2008. február 7., csütörtök

Szemüvegakasztó még + nyakláncok

Azt kell mondjam nem túl szerencsés ilyen sok fotós postokat szerkeszteni. Egyrészt mert ez a webes szerkesztő elég szar, másrészt meg mert csak hülye címet tudok adni a postnak (o; Persze ez már csak az én hibám :)
Ellenben, javaslatra változtattam a háttereken. Azt hiszem elég látványosan :)

Ihol van ez a zöld izé, sok nagy üveggyöngyből. Ezt még korábban csináltam, de mot eszembe jutott, hogy akár meg is mutathatnám, mert szerintem szép lett. Igaz így utólag kicsit nehéz, elég lett volna talán kevesebb is a nagy üveggyöngyökből. Nem jó táncolni benne pl, mert pörgésnél körbefordul, és eléggé húzza az ember nyakát (;


Ez a hullámos arany pedig a múltkori fülbevalóhoz tartozó nyaklánc. Elsőre rövid lett, félbehgytam, a macska némileg szétjátszotta, de azért sikerült befejezni :) Ma reggel is ki kellett hajítanom a szobából, mert folyton ott ólálkodott, és amíg nem figyeltem eljátszotta a fenti zöld fülbevalókat :)


Szerencsére sikert aratott a karácsonyra, ajándékba készített szemüvegakasztóm, és az ajándékozott kért mégegyet is. Sőt, a kolleganőnek is megtetszett, így csináltam kettőt. Kár, hogy pont anyukám nem hord ilyeneket, pedig neki is csinálnék :)

Nincsenek megjegyzések: