2011. január 18., kedd

Evőeszköztartó

Igazán jó ötletnek tartom a nagy áruházak pontgyűjtőakcióit, mert szinte mindig nagyon szép és jó minőségű termékekhez lehet hozzájutni. Most is bőszen gyűjtöm a pontokat a Zwilling evőeszközökre. A villa formája kardinális kérdés, én nem szeretem a keskeny, hosszú villát, ezek viszont pont szimpatikusak. Be is szereztem már négyet a kés-villa-kanál-kiskanál sorból, még szeretnék hozzá kettőt gyűjteni, hogy legyen egy szép készlet. Dobozban viszont nem szeretném tartani, mert úgy elég sok helyet foglal, és nem is annyira szép. Még karácsony előtt nyakamba vettem a várost, hátha találok valami szép anyagot, amiből tudok varrni. Szerencsém is volt, a körút számtalan méterárú boltjának egyikében jutottam ehhez a szerintem nagyon szép török mintás anyaghoz, teljesen korrekt áron. A varrásra viszont két ünnep között nem volt időm, végül csak tegnap fejeztem be.
Korábban már varrtam egy garnitúrát a nagymamámnak, ez most azért szebb lett, egy kicsit azóta ügyesebb lettem a varrógéppel (: Az ötlet egyébként egy ötletkártyáról származik, amit még jó néhány éve küldözgettek postán, mi meg gyűjtöttük bőszen. Sajnos a varrós kártyák pont kölcsönben vannak, de szerintem majd visszaszerzem és átnézem őket, talán van még valami hasznos ötlet. Most már egészen fel vagyok bátorodva a varrást illetően, így remélem tudok belőle még valamit hasznosítani (:

Mondanom sem kell, sikerült elsőre elrontani, és a szalagot rosszul bevarrni, de szerencsére nem kellett felbontanom, mert a késtartót így is össze lehet hajtani.
Az anyag dupla, hogy kívül és belül is szép mintás legyen, és kis fakkok vannak a késeknek. A tetejét rá lehet hajtani, hogy ne érjenek össze és karcolódjanak, ahogy összetekerjük az egészet.

Összehajtva és szépen megkötve pedig így néz ki:


A kanalakkal és villákkal kicsit trükközni kell, ugyanis ezeket nem jó úgy egymás mellé tenni, mint a késeket. Ha egyfelé nézne az összes, akkor összegöngyölve az a fele nagyon púpos lenne a tartónak, amelyikben a villa/kanál feje van. Mivel nincs nálam az egész készlet, így csak egy kést és villát dugtam bele, hogy látszódjék azért, hogy ellentétes irányból nyitottak a kis fakkok. Itt is szépen rá lehet hajtani a két végét, majd összetekerni.

4 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nagyon ugyes vagy! Csodalom a turelmedet meg a kreativitasodat! Nekem sajna nem lenne ehhez sem turelmem.
Egyszer, ha lesz batorsagom hozza, osszeallitok egy rendelest a Dia markaju kreativ dolgokra, es egyben leadom azt feled, ha lehet. :)

Egyelore a mobiltarto, toklampas es evoeszkoztarto termekekre adnek le rendelest. :)

ugyesen! :)

szia

Din.

Névtelen írta...

No Din pajti, akkor kezdheted a sorban állást (mögöttem), hehehe. :P

Kb. 2 hónapja kérvényt nyújtottam be egy telefontokra, de Dia elfoglalt emberpalánta, priorizál és még magánakciózni is szeretne, szóval mi majd egyszer a távoli jövőben, mikor ráér (tehát ha nyugdíjba vonult), sorra kerülünk... xD

Ezt persze ne vegyétek magatokra, csak humorizálok. :)

dia írta...

Banyek, hogy beszól... a legszörnyűbb az, h nem teljesen alaptalanul (;

Névtelen írta...

Óóó, drága, mi ez az érzékenység? xD Nem ilyen védtelen, szende kis bambinak ismerlek, szóval hol a visszaugatás?! xD

Amúgy pedig, ha tudnád, hogy a héten én miket kaptam, még meg is lepődnél, hogy milyen aranyos és ártatlan megjegyzés volt ez önmagamhoz képest, valamint hogy mennyi kedvesség szorult belém a történtek ellenére... ;)