2008. augusztus 16., szombat

Paradicsom-padlizsán tornyok

Ismét Kochfroschtól loptam a receptet. Tulajdonképpen nem igen ettem még padlizsánt másképp, mint padlizsánkrémnek, kicsit tartottam tőle. Feleslegesen (o;
Ültettünk a kertbe padlizsánt, nagyon szépen termett is, azonban megjelentek a krumplibogarak. Mivel már a krumpli szára elszáradt, hát megtámadták a padlizsánt. Az a tapasztalat egyébként, hogy szinte szívesebben eszik, mint a krumplit. Mire észbe kaptunk, már lerágták a leveleket, így aztán idén ennyi volt a padlizsánnak. Az utolsó két kis padlizsánból pedig ilyen tornyokat csináltam, egy héten belül már másodszor :) A kaprot kihagytam, mert egyrészt nem volt, másrészt meg nem szeretem :)

Paradicsom-padlizsán tornyok (2 főre)

Hozzávalók:
  • 1 közepes padlizsán
  • 2 paradicsom
  • majonéz
  • aprított kapor
  • só, bors
  • 1 tojás
A padlizsánokat felkarikázzuk, majd a sóval és borssal ízesített felvert tojásba forgatjuk, és egy serpenyőben kevés olajon mindkét oldalukat szép pirosra sütjük. A paradicsomot is felkarikázzuk. Egy padlizsánkarikát megkenünk majonézzel, megszórjuk kaporral, majd jöhet egy paradicsomkarika, egy kevéske só, némi majonéz és kapor, majd jöhet ismét egy padlizsánkarika és így tovább. Én 3 emeletesre csináltam, annál magasabbak szerintem már szétcsúsznak.
Langyosan vagy hidegen a legjobb kenyérrel, salátával.

Próbálkoztam még egyébként a héten egy kókuszos sütivel is, de az elég tragikusan sikerült :) 50 perc alatt sem sikerült megsülnie, sőt még utólag is visszatettem, hátha lehet rajt segíteni. Az íz jó volt, de csak a külseje sült meg. Azt hiszem majd még valamikor próbálkozok vele, talán laposabb formába teszem, h vékonyabb legyen a tészta.

Nincsenek megjegyzések: