2010. április 25., vasárnap

Sacher torta

Apukám születésnapjára gondoltam, hogy ez egy tök jó édesség lesz. Én magam ugyan csak módjával szeretem a csokis ízű dolgokat, de ha rendes csoki van bennük, akkor azért jöhetnek. A Daubner Sacher tortáját kóstoltam anno, no az remek azért. Mondjuk mi nem jó a Daubnerben? (o;Megnéztem hát pár receptet, lényegében mindenhol ugyanazok a hozzávalók szerepeltek, kisebb változtatásokkal csak. Volt, ahol tettek bele vaníliát, vagy csak a tetejét kenték lekvárral, kicsit több vagy kevesebb cukor/liszt, de lényegében egy 6 tojásos csokis piskótát kell sütni. Namost ez is olyan süti, ami igazából egyszerű, de valamilyen okból csak nagyon kevés helyen lehet jót enni. Figyelembe véve a hozzávalók kevés számát, és az elkészítés nem túl bonyolult voltát, nehéz megmondani, hogy miért annyira jó az egyik, és miért annyira rossz a másik. Az enyém sajnos a nem annyira jó kategóriába esett (; Igazából a család azt mondta, hogy finom, de én határozottan elégedetlen vagyok, persze lehet, hogy nem a Daubner tortáját kéne alapul vennem, mert így egy picit magasra teszem a lécet.Végül az Ínyesmester receptjét vettem, le is vagyok törve, hogy ennyire eltért a végeredmény az elképzeléseimtől. A legnagyobb baj szerintem az lett, hogy a recept reszelt csokoládét írt, és így nem lesz igazán sötét a tészta, úgyhogy legközelebb mindenképp olvasztott csokit teszek bele. No meg nem vagyok a tortasütésben nagyon rutinos, beleértve a díszítést is, úgyhogy egy adag csokimázat sikerült is elrontanom (;Szóval csalódott vagyok, mert nem olyan színű lett, csak mintha kávés lenne, meg szárazabb is, meg a máz sem olyan szép... Igaz utóbbi inkább az én bénaságom, de szerintem igazából tényleg csokival öntik le és nem ilyen mázzal. Namajd legközelebb (;

Sacher torta

Tizenkét és fél deka vajat habosra keverünk 12,5 deka porcukorral. Kanalanként belevegyítünk 12,5 deka reszelt csokoládét és 6 tojássárgáját. Mikor mindezeket nagyon jól elkavartuk, 7 tojásfehérje és 12,5 deka finom liszt jön még bele. Vajjal kikent formában, lassan sütjük és szitára borítva másnap megkenjük a tetejét baracklekvárral, majd csokoládémázzal bevonjuk.
Csokoládémáz: 20 deka reszelt csokoládét és 15 deka porcukrot 2 deci vízzel, folytonos kavargatás közben sűrűre főzünk, vagyis olyanra, hogy a belőle tányérra cseppentett csepp ne folyjon szét. Ekkor elkeverünk benne egy mogyorónyi vajat és ráöntjük a torta tetejére. Vizes késsel elsimítjuk.

Én végül 13 dekányi mindent tettem bele, illetve a tojásfehérjéket nyilván előbb kemény habbá kell verni mielőtt hozzáadjuk. Nemhiába Ínyesmester nem kezdőknek szóló szakácskönyv (; A mázhoz pedig 10 dkg csokit és 12 dkg porcukrot kevertem össze valamennyi vízzel. 180°C-on sütöttem kb. 45 percig.
Ez a Sacher torta egyébként így nem az eredeti, mert az eredetit félbe kell vágni, és úgy megkenni lekvárral. Aminek a tetejét kell csak megkenni, az a Demel-féle verzió. Én végül félbe is vágtam, és a tetejére is kentem. Kínálhatunk mellé tejszínhabot, nyugodtan kicsit megcukrozva, mert maga a süti még a lekvár ellenére sem túlságosan édes.


Az Ínyesmester szakácskönyve: Sacher torta (356. oldal)

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Egyik nap autozas kozben betettem veletlenul Ed Guy-t. Egesz kellemes vezeto muzsika. :) Ismered? Van rola velemenyed?

Udv


Din.

dia írta...

Mármint a Tobias Sammet-féle Edguy-ra gonolsz?
Az első Avantasia megvan, habár Ayreont jobban szeretem ebben a témában. Ami azt illeti régóta nem hallgatok már Edguy típusú zenét. Viszont anno koncerten jól nyomták (:

Névtelen írta...

hali

szerintem ra. Igazabol egy szamot hallottam toluk, majd innen kerult hozzam harom album. Aztan ugy el is lett felejtve ameddig elo nem kerult zenehallgatas kozben.

nem voltam koncertukon, nem vagyok koncertre jaros ember. :)

az ember izlese es maga az ember is valtozik. :) szoval elkepzelheto, hogy fiatalabban mas zenet preferal az ember fia/lanya.


Din.