2008. július 15., kedd
Képeslap
Egy barátomnak csináltam ezt a képeslapot születésnapjára, a fotót ő csinálta :) A Kreatív Hobby-ban kapható picur család volt az alap.
Lencsepogácsa
Valamikor jópár éve rendelgettünk receptkártyákat. Küldtek egy nagy műanyagdobozt, és különböző témában mindig küldtek valahány kártyát, amit aztán szépen rendezgethettünk a dobozba. Hanem a doboz megtelt, elég nehéz :), mi pedig felhagytunk a kártyák rendelésével. Ami azt illeti szinte egyáltalán nem használtuk őket, talán csak 2-3-at próbáltunk ki. A minap átnéztem őket, és találtam is szimpatikusakat. Íme itt az egyik:
Lencsepogácsa (4 főre)
- 20 dkg lencse
- 20 dkg vöröshagyma
- 10 dkg császárszalonna
- 2 ek. petrezselyem
- 2 tojás
- 10 dkg búzadara
- só, bors, ecet, kakukkfű
A lencsét kb. 1 órára hideg vízbe áztatjuk. Közben meghámozzuk és felaprítjuk a vöröshagymát. A szalonnát apró kockákra vágjuk. A hagymát és a szalonnát 1 ek. olajon megfuttatjuk, levesszük a tűzről, majd elkeverjük a petrezselyemmel.
A lencsét áztatóvizében (kb fél óra alatt) puhára főzzük, majd leszűrjük és jól lecsepegtetjük.
A lencse 2/3-át elektromos mixerben pépesítjük, majd összedolgozzuk a tojásokkal és a darával. Ezután eleforgatjuk a hagymát, a szalonnát és a maradék lencsét. Sóval, borssal, kaukkfűvel és ecettel ízesítjük.
A masszából 8 egyforma, lapos pogácsát formálunk, s ezeket kevés olajon mindkét oldalukon kisütjük. A lencsepogácsához kiválóan illik a sült burgonya és a hagymaszósz.
450 kcal/1890 kJ adagonként

Szerintem egyébként a dara helyett érdemesebb volna inkább zsemlemorzsát vagy búzacsírát használni. A kártya pedig még javasolja, hogy jól néz ki, ha tükörtojást teszünk a pogácsák tetejére.
2008. július 8., kedd
Ananászos tatin torta
Jobb dolgom nem lévén nekiálltam foodblogokat olvasgatni, így akadtam erre a sütire Zsófi blogján. Hirtelen felindulásból meg is csináltam. Ahhoz képest, hogy milyen rosszul indult teljesen jó lett. Először is ész nélkül összeöntöttem a vizet és a cukrot a karamellhez, majd mikor gyöngyözve forrt, elkezdtem gondolkozni, hogy talán nem így kellett volna (o; Másodjára azért már sikerült. Hanem ezután kénytelen voltam ráébredni, hogy a csatos tortaformából bizony ki fog folyni a karamell, abba nem önthetem. Fogtam az őzgerinc formát, és beleöntöttem abba. Szerencsére még mielőtt a tésztát is beleöntöttem volna gyanút fogtam, hogy ha bele is fér az egész, nőni már nem lesz hely. Jártam már úgy, hogy kifolyt a tészta a formából, nem móka utána sütőt takarítani meg konyhát szellőztetni :) Végül egy nagy jénaiban sütöttem meg, és a végredmény teljesen megfelelt az elvárásoknak. Hozzá kell tennem, hogy számomra nagyon édes lett, ilyen állapotában határozottan kíván egy bögre tejet :)
2008. július 7., hétfő
A konyhakert jó II.
A tegnapi modelljeim bizony nagyon csábítottak. A karalábé, egy uborka és a kis paradicsomok áldozatul is estek a tegnapi vacsorának. A nagyobb darabok viszont még mindig ott tetszelegtek a kosárban, így aztán kénytelen voltam kezdeni velük valamit ebéd címén.
Igazából büszke vagyok magamra, hogy most már a saját kútfőből, "lássuk mi van itthon" elvvel készülő fogások is teljesen ehetőre sikerednek :) Nyilván van még hová fejlődni, de ez mindenesetre biztató :) Mondjuk hozzá kell tenni a mai nem egy éppen bonyolult fogás. Én valamiért nem igazán lelkesedem csak úgy magában a grillezett, sült zöldségek iránt. Talán egyszer ettem és nem ízlett, és azóta ez van bennem, nem tudom. Szóval a kevésbé kényeskedők szerintem simán lehagyhatják a sajtot a tetejéről, de én egyelőre nem voltam ilyen bátor :) Sült csirkemellet ettem hozzá.

A zöldségek közül cukkinit, padlizsánt, lilahagymát, újkrumplit (héjastól) és paradicsomot használtam. Felkarikáztam őket és lerétegeztem egy tálba. Szórtam rá sót, törött borsot meg bazsalikomot és fóliával letakarva 180 fokon sütöttem kb. fél órát. Találtam a hűtőben egy darab sonkás karaván sajtot, azt reszeltem a tetejére, majd visszatettem pirulni a sütőbe. Ennek a sajtnak talán kissé túl erős volt az íze, vagy lehet, hogy sokat tettem rá, de elnyomta némileg a zöldségeket.
2008. július 6., vasárnap
2008. július 4., péntek
Ecetes uborka télire
Sokan komoly ördőngösségnek tartják a befőzést, pedig szerintem egyáltalán nem az. Persze azért ha úgy csinálnánk mint nagyanyáink, akiknek mindent így kellett télire tartósítani, akkor valóban nem lenne móka. De néhány üveg akármi eltevése igazán nem nagy fáradtság.
Korábban akadtak ismerősök, akik foglalkoztak uborka termesztéssel, és akkor ők hoztak egy rakomány uborkát, amit aztán lehetett sikálni és üvegekbe rakni. Idén csak az van, ami a kertben terem, így aztán csak apránként gyarapodnak az üvegek a polcon.

Ecetes uborka
Hozzávalók:
- 4 liter víz
- 1 liter 10%-os ecet
- 12 dkg só
- 45 dkg cukor
Az egészet összekeverjük, egy kicsit felmelegítjük, hogy gyorsabban oldódjanak a szilárd hozzávalók, majd langyosan az üvegebe merjük
A képen egy 'standard' 720 ml-es üveg van, ahhoz adom meg a hozzávalókat:
A képen egy 'standard' 720 ml-es üveg van, ahhoz adom meg a hozzávalókat:
- 40 dkg uborka
- 1 tk sárga mustármag
- 1 kisebb babérlevél
- 10 szem feketebors
- ujjnyi torma
- kapor
- 2-3 gerezd fokhagyma
Az uborkákat körömkefével megsikáljuk, majd leöblítjük. A kaprot az üveg aljára tesszük, majd az uborkákat szorosan az üvegbe állogatjuk. A tormát és a fokhagymákat az uborkák közé dugdossuk. Végül beleszórjuk a mustárt és a borsot és a babérlevelet. Egy ilyen üvegbe kb. 2-3 dl lé kell, ezt langyosan rámerjük és a fedőt szorosan rátekerjük.
Az üvegeket egy nagy fazékba állítjuk és felöntjük vízzel. A víz legalább 3/4 részig lepje el az üvegeket. Az egészet felforraljuk, és forrástól számítva 5-10 percig főzzük. Nem kell hogy lobogjon, mert akkor ugrálni fognak az üvegek :) Esetleg lehet tenni konyharuhát a fazék aljába, és arra állítani az üvegeket, akkor nem fognak zörögni. Az üvegeket hagyjuk a vízben kihűlni.
Előfordulhatnak kisebb balesetek, nálunk pl most egy üvegnek egyszerűen levált az alja :)
Nekünk ezzel a módszerrel még mindig remekül bírták egész télen az üvegek, ha valamiért mégis megromlik, az talán inkább azért van, mert rosszul zárt a tető. Természetesen felbontás után ezt hűtőbe kell tenni, hiszem nincs benne tartósítószer.

2008. június 3., kedd
Epres-vaníliás palacsinta
Sajnos a kertben még nem nagyon van eper, bár ahhoz képest, hogy idén ültettük, már lehet róla szedni pár szemet. Az eper viszont finom, így aztán rábeszéltem anyukámat, hogy menjünk el Jobaházára epret szedni. Szedtünk is 3,5kg-t, nem túl sok, de csak úgy megenni elég. Bár be kell vallani ez nem olyan finom édes, de legalább nem felfújt gumieper.
Nagynéni csinált tavaly ilyen eperöntetet, és ez jutott most eszembe, szerencsére Lajos Mari is epres recepteket vett elő, és a május 21-dikei Nők Lapjában megjelent epres-túrókrémes palacsinta remek irányadó volt. Utólag láttam, hogy megcsinálhattam volna rendesen a recept szerint is, mert volt itthon túró, de végülis így is nagyon finom lett :)

Palacsinta (25-30 db)
Hozzávalók:
- 3 db tojás
- 1 ek. cukor
- 1 csipet só
- kb 1 liter tej
- 40 dkg liszt
- 1 dl étolaj
- 2 ek rum
A tojásokat habosra keverjük a cukorral és a sóval, majd 3 dl tejet öntünk hozzá. Ezután apránként simára keverjük a liszttel, és szükség szerint higítjuk a maradék tejjel. Végül belekeverjük az olajat és a rumot is, majd egy jó órát állni hagyjuk. Pihenés után vékony palacsintákat sütünk belőle.
Én nem szoktam a serpenyőt kenegetni, inkább a tésztába teszek egy kicsivel több olajat.
Én nem szoktam a serpenyőt kenegetni, inkább a tésztába teszek egy kicsivel több olajat.
Eperöntet
Hozzávalók:
- 60 dkg eper
- 10 dkg porcukor
- 1 citrom leve
- 1 ek vaníliakivonat
- 1 ek étkezés keményítő
Az epreket megmossuk, zöld csutkájától megszabadítjuk, majd félbe/negyedbe vágjuk. Az epreket megszórjuk a porcukorral és meglocsoljuk citromlével és a vaníliakivonattal, és kb fél órára félresszük.
Az eprek felét összeturmixoljuk, majd kislábosban tűzre tesszük és hozzáöntjük a darabos részt is. Hozzákeverjük a 3 ek vízzel elkevert keményítőt, és összeforraljuk. Nem kell nagyon főzni, elég egy perc.
A vaníliamártáshoz egy zacskó vaníliás pudingport főzünk meg kb. 6-7 dl tejjel.
A palacsintákat megkenjük a vaníliapudinggal, zsebkendőszerűen négybe hajtogatjuk és kanalazunk rá az eperöntetből.

2008. május 17., szombat
Végre újra ékszer...
Végrevalahára újra eljutottam a kiváló Ferenc körúti gyöngyboltba. A rózsaszín nyaklánc már rég a fejemben volt egy cseresznyés fülbevalóval együtt. Aztán a rózsaszín megvalósult, a csersznyés meg amint látszik nem :) A nyakláncot is kicsit másképp képzeltem, láttam egy fekete láncot a boltban, fa gyöngyökkel, olyat akartam rózsaszínben, illetve olyan igazi virítós pinkben. Aztán persze nem volt pont olyan gyöngy, így lett ez. A fotón picit furán néz ki, talán mert mattok a gyöngyök.
A fülbevaló meg megint kicsit a gombhoz-a-kabátot esete :) Meglátam ezeket a gyöngyöket, megtetszettek, a színük meg hogy olyan repedezettek, aztán vettem, hogy majd valami lesz belőlük. A sárga madzag egyébként gumiszalag, de nem volt más, aminek passzolt volna a színe. A végét is eredetileg le akartam vágni, csak miután elkészült láttam, hogy egéz jól néz ki így is, aztán végül hagytam így. Végülis ha nem tetszik még mindig le lehet vágni belőle.

2008. május 14., szerda
Végre itt a bodzaszezon!
Nagy kár, hogy a bodza nem virágzik egész nyáron. Ilyenkor ugyanis otthon beindul a bodzaszörp gyártás. Most még az időjárás is kedvez ezzel a sok napsütéssel, úgyhogy kedvére melegedhet a kúton a dunsztosüveg. Bodzaszörpöt mindig is csináltunk, csak most már nem olyan könnyű virágot szedni, mert mindenki igyekszik karban tartani a kertjét, ami többek között azzal jár, hogy kivágja a bozótnak tekintett bodzabokrokat. Mondjuk ha már úgyis felhasználjuk a virágot, akár ültethetnénk is egyet, több haszna volna pl. mint a levéltetvekkel rogyásig tömött labdarózsának.
Bodzaszörp
Hozzávalók:
Alapvetően is tanácsos a bodzákat valami csendes helyen szedni és nem egy forgalmas út melletti ólmozott bokorról. Én nem nagyon szoktam leöblíteni a virágokat, mert akkor lemegy róluk a sok virágpor. Arra vigyázzunk, a bodzát szeretik a levéltetvek meg más egyéb rovarok is, szóval nézzük meg alaposan a virágokat mielőtt az üvegbe tesszük.
Bodzaszörp
Hozzávalók:
- 75 dkg cukor
- 1 citrom
- kb. 8 nagyobb bodzavirág
- 1 doboz citrompótló
- víz
- 5 literes dunsztosüveg
Alapvetően is tanácsos a bodzákat valami csendes helyen szedni és nem egy forgalmas út melletti ólmozott bokorról. Én nem nagyon szoktam leöblíteni a virágokat, mert akkor lemegy róluk a sok virágpor. Arra vigyázzunk, a bodzát szeretik a levéltetvek meg más egyéb rovarok is, szóval nézzük meg alaposan a virágokat mielőtt az üvegbe tesszük.
2008. május 12., hétfő
Bukta
A mostani buktára több okból került sor. Egyrészt mert nagyon rég nem ettem már, és még sosem sütöttem, másrészt meg mert némi nézeteltérésem támadt a bukta kinézetével kapcsolatban :) Nos hát szerintem a bukta ilyen:

A recept a Horváth Ilona szakácskönyvből való, annyi változtatással, hogy én nem csináltam kovászt, hanem csak szimplán felfuttattam az élesztőt a cukros tejben. Ebben a buktában birsalma lekvár van, az volt a legkeményebb, amit találtunk :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)