2010. december 13., hétfő

Tejszínes hagymaleves

Ennek a levesnek a receptjét még egy egyetemi újságban találtam anno. A mostani alkalommal össze is turmixoltam, hogy ne kelljen a hagymakarikákkal bajlódni, és hogy passzoljon az aktuális krémleves mániámhoz (:
A másik, amihez egészen kedvet kaptam és egyébként elég ritkán eszek, a bab. A múltkor volt leves formában, aztán csináltam a héten csilisbabot is, most pedig vettem olyan színes, nagy szemű babot. Valamelyik nyáron ettem egy igen jó babsalátát, megpróbálom azt reprodukálni , meglátjuk milyen lesz. Most zergepörkölt nem lesz hozzá, csak hal (:

Tejszínes hagymaleves

Hozzávalók:
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • kb. 30 centi póréhagyma
  • vaj vagy olivaolaj
  • só, bors
  • 1 doboz tejszín
  • 1 dl fehérbor
  • liszt
A hagymákat karikázzuk fel, és dinszteljük meg a vajon vagy olajon. Egy picit meg is sózhatjuk már, hogy jobban kiengedje a vizet. Tegyünk rá egy evőkanál lisztet, pirítsuk meg kicsit és öntsük fel a borral. Adjunk hozzá kb. fél liter vizet, és fedő alatt főzzük puhára a hagymát. Miután megfőtt, turmixoljuk össze az egészet és öntsük fel a tejszínnel. Ízesítsük még ízlés szerint sóval és borssal, és forraljunk egyet rajta.
Reszelt sajt és pirított zsemlekocka/levesgyöngy passzol hozzá.

Nincsenek megjegyzések: