2009. december 30., szerda

Tejszínes-kukoricás lazac

Valamikor korábban vetettem egy egész szelet lazacot tesómékkal a Metroban, mert szerintem ott teljesen korrekt áron lehet hozzájutni frissen. Szépen feldaraboltam és kis csinos egy evéses adagokban bekerült a fagyasztóba. Namost valahogy csak nagyon lassan fogyogatott, sajnos össznépi ebédelésre nem lehet elkészíteni, mert anyukám nem szereti.
De persze a végtelenségig nem áll semmi a fagyasztóban sem, így már egy ideje "na majd most lazac lesz ebédre". Hát ma végre lett :) Csuda tudja honnét jött az ihlet, hogy ebben a formában ez finom lesz, de szerencsére tényleg az lett :) Általában nem szoktam recepteket megálmodni, hacsak nem kényszerből, mert valamit csinálni kell és csak azt használhatom, amit otthon találok.
Én most bort használtam, de menet közben elgondolkoztam, hogy akár pezsgőt is lehetne bele önteni. Esetlegesen a szilveszter utáni maradék buborék nélküli pezsgőkkel is ki lehet próbálni (;


Tejszínes-kukoricás lazac masnitésztával

Hozzávalók:
  • 45 dkg lazac
  • fél konzerv kukorica
  • 1,5 dl fehérbor
  • kb. 15 cm-es vastagabb póréhagyma
  • 5 dkg vaj
  • só, bors
  • fél citrom leve
  • 350 ml tejszín
  • 40 dkg masnitészta

Tegyünk fel forrni a tésztának bő sós vizet.
A póréhagymát vékonyan felkarikázzuk, és egy magas falú serpenyőben a vajon megfonnyasztjuk. Picit meg is sózhatjuk. Öntsük rá a bort, és fedő alatt pároljuk teljesen puhára.
A tésztáról ne feledkezzünk meg, ha forr a víz főzzük a tésztát a csomagolás szerinti ideig.
Közben vágjuk a lazacot apró kockákra. Ha a hagyma teljesen megpuhult, adjuk hozzá a lazacot, sózzuk, borsozzuk és locsoljuk meg egy fél citrom levével. Adjuk hozzá a kukoricát, és 5-10 percig fedő alatt pároljuk. Egyszer-kétszer óvatosan átforgathatjuk, de nem nagyon szükséges, mert a kicsi haldarabok így is átsülnek, ill. az sem baj, ha kicsit rózsaszínek maradnak.
Adjuk hozzá végül a tejszínt, keverjük össze és egyet rottyantsunk rajta, hogy összeforrjon.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Boldog Uj Evet kedves kajablogger. :)

Din.