bonyolult, és amúgy sem túl szigorú a recept. Ma viszont már nem lehetett halogatni a dolgot, muszáj volt elkészíteni a fogást. Gyakorlatilag rizseshúsról van szó, rengeteg nemzetnek van ebből saját változata.
A rizs miatt nem lett éppen tökéletes, mert anno a vietnámi szobatársaim is azt mondták, hogy itt nem jó szagú a rizs, nomeg hidegnek is kellett volna lennie, de mivel későn kaptunk észbe nem volt idő teljesen kihűteni. A legjobb előző napról maradt rizst használni, és gyakorlatilag kedvünk szerint variálhatjuk.
Mindenesetre büszke vagyok magamra, tesóm azt mondta azt leszámítva, hogy kicsit sótlan lett, nagyon jól közelítette az indonézt :) Persze csípős sem volt, mert azt én nem bírom, de alapvetően az nagyon hozzátartozik.

Nasi goreng

Hozzávalók:
  • kb 3 dl rizs megfőzve, kihűtve
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1 közepes hagyma
  • 20 dkg koktélrák
  • 2 tojás
  • olaj, só, bors, chili
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • szójaszósz
A rizst főzzük meg és hűtsük ki, de legjobb, ha előző napi maradékot használunk. A koktélrákot hagyjuk felengedni, öblítsük le és itassuk fel róla a vizet. A tojásból borssal süssünk rántottát, majd vágjuk kis kockákra, és tegyük félre.
A hagymát vágjuk apróra, és kevés olajon pirítsuk meg a wokban, majd adjuk hozzá az összezúzott fokhagymát. Dobjuk rá a felkockázott paprikát és pirítsuk pár percig, hogy a paprika még ropogós legyen, de mégsem nyers. Ezután adjuk hozzá a rákokat, ezzel is pirítsuk 2-3 percig. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és adjunk hozzá chilit. Végül öntsük hozzá a rizst és a feldarabolt tojást, adjunk hozzá kb. 5 evőkanál szójaszószt és nagy lángon pirítsuk meg a rizst is.
Természetesen sok mással is kiegészíthetjük, úgy mint csirkehússal, sárgarépával, kukoricával, újhagymával.


Néhány nasi goreng recept:
Macikonyha
Orient Express
Culinaris
Indochef (angol)

2009. szeptember 10., csütörtök

Morzsás süti

Igazából már vagy két hete csináltam ezt sütit, csak lusta voltam receptet fogalmazni.
Még Németországban ettem ilyet, nagyon ízlett, azóta sem sikerült recepthez vagy sütihez hozzájutni, azért is örültem meg annyira, amikor megláttam Kochfroschnál a szépséges képeket meg a receptet. Nekem nagyon bejött, igazán finom tartalmas süti, egy bögre tejjel remek uzsonna vagy akár reggeli is.
Eredetileg sárgabarackos a süti, de annak már lejárt a szezonja, a szilvát meg amúgy is jobban szeretem, így aztán megkopasztottuk a kertben a fát a süti kedvéért :)


Morzsás-sárgabarackos süti

Hozzávalók:

Morzsa:
  • 125 g margarin
  • 120 g mandulalapocska
  • 125 g liszt
  • 200 g cukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
Tészta:
  • 250 g margarin + a tepsi kenéséhez
  • 2 kg sárgabarack
  • 250 g cukor
  • 1 csipet só
  • 5 tojás
  • 1 citrom héja
  • 2 ek. barackpálinka
  • 500 g liszt
A morzsát készítjük el először. Ehhez a margarint felolvasztjuk egy serpenyőben és aranybarnára pirítjuk benne a mandulát. Hozzákeverjük a lisztet is, picit hagyjuk összemelegedni, de ezt már ne pirítsuk. A keveréket öntsük egy tálba és gyúrjuk morzsává a cukorral és vaníliás cukorral, majd tegyük félre.
Egy mélyebb gáztepsit vajazzunk ki alaposan. A barackokat mossuk meg, magozzuk ki és négyeljük fel. A vajat keverjük habosra, majd egyesével keverjük bele a tojásokat is és a cukrot is adagoljuk hozzá. Addig keverjük, amíg a cukor nagyrészt feloldódott. Adjuk hozzá végül a citromhéjat, a pálinkát és a lisztet is. Öntsük a masszát a tepsibe és sűrűn rakjuk ki a barackdarabokkal. Végül szórjuk a tetejére a morzsát.
Hideg sütőbe toljuk a középső sínre, és 175°C-on süssük 50 percig. Végül pirítsuk még 10 percig 220°C-on a felső sínen. Tejszínhab illik hozzá.

Kochfrosch: Aprikosen-Streusel-Kuchen

2009. augusztus 31., hétfő

Gombás melegszendvics

Mostanában rákaptam a melegszendvicsre, habár sosem kellett erőszakoskodni ha azzal kínáltak :) Én alapvetően a tesóm szerint gusztustalan parizeres melegszendvicsre esküszöm, de ha mégsem, akkor anyukám remek gombás melegszendvicse a nyerő. Igen egyszerű, mindenféle gombából lehet csinálni. Én személy szerint a csiperkéből szeretem leginkább, de szoktuk csinálni laskából vagy szegfűgombából is. Utoljára is ezt használtuk, mert megfelelő időben nő a kertben, és most előkerült egy lefagyasztott adag. Nemsokára jön úgyis a gombaszezon, jó lehet a hűvös estékre egy ilyen gyors recept.

Gombás melegszendvicskrém

Hozzávalók:
  • 30 dkg gomba
  • egy kisebb fej hagyma
  • só, bors
  • petrezselyem
  • kb 2 csapott ek. liszt
  • 2 dl tej
A gombát és a hagymát felaprítjuk és olajon megpirítjuk/pároljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk majd megszórjuk a liszttel és felöntjük tejjel. Sűrűre főzzük, és hozzáadjuk a finomra vágott petrezselymet is.
A megvajazott kenyereket bőven megkenjük a gombás krémmel, megszórjuk reszelt sajttal majd sütőben/grill alatt aranybarnára sütjük.
Szerintem "napközis" tea illik hozzá (;

2009. augusztus 16., vasárnap

Áfonyalekvár

Azt gondoltam idénre már nem nagyon lesz semmi befőznivaló, pláne hogy most nem töltöm otthon az időt. Nem vagyunk nagy lekvárevők, tavaly főztünk lekvárt, szóval idénre nem terveztük. Viszont anyukámék voltak Erdélyben, és vettek egy vödör (10 liter) áfonyát a piacon. Igazából sosem ettem még áfonyát csak úgy magában, eddig mindig csak a kis átlátszó plasztikdobozokban láttam az üzletben. Meg is lepődtem most kicsit, mert ezek kifejezetten picurkák voltak, nem olyan nagyok, mint a boltban kapható. Node persze ez vadon termett, nem valami kertészetben. Sajnos idő nem nagyon volt rá, hogy kiagyaljunk valami izgalmas receptet hozzá, mert kezdett már kissé pálinkás szaga lenni. Végül pár dobozzal gyorsan lefagyasztottunk, a maradékot pedig megfőztük lekvárnak.
Én azért gondoltam egy kicsit kísérletezek, úgyhogy két kisebb üvegre való lekvárba tettem vaníliát. Attól tartok viszont, hogy túlságosan sok lesz a vanília benne. Beleszórtam a magokat, meg a szárat is beledobtam, amit az üvegekbe töltés előtt kihalásztam. A forró lekváron szinte egyáltalán nem érződött a vanília íz, de maradt egy kevés, amit kistányérba öntöttem, és ezen miután kihűlt, bizony eléggé kiütközik. Nem tudom mit fog még csinálni az üvegben a lekvár, talán nem lesz annyira nagyon vaníliás mégsem :)
Viszont ezek a picurka bogyók elképesztően fognak. Ettem én már szedret, meg bodzát, de azok sem színeznek ennyire. Még a fogam is kék lett a lekvártól, a nyelvemről nem is beszélve :) Nem kifejezetten ideális hétköznapi reggelizős lekvár, vagy csak alapos fogmosással (o;
Receptet nem írok, mert igazából nem lehet tudni mennyi volt a gyümölcs, és hogy mennyi cukor ment hozzá. Én általánosságban kb 20 dkg cukrot számolnék egy kg gyümölcsre, vagy legalábbis minél kevesebbet. Az áfonya kissé kesernyés, a vanília pl. sztem elvette ezt az ízét, de majd ez akkor derül ki igazán mikor felbontjuk az üveget.

2009. augusztus 1., szombat

Szedres clafoutis

Kochfroschnál láttam meg a receptet, rettentően szimpatikusan nézett ki. Igazából azon a blogon szinte csak szimpatikus dolgokat találok, igaz nem vagyok mindhez elég bátor, illetve néhány receptről elsőre látszik, hogy valószínűleg nem ízlene - de ettől függetlenül nagyon jól néznek ki. Szóval nagynéniéknél relative sokáig ott állt a hűtőben egy tál piros ribizli, hát gondoltam az pont jó lesz ehhez, még veszünk hozzá valami más gyümölcsöt és remek lesz. No mire visszaértem vasárnap már néhány szem szederrel összefőzte egy kis üveg lekvárnak. Itthon viszont tegnap várt egy egész nagy edénnyi szeder, amiről látszott, hogy nem fogjuk hirtelen megenni, és akkor csak megpunnyad, így aztán rögtön eszembe is jutott ez a süti.
Nekem ez a joghurtos tészta szimpatikusabb, mint a hagyományos piskóta. Lehetett volna a gyümölcs több, de így is finom, és jól variálható mindenféle gyümölccsel. Sajnos a gyümölcsre szórt vaníliás cukor nem érződik, pedig direkt csináltam házilag.
Képet nem teszek most fel, mert nem lett túl szép, meg bele is ragadt a tepsibe - mert elfelejtettem kikenni (o; úgyhogy nem igazán lehetett szépen kiszedni, tessék inkább Kochfrosch képeit nézegetni :) Habár a receptet ő is máshonnét szerezte, és eredetileg sárgabarackkal van, én is azt közlöm itt.

Joghurt-clafoutis sárgabarackkal és mentával

Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • pár csepp cirtomlé
  • 50-75 g cukor, attól függ milyen édes a gyümölcs
  • 400 g natúr joghurt
  • 225 g liszt
  • 1/4 tk. só
  • 1 nagy csipet szódabikarbóna vagy sütőpor
  • kb. 100 g tej
  • kb. 1 kg sárgabarack magozva, darabolva
  • 1 citrom leve
  • 1 ek. vaníliás cukor
  • pár szál menta felaprítva
A feltéthez a gyümölcsöt keverjük össze a vaníliás cukorral, mentával és citromlével, és hagyjuk állni, amíg elkészül a tészta.
A tojásfehérjéket pár csepp citrommal verjük kemény habbá. A tojássárgákat a cukorral és a joghurttal turmixoljuk el majd adjuk hozzá a sóval és sütőporral elkevert lisztet. Adjunk hozzá annyi tejet, hogy egy sűrűn folyós masszát kapjunk. Végül keverjük bele a tojáshabot is, nem baj, ha nem oszlik el teljesen, maradhatnak benne "habgombócok".
Egy kb. 25x30 cm-es, jól kivajazott tepsibe öntsük a tésztát, szórjuk rá a gyümölcsöt és 200°C-on fél óra alatt süssük készre.

Low Budget Cooking: Joghurt-Clafoutis mit Marillen & Minze

2009. július 27., hétfő

Gyors vacsora

A nyáron közös konyhán vagyok unokatesómmal, vagyis én főzök rá gyakorlatilag :) Ami alapvetően jó, mert mégis könnyebb kettőre főzni. Sajnos az ízlésünk csak módjával vág egybe, ő nem kényes ugyan, de eléggé konzervatív ízlése van. A minap pl. a Szerájban vacsoráltunk, és én nem győztem lelkesedni a bulgurnak, aminek egy enyhe - szerintem - menta íze volt, neki viszont egyáltalán nem ízlett. A bulgur után kedvet kaptam a nem megszokott gabonákhoz, és kaptam az alkalmon, hogy van még maradék tökfőzelék, így nyugodtan kotyvaszthatok a saját ízlésemre. Én a tökfőzeléket amúgy sem szeretem, unokatesómnak meg nem kell szörnyednie a reformkonyha miatt :)
Csináltam már korábban kölest, remek változatosság, ha az ember lázadni kíván a rizs-krumpli-tészta triumvirátusa ellen. Anyukám szerint papagájeleség, szerintem azért annál sokkal jobb :) Igaz ma kissé züllött vagyok, kifelejtettem belőle a kukoricát, meg a fűszereket is kishíján kihagytam, de azért a végére mégis sikerült rendbeszedni a fogást.

Sonkás kölesrizottó

Hozzávalók:
  • 1 bögre köles
  • 1 csomag vegyes mirelit zöldség (400-450g)
  • 10 dkg felkockázott füstölt sonka (én most füstölt csirkesonkát használtam)
  • közepes fej hagyma
  • só, borsikafű, majoranna, petrezselyem
A kölest feltesszük kb. 2,5-szeres sós vízben főni.
A hagymát felaprítjuk és olajon üvegesre pirítjuk a felkockázott sonkával együtt. Hozzáadjuk a zöldséget is, picit megsózzuk, és fedő alatt puhára pároljuk. Ha kész, összeöntjük a kölessel, és megszórjuk a zöldfűszerekkel.
Az eredeti recept tejfölt is ír hozzá, én azzal nem próbáltam, valahogy az én ízlésemnek nem kívánkozik ez hozzá.

Mindmegette: Sonkás kölesrizottó

2009. július 18., szombat

Olívás kenyér pancettával

Ez az alkotás már ugyan vagy két hetes, de csak most jutottam oda, hogy bejegyzést is csináljak hozzá. Megint megkívántam egy jó ropogós kenyeret, és Kochtopf mindig csuda szimpatikus kenyereket süt. Azt kell mondjam van még mit gyakorolnom, mert ez egyáltalán nem olyan lett, mint Kochtopfé. Nem volt végülis rossz, de inkább csak olyan sütiszerű lett. Anyukám szerint a dara miatt, én igazából nem tudom. De mint sokszor korábban, megint az lett, hogy finom ugyan, de nem néz ki túl jól. Talán azért még egyszer megpróbálkozok vele :)
Nem tudom mások mivel formázzák a kenyeret, vagy lehet, hogy van direkt kenyérformájuk, de az én tésztám ahogy kel mindig elterpeszkedik. Így aztán inkább lepényformájú lesz, mint kenyér.


Olívás kenyér pancettával

Hozzávalók:
  • 350 g búzaliszt
  • 15 g dara
  • 10 g élesztő
  • 7 g só
  • 35 g jó minőségű olívaolaj
  • kb. 200 g víz
  • 100 g zöld és fekete olívabogyó vegyesen
  • 100 g Pancetta (bacon-t használtam)
  • 1 marék friss zsálya
Az olívákat szükség esetén magozzuk ki és aprítsuk fel. A szalonnát vágjuk apróra. A szalonnát egy serpenyőben süssük épp ropogósra, majd vegyük vissza a hőmérsékletet és adjuk hozzá az olívát és 2 percig pároljuk. Vegyük le a tűzről a serpenyőt, keverjük a felaprított zsályát az olívás szalonnához, és hagyjuk kihűlni.
Az élesztőt futtassuk fel egy kevés vízben. A szalonnás keverék kivételével a többi hozzávalót keverjük össze egy tálban, és gyúrjunk belőle lágy tésztát. Adjuk végül hozzá a szalonnás keveréket, és jól dolgozzuk bele. A tésztát lefedve egy óráig kelesszük, majd formázzuk meg és hagyjuk még egy órát kelni.
A sütőt melegítsük 230°C-ra, majd a tésztát vágjuk be párszor, mielőtt betesszük, süssük kb. 30-35 percig. Rácsra téve hagyjuk kihűlni.

Kochtopf: Olivenbrot mit Pancetta

2009. július 5., vasárnap

Sárgabarackpuding

Idén jól alakult a sárgabarack termés, szépséges pirospozsgás barackjaink termettek. Lehetőleg le is kellene szedni, mert ez ilyen lekvár típusú barack, ami rögtön ilyen puhára érik, aztán ha magától esik le a fáról már nem nagyon lehet vele sok mindent kezdeni. Egy részéből ennek okán lekvár lett, de azért a szebbeket ládába rakosgattuk, azokat szépen felfaljuk :)
Kellemes hűs desszertet csináltam néhányból. Sajnos pudingformám nincsen, így poharas desszert lett belőle. Mivel nem kellett magától megállnia, nem is tettem a pudingba külön zselatint, bár szerintem a puding elég kemény lett, megállt volna így is.


Sárgabarackpuding (8 db 1,5 dl-es formához)

Hozzávalók:
  • 6 zselatinlap (10g)
  • 2,5 dl édeskés fehérbor
  • 7 ek. porcukor
  • 1 körömnyi fahéj
  • 3 szegfűszeg
  • 1 zacskó vaníliás pudingpor
  • fél liter tej
  • 1 kg sárgabarack
  • 3 ek. citromlé
  • 8 hámozott mandula
  • 4 cl. barackpálinka
  • 1 púpos ek. étkezési keményítő
  • 1-2 dl tejszín
  • 1 zacskó vaníliás cukor
3 zselatinlapot beáztatunk hideg vízbe. 2 dl bort 1 ek. porcukorral, a fahéjjal és a szegfűszeggel felforraljuk, leszűrjük. A zselatint kinyomkodjuk, elkeverjük a meleg borban, hagyjuk langyosra hűlni. Arányosan elosztva a formákba töltjük, fél órára betesszük a hűtőbe, hogy megdermedjen. Közben a vaníliás pudingporból, 3 ek. porcukorból és a tejből pudingot készítünk. A maradék 3 zselatinlapot 5 percre hideg vízbe áztatjuk, kinyomkodjuk, és a meleg, de nem tűzforró pudinghoz keverjük. Kissé hűlni hagyjuk, gyakran megkeverjük.
A barackokat megmossuk, leforrázzuk, 2 percig állni hagyjuk, majd héjukat lehúzzuk, félbevágjuk, kimagozzuk, a citromlével meglocsoljuk. 8 szép félbarackba, a mag helyére 1-1 szem mandulát illesztünk, és mandulás felükkel lefelé a megdermedt borzselé tetejére helyezzük őket. A maradék barack felét apró kockákra vágjuk, meglocsoljuk a barackpálinkával, a pudinghoz adjuk, és a formákba simítjuk. Legalább 3 órára a hűtőbe tesszük. A maradék barackot botmixerrel péppé turmixoljuk, hozzáadjuk a maradék 2 ek. porcukrot, néhány percig szelíd tűzön forraljuk. A maradék fél dl. borban elkeverjük a keményítőt, a barackpüréhez adjuk, sűrűsödésig (1 perc) főzzük, hagyjuk kihlni.
Tálaláskor a tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük, nyomózsákba tesszük. Minden kistányérra 1-2 evőkanál barackmártást simítunk. A formákat néhány pillanatra forró vízbe mártjuk és a barackmártás tetejére fordítjuk a pudingot. Tejszínhabbal és mentalevélkékkel díszítjük.

Lajos Mari - Hemző Károly: 99 nyalánkság 33 színes ételfotóval (8. oldal)

2009. június 30., kedd

Sajtos cukkini lepény

Ismét egy zöld bejegyzés, de most már amúgy is nagyon ideje a friss hazai zöldségeknek és gyümölcsöknek. Ennek a receptnek az alapanyaga is már a kertből származik, sőt egyenesen az első cukkinit használtam fel hozzá :)
A recept ugyan sajtosat ír, de a hozzávalók között sehol nem szerepelt a parmezán, csak a leírásban. Nem nagyon vagyok otthon a parmezánt illetően, nem is azt használtam, így sajnos nem igen tudom megmondani, hogy mennyit kellene beletenni. Talán egy evőkanálnyira tippelnék, de igazából tényleg nem tudom.
Az egyetlen hátránya az ilyen zöldséges lepényeknek, hogy olajon kell őket sütni, amitől aztán az embernek rettentő sültkrumpli szaga lesz.

Sajtos cukkini lepény

Hozzávalók (2 főre):
  • 250 g cukkini
  • 3 db újhagyma
  • 2 db tojás
  • 2 ek. teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 1 kk. szárított majoranna
  • 1 kk. szárított fodormenta
  • 1 tk. szerecsendió
  • őrölt bors, só
  • 3 ek. olaj
  • parmezán
A tojás egy edényben felverjük, elkeverjük benne a lisztet, a sót, a szerecsendiót, a majorannát, a fodormentát és a borsot. A cukkinit felkockázzuk (én nagy lyukú reszelőn reszeltem), a hagymát feldaraboljuk és elkeverjük a tojással, majd végezetül a frissen reszelt parmezánt is hozzáadjuk.
Közepes lángon előmelegített serpenyőben kevés olajon 1-1 evőkanálnyi masszából lepényeket formázunk és mindkét oldalukon aranybarnára sütjük őket.

Népszabadság TV-Magazin