2010. november 21., vasárnap

Égetnivaló gyömbéres tökpite

Az amerikai filmekben az ember mindig hallja, hogy halloween, hálaadás, pumpkin pie meg hasonlók. Gondolom nem került volna túl nagy erőfeszítésbe a neten találni egy megfelelő receptet, de valahogy sosem jutottam idáig. Most viszont a Nők lapjában akadt egy recept, így végre kipróbálom ezt is. A sütőtökleveseim rendre befuccsoltak, azokkal már nem igen merek próbálkozni, amúgy pedig gyakorlatilag csak szimplán sütve eszek sütőtököt, úgyhogy itt volt az ideje kipróbálni valami újat is ebből a remek növényből (:
(az ott a képen nem egy hajszál, csak egy rost a tökből (; )


Égetnivaló gyömbéres tökpite

Hozzávalók:


A tésztához:
  • 22 dkg finomliszt
  • 10 dkg hideg vaj
  • 8 dkg cukor
  • 1 tojás
  • 1 mk. mézeskalácsfűszer
A töltelékhez:
  • 50 dkg sütőtökpüré
  • 4 tojás
  • 8-10 dkg cukor
  • 1 kk. friss reszelt gyömbér
  • 2-3 ek. tejszín
  • a tetejére 2-3 ek cukor
Egy kisebb sütőtököt kettévágunk, kimagozzuk, majd 60 percre 190°C-ra előmelegített sütőbe tesszük egy rácsra. A rács alá tett tepsibe ujjnyi vizet öntünk, és 5-6 vékony karika gyömbért teszünk bele (egy kevés maradjon még, későbbre). A sütőtök így párolódás közben is kap némi gyömbérillat-infúziót.
A tésztához a lisztet átszitáljuk, és minden hozzávalót forgókéses robotgépbe dobunk. Fél perc alatt kis tésztalabdát pörgetünk. (Gép híján egy kés segítségével összeaprítjuk a vajat a liszttel és a többivel, és gyors mozdulattal formáljuk gombóccá.) A tésztát egy órára hűtőbe tesszük, hogy a vaj megkeményedjen - ettől lesz szép ropogós-omlós a tésztakehely.
A tésztát kinyújtjuk, kibélelünk vele egy 24-25 cm-es tortaformát, visszatesszük a hűtőbe 10 percre, aztán lefedjük alufóliával, és babszemekkel lenyomtatva sütjük 190 °C-os sütőben 10 percig. Majd üresen is visszatesszük a tésztát pirulni 5-8 percre, és a hőmérsékletet 160°C-ra csökkentjük.
A sütőtököt kikanalazzuk a héjából, a tojásokat kissé felverjük, a maradék gyömbért meghámozzuk, és reszelünk belőle egy kávéskanálnyit, majd az összes hozzávalót krémesítjük a robotgépben (vagy szitán áttörjük).
A krémet a tésztára simítjuk, és 30-35 percig sütjük.
Ha kihűlt, meghintjük a cukorral, és a gázlánggal karamellizáljuk. Azonnal tálalható.

Utólag vettem észre, hogy kifelejtettem a tejszínt a masszából, de a végeredmény szempontjából szerintem ez semmit nem számított. A karamellt is sikerült a kelleténél egy kicsit jobban rápörkölni, de nem lett tragikus a végeredmény, csak kevésbé esztétikus (:
Nem vagyok egyébként elragadtatva az eredménytől, sajnos a gyömbér egyáltalán nem érződik benne, pedig nem sajnáltam belőle. A mézeskalácsfűszer viszont nagyon is intenzív, bár ez nem olyan nagy baj.
Azt hiszem egyébként velem lehet a baj, szimplán nem szeretem a sütőtököt ízesítve, leginkább csak úgy magában. Azért még próbálkozok majd, ha akad valami szimpatikus recept (:

Nők Lapja 2010. november 3.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem volt evvel a sütivel semmi baj, sőt (és ezt én mondom, a finnyások koronázatlan királynője)... linzertészta egy kis egészséges motyóval rajta... jóság, na...