2007. december 24., hétfő

Karácsonyi sütik


Ahhoz képest, hogy azt mondtam idén majd én sütöm a karácsonyi sütiket, hát nem lett belőle sokminden. Anyukámmal megegyeztem, hogy majd ő süti a bejglit, én meg a többit. Végül én csak Chili&Vanilia narancskrémes korongjait csináltam, amik itt kisvirágok, mert ahhoz volt kedvem :) Szerettem volna csillagokat csinálni, de nem volt ilyen kis helyes kiszúró forma. Akartam egyébként venni, és láttam is olyat, hogy karikára volt fűzve több, különböző méretű, egészen karácsonyi figurák, de mindegyikhez volt pl. kacsa. Nem értem hogyan sikerült ez a párosítás...
Anyukám aztán valahonnét az internetről vadászott mézeskalács receptet, elég reform, csak méz van benne, még majdnem nekem sem elég édes :) Úgy volt, hogy rajzolok rá cukormázzal, de végül ebből sem lett semmi. Nem voltam túl aktív, na.
Ezen kívül ott van még a két nagy klasszikus, a kókusztekercs, illetve a sajtosrúd. Ezutóbbi tipikusan az a recept, amiből minden konyhában megvan a tuti, jólbevált recept, csak azt sütik. Érdekes, hogy mégis mennyiféle recept van, mindenkinek más jön be. A miénk konkrétan egy olyan nénitől van, aki anno hivatásosan művelte a lakodalmakra való sütést, és szerintem ez a legjobb :)

Kókusztekercs

Hozzávalók:
  • 35 dkg keksz ledarálva
  • 15 dkg porcukor
  • 3 dkg kakaó
  • kevés rum
  • 1 dl erős kávé
Krém:
  • 15 dkg vaj
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 15 dkg porcukor
  • 10 dkg kókuszreszelék
A hozzávalókat jól összegyúrjuk, 2 részre osztjuk és vékonyan elnyújtjuk. Rákenjük a következő krémet, összecsavarjuk és szeleteljük. Krém: a hozzávalókat jól elkeverjük és rákenjük a kekszre.

Sajtosrúd

Hozzávalók:
  • 40 dkg liszt
  • 28 dkg margarin
  • 2 tojás sárgája
  • pici sütőpor
  • 24 dkg sajt
  • pici só
  • tejföl
A hozzávalókat összegyúrjuk (a sajtból csak egy kevés kerül a tésztába), rétestészta keménységű tésztát kell kapnunk. Ha kemény, adjunk hozzá még tejfölt. A tésztát 1-2 órát hideg helyen pihentetjük. Kisodorjuk, tojással megkenjük majd sajttal megszórjuk és derelyevágóval rudakat vágunk belőle. 200°C-on kisütjük.

Apró ajándékok

A minap megihletett egy videoklipben lévő fülbevaló. Bementem a boltba, és a végén majdnem csak ahhoz nem vettem alapanyagot :) Menet közben kitaláltam, hogy milyen remek karácsonyi ajándék lehetne egy mobiltelefon-ékszer - vagy minek is hiívják ezt, illetve szemüveglánc. Már máson is láttam gyöngyből, gondoltam remek, válogatok mindenféle szépeket, csak nem üveget, mert akkor nehéz lesz. A mobillógó még nekem is egészen megtetszett, a végén még magamnak is fogok csinálni :) Nagyon egyszerű, mindent rá lehet aggatni ami egy 5 éves kislánynak is tetszene (o; A szemüvegláncot illetően nem vagyok teljesen elégedett, talán elég lett volna kevesebb féle gyöngy is, de igazság szerint nem nagyon tudtam elképzelni milyen is legyen, illetve, hogy a kiválasztott gyöngyökből hogy fog majd kinézni. Eredetileg többféle gyöngyöt válogattam, de így sem használtam fel az összeset. Azokból terveim szerint fülbevaló lesz, talán nem is olyan sokára :)
[alaplánc, szerelőpálca, akasztó, damil, szemüvegakasztó, gyöngyök]


Aztán végül itt van a fülbevaló is, nem ilyen gyöngyöt akartam a végére, hanem olyat mint ami a tetején van csak nagyobban. Talán más színűből lett volna, de azok nyilván nem tetszettek :) Ezeket a zöldeket meg már korábban is néztem, gondoltam akkor majd most meg is szerzem őket. Lehet, hogy még átalakítom, kicsit hosszú lett, és nem is úgy viselkedik, mint ahogy szeretném, mert a tigrisbajusz elég kemény, nem himbálózik rajt olyan jól :) Meg persze hiába néztem agyon, nyilván nem sikerült azokból a csepp alakú gyöngyökből egyformát választani, a négyből egy sokkal világosabb. Persze nem megfelelő megvilágításban nem látszik. Mint ahogy a boltban sem (;
[fülbevalókampó, tigrisbajusz, stopper, gyöngyök]

2007. december 22., szombat

Boldog Karácsonyt!

Ezúton is szeretnék mindenkinek nagyon kellemes, békés, boldog karácsonyt kívánni :o)

2007. december 12., szerda

Dezső

Alapvetően az egészséges, mindenevő étrend híve vagyok. De az embernek nem csak teste, lelke is van, időnként azt is ápolni kell (;
Idehaza mi még minden évben vágunk disznót, és bár egyáltalán nem szeretem a mindenféle remegős-porcogós alkatrészeket, azért be kell vallani, hogy bizony van jó oldala ennek is. Nem ennék pl. sosem hurkát, ha itthon nem csinálnánk, és a sültkolbászért sem mennék messzire. De ilyenkor, évente egyszer nagyonnagyon jól esik. Nyilván területenként változó, hogy ki hogyan dolgozza fel a disznót. Nálunk pl. disznóvágáskor nem a vért sütjük meg, hanem resztelt májat csinálunk. Ezenkívül természetesen elmaradhatatlan a húsleves és a sülthús, meg a tóroskáposzta. Idén mondjuk nem anyukám állt a tűzhely mellett, de szerencsére akadtak kiváló szakácsnék. Ennek én rettentően örültem, mert most döbbentem rá, hogy bár nem ez az első disznóvágás amin részt veszek, mégis mennyire nem tudom hogyan is mennek a dolgok. Persze azért most már lényegesn gördülékenyebben megy az egész úgy általában, nem úgy mint mondjuk 10 éve.
Vacsorára pedig már kész a véreshurka meg a húsoskolbász is. De készül még szalonna meg sonka. Ezek persze nem azonnal fogyaszthatók, a szalonna kb 2 hétig, a sonka pedig kb 3 hétig gondolkozik a páclében, utána pedig a füstön. A húsoskolbász egy része is a füstre kerül, így tovább eláll. A rakottkrumpli szerintem ezzel a legjobb :) Nomeg a bőrök is páclébe kerülnek, hogy aztán lehssen belőlük főzni a kocsonyát. Ilyenkor mindig tele van a spájzban a kő mélytányérokkal, minden fellehető kicsit is mély tányérba kocsonya kerül, úgyhogy az egyéb levesek fogyasztásáról le kell mondani, amíg fel nem szabadulnak a tányérok (o;

Részemről a disznóvágás egyik nagy favoritja a friss sülthús. Nem tudom miért, de az valahogy mindig sokkal jobb, mint bármikor máskor. Nem csak a lefagyasztott húsból, hanem a boltban frissen vett húsból lévő sülthús sem érhet a nyomába. Talán csak a hangulat teszi, vagy az, hogy ilyenkor mindenféle húsok kerülnek bele, még melegen.

Igazán remek dolog jó puha kenyérrel tunkolni, meg a sült hagymákat, fokhagymákat kihalászni a tepsiből :) Persze aztán lehet mondani, hogy képmutatok, mert a húsokról mindig piszkálom lefelé a legkisebb zsírt is, de a disznóölés az igenis más... (o;


Mostanra pedig már a szalonna meg a kolbász is lekerült a füstről. Igaz a kolbász hamarabb kész van, hisz azt nem kell pácolni, ellenben nem is lehet azonnal megenni füstölés után. Nem tudnám igazából megmondani, hogy miért is, de szoktuk még hagyni érni/száradni. Tény, hogy meglehetősen puha, vágni még most is elég nehéz, jó éles kés kell hozzá.
Mondjuk lehet, hogy nem gyomorrontás után kéne a kolbásszal kezdeni, de nagyon megkívántam, és csak kicsit ettem (; Valamint megígértem, hogy csinálok fotót, igaz ez csak egy kicsi darab, nem a sok szál, ami a spájzban lóg. Talán ha készen lesznek a sonkák is, csinálok arról is képet.



Nodeszóval a friss, húsoskolbász így az igazi, kenyérrel, hagymával (lehetőleg lilával) meg sajttal. Mackósajtot szoktam favorizálni, de csak téliszalámis van itthon, az meg talán kicsit már túlzás lett volna (;

2007. december 9., vasárnap

Muffintok a szobatársaknak



















Abba a kínos helyzetbe kerültem Mikulás napján, hogy kaptam a szobatársaimtól csomagot. Én viszont nem készültem :) Elvégre nem túl rég költöztem be, nem is igazán ismertem őket, gondoltam mindegy, nem töröm magam. Hát nem volt mindegy :) No nem azért nem adtam nekik mert nem kedvelném őket, nagyon rendes szobatársak amúgy, meg is érdemelték volna. Így aztán pótlás gyanánt sütöttem nekik muffintot, remélem fog is nekik ízleni.
Mindkét recept a mindmegette.hu-ról való, az egyik a férjcsábító túrós-csokis muffin névre hallgat, a másik pedig narancsos-csokoládés muffin. A felső kettő a narancsos, a másik a túrós. Örömmel olvastam viszont a receptnél a kommentek között, hogy a túrós másnak is behorpad, nem csak nekem (;

2007. december 8., szombat

Lampionok

Ádám tegnap megkapta a lampionját, úgyhogy most már közölhetem a róla készült képeket :) Majd megkérem, hogy próbáljon róla fotót csinálni "működés" közben, és akkor felteszem azt is.



Az ötletet valami német adón láttam, de csak épp a végét kaptam el, így azt már nem láttam hogyan oldották meg. Én fotam két mintás pauszt, amit ferdén levágtam, lyukasztóval kilyukasztottam majd összefűztem. Eredtileg egyféle zsinórt akartam használni, de vettem ezt a két színt, hogy majd amelyik jobban passzol. De kideült, hogy egy nem elég mindkét oldalra, ezért lett különböző (; A belseje pedig lampion fólia, damillal összefűzve. Nem volt egyszerű feladat, de tesóm hősisesen segített :)

Ezt a másikat pedig Hiprának csináltam még ősszel, ő csinálta ezt a remek fotót is :) Ezzel elég sokat küzdöttem, mérges is voltam magamra, hogy minek találok ki ilyeneket :) Egyrészt nem volt egyszerű olyan kanjikat találni amiket nem túlságosan nehéz kasírozni, de mégiscsak jelentenek valami értelmeset. A választás a tea (cha), sok szerencsét (shiawase), hegy (yama) és víz (mizu) szimbólumokra esett. A képen a baloldali a tea és a jobboldali a víz. Ezen kívül a macska is kicsit megrágta, amíg fél percre felügyelet nélkül hagytam, de az szerencsére nem látszik meg rajta (;
Az alapanyag fekete fotokarton, piros pausz és piros kenderzsineg a tetején meg az alján.


2007. december 2., vasárnap

Tegnapi

Csináltam nyakláncot meg fülbelvaót karácsonyra, ajándékba. Végigjártam az összes témába vágó kb. 4 boltot az Üllői úton, mire végre elhatároztam, hogy akkor milyen is legyen. Igazából a KreatívHobby-bam látott ékszereket akartam megcsinálni, de persze sem ott, sem máshol nem voltak olyan gyöngyök.




Mivel találtam még közben két nagyon szép piros gyöngyöt fülbevalónak, végül ahhoz is csináltam nyakláncot. Aztán ha már úgyis marad gyöngy, hát anyukámnak is lett egy nyaklánc :)


Sütisütés is volt, de úgy látszik az ékszerek ledegradáltak, mert az nem ment túlságosan jól. Ellenben korábban több helyen is láttam ilyen kis tekerős sajtreszelőt, mint valami minidaráló. Sosem értettem az minek, elvégre túlságosan sok sajt nem fér bele, amennyit az ember a tésztára tesz azt meg gond nélkül le lehet reszelni egy jó kézi reszelőn. Ellenben ha csokit kell reszelni... nagy jóság, nem olvad rá az ember kezére a csoki, és nem hullanak az apró forgácsok szanaszét.

Megcsináltam Ádám lampionját is, de persze arról nem közlök még képeket, bár kétlem, hogy megnézné ezt a blogot péntekig (;

2007. december 1., szombat

első

Tádá! (o;
Első bejegyzés, majd holnap hekkelek képeket is, ha feltöltődtek az akksik.