2009. június 30., kedd

Sajtos cukkini lepény

Ismét egy zöld bejegyzés, de most már amúgy is nagyon ideje a friss hazai zöldségeknek és gyümölcsöknek. Ennek a receptnek az alapanyaga is már a kertből származik, sőt egyenesen az első cukkinit használtam fel hozzá :)
A recept ugyan sajtosat ír, de a hozzávalók között sehol nem szerepelt a parmezán, csak a leírásban. Nem nagyon vagyok otthon a parmezánt illetően, nem is azt használtam, így sajnos nem igen tudom megmondani, hogy mennyit kellene beletenni. Talán egy evőkanálnyira tippelnék, de igazából tényleg nem tudom.
Az egyetlen hátránya az ilyen zöldséges lepényeknek, hogy olajon kell őket sütni, amitől aztán az embernek rettentő sültkrumpli szaga lesz.

Sajtos cukkini lepény

Hozzávalók (2 főre):
  • 250 g cukkini
  • 3 db újhagyma
  • 2 db tojás
  • 2 ek. teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 1 kk. szárított majoranna
  • 1 kk. szárított fodormenta
  • 1 tk. szerecsendió
  • őrölt bors, só
  • 3 ek. olaj
  • parmezán
A tojás egy edényben felverjük, elkeverjük benne a lisztet, a sót, a szerecsendiót, a majorannát, a fodormentát és a borsot. A cukkinit felkockázzuk (én nagy lyukú reszelőn reszeltem), a hagymát feldaraboljuk és elkeverjük a tojással, majd végezetül a frissen reszelt parmezánt is hozzáadjuk.
Közepes lángon előmelegített serpenyőben kevés olajon 1-1 evőkanálnyi masszából lepényeket formázunk és mindkét oldalukon aranybarnára sütjük őket.

Népszabadság TV-Magazin

2009. június 13., szombat

Pestos csiga

Enyém a ház egész hétvégén :) Ilyenkor remekül lehet kotyvasztani, nem kell senkihez igazodni, tényleg azt főzök/sütök, amihez kedvem szottyan. Annyi hátránya van, hogy egy főre nem olyan könnyű a főzést kivitelezni, ha az ember nem akar egy hétig ugyanazt enni. Szóval valami olyat kell, amit esetleg több részletben is meg lehet csinálni, vagy valóban lehet érdemben egy adagban csinálni. Így majd vacsorára nyársakat sütök, a hús gondolkozik a pácban a hűtőben, annyit fogok felszúrni, ahányhoz kedvem lesz, a többi meg szépen eláll.
De nem is a nyárs a lényeg, hanem a jó idő miatt folyton piknikezésen jár az eszem. A minap jártam a Kopaszi-gáton, vagyis elég gyakran járok arra, de a minap láttam több társaságot is rendes szép borospoharakkal ücsörögni a padon/fűben. Ma meg beugrott, hogy milyen jól passzolna egy ilyen piknikhez a csiga - félreértés ne essék tésztáról beszélünk nem az állatról (o; Korábban szoktam gyártani pizzásat, de arra gondoltam most pestoval fogom megkenni. Néha nézegettem a pestokat a boltban, nodehát egy ilyen üveg egy egész vendégseregnek elég tésztára, és nem áll el sokáig, úgyhogy sosem vettem. Egyszer megpróbáltam házilag előállítani, de nem volt minden fűszerből friss, úgyhogy elég határeset lett csak :)
Mindenesetre a csiga most remek lett, fotóval legnagyobb sajnálatomra nem tudok szolgálni, mert a masina épp kirándul. Nélkülem... :(

A tésztához Stahl Judit pizzatészta receptjét használtam, amit korábban már írtam is. Csak egy fél adagot csináltam. A kenéshez pedig Spar pesto-t használtam és megszórtam a tetejét reszelt sajttal. 190g-os kiszerelésű üvegnek talán kicsit több, mint a felét használtam el.

Attól függ, mekkora csigákat akarunk, a tésztát egészben is nyújthatjuk, vagy több részletben. Én kis helyeseket akartam, úgyhogy elfeleztem a tésztát. Kb. fél centi vastag téglalapot nyújtottam belőle, megkentem pestóval, feltekertem a hosszanti oldalánál, majd felkarikáztam. Vajazott tepsire tettem a csigákat, tettem rájuk sajtot, és mint a pizzát, 220°C-on pirosra sütöttem.

2009. június 6., szombat

Avokádókrém

Direkt nem írok guacamole-t, mert bár az is egyfajta avokádókrém, ez mégsem az. Anyukám valamikor vett egy avokádót, és ő azok közé tartozott, aki tudta ugyan, hogy ez gyümölcs, de ennek megfelelően azt is gondolta, hogy édes. Sajnos csalódnia kellett, nem kicsit :) Ekkor csináltam a maradékból guacamolet, de meg kell mondjam, nem ízlett. Ezzel is kicsit úgy vagyok, hogy kéne enni valahol olyat, amit hozzáértő ember készít, hogy tudjam milyennek kell lennie.
Kb. két hete viszont kaptunk avokádókrémet, ami nagyon ízlett, ezt reprodukáltam most. Azt hiszem az a baj, hogy nem szeretem annyira intenzíven az avokádó ízét, és ez a krémsajtos verzió ezért ízlik jobban.
Sajnos nem sikerült igazán jó avokádót venni, mert bár megnyomtam és puhának éreztem, kiderült nem azért puha, mert érett, hanem mert kissé fonnyadt. Mindegy, összeturmixoltam, azért így is jó lett :)

Avokádókrém

Hozzávalók:
  • 1 avokádó
  • 1 campingsajt
  • só, bors, citromlé
Az avokádót félbe vágjuk, kikanalazzuk a belsejét és villával összetörjük. Megcsepegtetjük citromlével, hogy ne barnnuljon meg, majd hozzáadjuk a sajtot, alaposan kikeverjük és sóval, borssal ízesítjük. Kicsit hagyjuk összérni.

2009. június 1., hétfő

Diós keksz

Megmondom őszintén nem olvasok túlságosan sok gasztroblogot, van néhány jól bejáratott, amikre azért rendszeresen rápislantok. Az elmúlt egy-két hétben sajnos ezek is kimaradtak, és valószínűleg az elkövetkezendő pár hétben sem fogom őket túl gyakran látogatni. Kellett viszont egy sütirecept, és szakácskönyvet lapozgatni nem igen volt kedvem. Végül Stahl Juditnál bukkantam egy szimpatikus, gyors receptre.
Végül kétszer is megsütöttem, mert az első adagot a szüleim és a vacsorára érkező házaspár pikk-pakk befalta :) Szép nem lett, mert a lekvár valóban kemény volt, és így aztán mindenféle szögletes formában terpeszkedett a kekszek tetején. A második üveg lekvár viszont folyt, így abból már szép "szemet" lehetett csinálni a sütiknek. A második adagba nem csak a tojás sárgáját tettem bele, hanem beletettem egy kisebb egész tojást, hogy ne legyen annyi megmaradt fehérje. Így is teljesen rendben volt, kicsit lágyabb lett persze a tészta és így jobban elterpeszkedtek a sütik, de alapvetően teljesen jó lett. Mogyoró helyett diót használtam, mert abból van itthon sok :)

Stahl Judit: Mogyorós keksz ribizlilekvárral

2009. május 30., szombat

Csillagánizsos-karamellás tej

Próbáltam magamnak tegnap autós fuvart szervezni a hazaútra, hát 4 lehetőségből egy sem jött be :) Így aztán kénytelen voltam vonatozni, aminek az lett a vége, hogy egészen halálra fagytam, mire hazaértem. Rettentően meg is kívántam egy jó bögre karamellás tejet, de sajnos nem volt tej. Az idő mit sem változott, úgyhogy a kedvem sem múlt el a karamellás tejre, így aztán ma pótoltam :)


Csillagánizsos-karamellás tej

Hozzávalók:
  • kb 5 dkg cukor
  • 6 dl tej
  • 1 szép nagy csillagánizs
A cukrot tegyük egy lábasba, és kevergetés nélkül hagyjuk megolvadni és szép barnára pirulni. Ekkor öntsük fel a tejjel, dobjuk bele a csillagánizst és melegítsük, amíg a karamell fel nem olvad.

2009. május 3., vasárnap

Anyáknapi torta és szülinapi fagyi

Tesóm nem nagy sütievő, a fagyit viszont annál jobban szereti, úgyhogy már tavaly is mondta, hogy csak akkor süssek neki tortát, ha fagyitorta lesz. Neszenekem. Van ugyan fagylaltgépünk, de a csuda tudja mikor használtuk utoljára. Sok más blogon viszont annyi remek fagyis receptet olvastam, gondoltam no most tényleg én is nekifogok, és tesómnak ha nem is egy egész tortányit, de azért csinálok fagyit. Előkaptam hát az Ínyesmestert, biztos voltam benne, hogy ebben aztán valódi fagyireceptek lesznek. Mivel érdemleges gyümölcsök még nincsenek, karamellfagyit választottam. Valóban nem nagy ördöngősség megcsinálni, az eredmény viszont remek lett :) Annak ellenére, hogy nem találtuk meg a fagyigép lefagyasztható betétjét, teljesen jó lett, remekül ki lehet kanalazni az edényből, nem is kell gombócolni (;
Mivel anyukám és nagymamám kevésbé rajongói a fagyinak, ők egy tortát kaptak. Ez mondjuk eléggé rosszul indult. Kell bele 6 tojás szétválasztva, nyilván a negyediknek a sárgája beleesett a fehérjékbe, és ki is pukkant. Kihalásztam ugyan, de a habot nem lehetett keményre verni. Végül azért nem esett teljesen össze a tészta, a nagy tortaforma miatt amúgy is lapos lett, úgyhogy nem volt feltűnő :) Az kicsit bosszantott, hogy a cseresznye megszínezte a tésztát, de nem piros lett, hanem elég csúnya szürkés. Az íze rendben van, csak nem néz ki kifejezetten jól, pedig alaposan lecsepegtettem a felolvasztott cseresznyét. Viszont ennek a tortának a nagy előnye, hogy hárommal több tojásfehérje kell bele, mint sárgája (;

Cseresnyés torta

Hat tojássárgáját 6 kanál cukorral, 1 citrom levével simára kavarunk. Aztán hozzáadjuk a 6 tojás habját, 10 deka őrölt mandulát, kevés finom morzsát és kikent tortaformába öntve, cseresnyével bőven meghintve, megsütjük (26 cm-es tortaformában ez kb. 30-40 perc 190°C-on). Mikor készen van, 3 tojás felvert habjához 10 deka cukrot keverünk és a torta tetejére kenjük. Meghintjük cukorral kevert őrölt mandulával és a sütőben megszárítjuk.
Nos a tojáshab szárításáról fogalmam sincs, úgyhogy kb. 100°C-on kb. egy órát szárítottam, és úgy döntöttem, hogy jó lett :)

Karamellfagylalt

28 deka cukrot aranysárgára pirítunk, 6 simára kevert tojás sárgáját föleresztjük 3/4 liter teszínnel vagy nyers tejjel, belekeverjük a kihűlt pörkölt cukrot és folytonos kevergetés közben forrásig hevítjük. Levéve tovább keverjük, míg egészen kihűl. Fagylaltgépbe öntve megfagyasztjuk.

Karamellfagylalt II. (én ezt csináltam)

Négy tojást simára keverünk 12 deka vaniliás cukorral ( sima cukrot használtam egy jó evőkanál házi vaníliaaromával). Ráöntünk 7,5 deci friss, nyers tejet és folytonos kevergetés közt fölforraljuk. 12 deka cukrot aranyszínűre pirítunk és a teljesen kihűlt tejhez keverjük nagyon óvatosan és lassan. Akkor a szokásos módon megfagyasztjuk.


Az Ínyesmester szakácskönyve - Cseresnyés torta 355. oldal
Az Ínyesmester szakácskönyve - Karamellfagylalt I/II. 375. oldal

2009. május 1., péntek

Töltött pizza

A minap láttam a TV Paprika Húshagyó című adásában, hogy ilyet csinált a műsorvezető. Megmondom őszintén az a nő nem annyira szimpatikus, szerintem egy főzőműsorban nem keltenek túl jó hatást a nagy műkörmök. Egyébként viszont örülök, hogy van ilyen műsor, mert sajnos nagyon sok helyen a húsmentes fogás kimerül a rántott sajtban/zöldségben.
Lényeg, hogy kedvet kaptam ehhez a dologhoz, úgyhogy ma vacsorára hirtelen neki is estem. Semmi extra, ami azt illeti, kissé amolyan spanyol viasz :) Jó volt kicsit másképp enni a pizzát, így félbe hajtva remek útravaló, jól el lehet csomagolni.


A töltelék ízlés kérdése, bármit belepakolhatunk, amit megkívánunk. A tv-műsorban természetesen vegetáriánus töltelék volt, krémsajt alappal, kukoricával, hagymával és koktélparadicsommal meg még kétféle kemény sajttal.
Én sűrített paradicsommal kentem meg, megszórtam pizzafűszerrel és kukorica, sonka, hagyma és gomba került bele. Tettem bele reszelt sajtot is, illetve elsőre kifelejtettem, így a tetejére szórtam :) Legközelebb azt hiszem kívülre és belülre is tennék, mert azért a finom ropogós-aranybarna sajtréteg jó dolog :) Ha nem szórunk a tetejére sajtot, kenjük meg olívaolajjal, hogy ne száradjon ki. Esetleg hústűvel meg is szurkálhatjuk a tésztát, mert eléggé felfújódott.
A pizzatészta receptjét Stahl Judittól kölcsönöztem.

Pizzatészta

Hozzávalók:
  • 1 kg liszt
  • 2 tasak szárított élesztő
  • 2 csapott ek. só
  • 1 ek. szárított oregano
  • frissen őrölt fekete bors
  • 2 tk. cukor
  • 6 dl langyos víz
  • 6 ek. olivaolaj
Először langyosra melegítem a lisztet a mikróban úgy, hogy zacskóstul beteszem egy percre a legalacsonyabb fokozatra, aztán beleszitálom egy nagy tálba, hozzákeverem a sót, a szárított oreganot és tisztes mennyiségű, frissen őrölt borsot.
Utána a létező legnagyobb keverőtálamba beleszórom a szárított élesztőt meg a cukrot. Langyos vízzel simára keverem és hozzáöntöm az olívaolajat is.
Előszedem a kézi robotgépet, beleillesztem a tésztadagasztó karokat, majd lassú fokozatra kapcsolom, és elkezdem apránként belekeverni az élesztős-olajos vízbe a fűszeres lisztet. Amikor már az összeset beledolgoztam, magasabb fokozatra váltok a gépen, és 6-7 perc alatt hólyagosan simára dagasztom a pizzatésztát.
Még 1-2 percig kézzel is megdolgozom a bucit, aztán beleforgatom a vékonyan kiolajozott tálba, hogy sehol ne száradjon ki, és konyharuhával lefedve meleg helyen 45 perc alatt a duplájára kelesztem. Ezután újra átgyúrom a tésztát és elosztom 4 egyenlő részre. Amíg az egyiket jó centisvastagságúra nyújtom, addig a többi cipót lefedve tartom.
A kis jóindulattal kör alakúnak is minősíthető pizzát enyhén megolajozott sütőlapra teszem, és 15 perces pihenő után jöhet rá a pizzamártás meg azok a toppingok, amelyekhez épp kedvönk támad. Előmelegített 220 °C-os sütőben 20-25 perc alatt sül a pizza ropogósra, attól függően, hogy mivel pakoltuk meg.



Stahl Judit - Enni jó!

2009. április 26., vasárnap

Gyömbéres csirkefalatok almával

Mindig a klasszikus kérdés: mit főzzek? Persze ma is felmerült, bár az már fix volt, hogy csirke lesz. Gyakran előfordul, hogy anyukám előhalászik vasárnapra valami húst a fagyasztóból, majd délelőtt a szakácskönyveket lapozza, hogy vajon mit is csináljon akkor. Mivel kaptunk szépséges fejessalátákat, úgy döntött, hogy csirkepörkölt lesz nokedlival. Be kell vallanom én ezt annyira nem favorizálom, úgyhogy különcködtem az ebédet illetően.
Gyümölcs-hús páros nálam mindig nyerő, úgyhogy szépen rápróbáltam erre a receptre, úgyis olyan keveset főztünk még ebből a szakácskönyvből. Sajnos a szárított gyömbérből elég sokat kell szórni, lassan azt hiszem ideje lesz, hogy frisset használjak. De most nem volt előre tervbe véve a recept, úgyhogy így jártam :) Ízlett egyébként az alkotás, de valahogy nem voltam elég ügyes a fűszerezésnél, lehetett volna kicsit markánsabb íze is.


Gyömbéres csirkefalatok almával

Hozzávalók (2 főre):
  • 30 dkg csirkemell
  • só és frissen őrölt fekete bors
  • 1 ek. liszt
  • 1 csokor újhagyma
  • 5 centis friss gyömbérdarab
  • 1 alma
  • 1 + 1 ek. vaj
  • 1 ek. olaj
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 ek. étkezési keményítő
  • 2 tk. magos mustár
  • 1 tk. méz
  • 1 dl tejszín
A csirkemellfilét 2-3 centis kockákra vágom, megszórom sóval és őrölt borssal, aztán ráhintek kevés lisztet. Miután alaposan összeforgattam vele, és a lisztszemcsék mindegyik húskockát vékonyan bevonták, félreteszem a csirkefalatokat.
Az újhagyma fehér részét felkarikázom, a krumplihámozóval megpucolt gyömbért megreszelem, és a félbevágott, de héjas almából kiszedem a magházas részt, aztán vékony gerezdekre szelem.
Utána egy közepes méretű, mélyebb serpenyőben 1 ek. vaj és ugyanennyi olaj keverékén 5 perc alatt kevergetve megsütöm a csirkemellkockákat. Ha már szép aranybarnák, szűrőlapáttal kiszedem mindet egy nagy tálra, és alufóliával leborítva addig hagyom őket pihenni, amíg elkészül a gyömbéres mártás.
Ehhez még 1 ek. vajat teszek a serpenyőbe, beleszórom a karikákra vágott újhagymát, kevergetve gyengéden megpárolom, és ráöntöm a bort. Hozzászórom a vékony almaszeleteket meg az illatos gyömbérreszeléket, aztán az egészet megsózom, megborsozom. Néhány kavarás után lefedem a serpenyőt, és amíg az almaszeletek 5 perc alatt vajpuhára párolódnak a gyömbéres borban, ráérősen összekeverem a mártás sűrítését.
Egy kisebb tálkába belekanalazom az étkezési keményítőt, a mustárt és a mézet, aztán hozzájuk csurgatom a tejszínt. Az édes-csípős masszát kézi habverővel simára keverem, és félreteszem, hogy ellenőrizzem, vajon megpuhultak-e az almaszeletek.
Ha igen, akkor rájuk öntöm a tejszínes-keményítős sűrítést, és visszapakolom a serpenyőbe a parkolópályán várakozó csirkekockákat. Egyet-kettőt rottyan a gyömbéres-almás csirke, és mivel a keményítő miatt szinte azonnal besűrűsödik a mártás, már kész is a vacsora.

Stahl Judit - Gyorsan, valami finomat!

2009. április 22., szerda

Rózsavölgyi csokoládé

Anyukám alkalmasint nagy sikerrel használja az internetes keresőket, így bukkant erre a boltra. Mivel apukámnak születésnapja lesz, rendelt náluk egy doboz "rozsdás szerszámot". Ma voltunk tesómmal átvenni a csomagot, utolsó pillanatban gondoltam meg magam, hogy én is elmegyek. És milyen jól tettem... Picurka bolt a Királyi Pál utcában. Csuda nagy csokimadárral a kirakatban :) Nekem maga a bolt is nagyon tetszett, nagyon igényes az egész. Az eladó szép kötényben volt, passzolt az egész bolt hangulatához. A pultban pedig helyes kis csokifalatkák sorakoztak. Érthető módon nagyon fellelkesedtem, és választottunk is egy-egy pralinét. Én a csillagánizs-rózsabors ízűt választottam, tesóm pedig a chilis-citromolajosat. El voltam ájulva... elképesztően finom krémes töltet, remekül eltalált ízesítés, nem hivalkodó. Nagyon-nagyon tudom ajánlani mindenkinek, aki igényes édességre vágyik, vagy mást szeretne meglepni vele.
Mi kaptunk ajándékba két kicsit ütődött csokiegérkét, de becs' szó nem ezért írtam a bejegyzést (:
Azt hiszem, ha arról lesz szó, hogy kényeztessem magam, akkor bizony ide fogok járni (;

Rózsavölgyi Csokoládé

2009. április 20., hétfő

Fekete-fehér brownies

Az úgy volt, hogy elmentem a kollegákkal ebédelni, és ők mindenáron akartak még sütit enni a büfében. A fent említett nevű sütit ették, én meg közben hangosan gondolkoztam, hogy vajon miből is lehet, mert tényleg jól néz ki. Az alja brownies, ez eddig okés, sosem sütöttem, de nem lehet egy nagy dolog. Kaptam egy falatot is, hogy elemezhessem a fehér réteget, hogy aztán tudjam reprodukálni a sütit :) Rögtön be is villant KicsiVú fehércsoki-mousse receptje, hogy az milyen remekül mutatna rajta. Valójában szerintem és a kollegák szerint is csak sima tejszínhab volt.
A fehércsoki-habot már egyszer megpróbáltam, vegyes sikerrel. Tibi csokit használtam hozzá, és az valahogy furán viselkedett, mert mielőtt teljesen felolvadt voltna szépen megcsomósodott., bár ízre finom lett. Most Bocit olvasztottam, örvendeztem is, amikor szépen krémesre olvadt, úgyhogy majdnem rosszul lettem, miután beleöntöttem a házi vaníliakivonatot és úgy tűnt összekapja. Gyorsan hozzákevertem a tejfölt, és végül nem dőlt össze a világ. Szépen is nézett volna ki, hogy csak valami bogyós krémes sütit tudok prezentálni (;
Mindenesetre hálás közönségem volt, mindenkinek ízlett :)

Fekete-fehér brownies

Hozzávalók:

Brownies:
  • 10 dkg étcsoki
  • 10 dkg cukor
  • 10dkg liszt
  • 2 dkg cukrozatlan kakaópor
  • 1/2 tk. sütőpor
  • 2 nagy tojás
  • szűk 1 dl semleges ízű olaj (én napraforgót használtam)
  • 2 tk. neszkávé
Fehércsoki-mousse:
  • 20 dkg fehércsoki
  • 20 dkg 20%-os tejföl
  • 30 dkg habtejszín (400 ml-t használtam)
  • 1 rúd vanília kikapart magja vagy 1 tk. vaníliakivonat
A brownieshoz keverjük össze egy tálban a lisztet, a cukrot, a kakaóport, a sütőport és az apróra darabolt csokit.
Egy másik tálban feloldjuk a neszkávét 2 ek. langyos vízben, hozzáütjük a tojásokat majd hozzácsorgatjuk az olajat és kézi habverővel szép simára dolgozzuk.
A száraz hozzávalókat hozzáöntjük a tojásos-olajos keverékhez és egy fakanállal jól elkeverjük. A masszát egy 20 cm átmérőjű kivajazott formába töltjük és 175°C-ra előmelegített sütőben 18-20 percig sütjük. Nem baj, ha még fényesnek, nyersnek tűnik egy kicsit, nem szabad kiszárítani.

A moussehoz tördeljük a csokit egy tálba, és gőzfürdő felett olvasszuk fel. Kavarjuk bele a tejfölt és a vaníliát (ha alkoholos házi kivonatot használunk mindenképp először a tejfölt tegyük bele). Öntsük hozzá a tejszín harmadát (100 ml-t öntöttem bele), majd várjuk meg amíg a massza teljesen kihűl. Ekkor a maradék tejszínből verjünk kemény habot, és óvatosan forgassuk a csokis krémbe.

Ha a brownies kihűlt, kenjük a csokihabot a tetejére, és legalább 3 órára hűtsük be.
(Akinek megvan a szakácskönyv, inkább nézzen utána ott a brownies receptnek, mert én fejből írtam, de remélem, hogy nem hagytam le semmit...)
A fotó nem valami szép, mert siettem, és a tányéron a süti széle van, azért dőlnek mindenfelé :)


KicsiVú: Fehércsoki-mousse
Stahl Judit - Gyorsan, valami finomat! (Brownies)