2009. április 13., hétfő

Citromos ricotta krémtorta

Úgy látszik mostanság éppen hullámvölgyben vagyok, ami a főzést illeti. Lelkes sem vagyok annyira, meg valahogy idő sincs, és nem is sikerülnek annyira jól az alkotások. Szerencsére azért a mostani lényegesen jobb lett, mint a múltkori pogácsa :) Ehhez a nyári időhöz passzoló finom citromos torta kerekedett. Ricottát nem sikerült venni, ezért túrót használtam, de így is jó lett. Kissé lapos lett, mert nekünk csak 26 cm-s tortaformánk van, a recept meg 20 cm-est ír. Nomeg a teteje is megrepedezett már sütés közben is. Gondolom azért elsősorban az is hozzájárult a nagyobb repedésekhez, hogy egész éjszaka a kredencen pihent, talán kissé kiszáradt. A citromdíszítést most elhagytam.
Anyukám sütött egy nagyon szép kalácsot is, mert nálunk azt szokás a sonka mellé enni. Arról sajnos nincs kép, mert elég gyorsan elfogyott :)

Citromos ricotta krémtorta

Hozzávalók:
  • 60 g vaj
  • 100 g darált háztartási keksz
  • 50 g darált mandula
  • 3 citrom
  • 250 g dobozos ricotta sajt
  • 150 g natúr joghurt
  • 3 tojás
  • 1 ek étkezési keményítő
  • 90 g cukor
  • 1 ek méz
180°C-on melegítsük elő a sütőt. Egy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, majd keverjük hozzá a kekszet és a mandulát. A keveréket nyomkodjuk egy vajjal kikent, magas falú, 20 cm átmérőjű, levehető aljú tortaforma aljába. Tegyük 10 percre a sütőbe.
Ezalatt reszeljük finomra a 2 citrom héját, s facsarjuk ki a levét, majd aprító vagy turmixgép segítségével keverjük össze a ricotta sajttal, joghurttal, tojással, étkezési keményítővel valamint a cukorral, míg egynemű nem lesz; vagy habverő segítségével verjük fel. Öntsük a masszát a kekszes alapra, 45-50 percig süssük, míg kissé megszilárdul, s szép aranybarna színt kap. Legalább egy óra hosszáig hagyjuk hűlni a formában, majd egy kést furrassunk végig az oldala mentén, hogy leválasszuk a forma faláról, s borítsuk egy tányérra.
Szeleteljük vékonyana megmaradt citromot. Tegyük egy lábasba, öntsük le forrásban lévő vízzel, hogy ellepje. 5 percig főzzük, majd csöpögtessük le. Lassú tűzön melegítsük meg a mézet, de ne hagyjuk, hogy felforrjon. A citromkarikákat mártogassuk a mézbe, s rendezzük el a krémtorta tetején.
Most, hogy beírtam a receptet, feltűnt, hogy én 190°C-on sütöttem a tortát, talán ezért repedezett meg :) A massza egyébként teljesen folyós lesz, nem kell tőle megijedni.

Gabula András, Halmos Mónika, Korpádi Péter, Patyi Árpád - Nagy süteménykönyv 22. oldal

Nincsenek megjegyzések: