2008. november 16., vasárnap

Egyszerű gyöngyékszerek

Lesz idehaza adventi vásár, amit az óvoda szervez, és a bevétel is az óvodáé lesz természetesen. Én is csinálok pár ékszert, amit majd ott meg lehet venni. Elsősorban csak egyszerűbbeket csinálok, amik olcsók. Sajnos egy-két nagyobb üveggyöngy eléggé megdobja az árat, úgyhogy olyasmivel nem hiszem, hogy előrukkolok. Lehet, hogy csinálok valami drágábbat és feltűnőbbet is, de csak olyat, hogy ha esetleg nem veszik meg, akkor én is szívesen elhordjam :) Persze ezekben nincsen munkadíj, azért is lesznek annyira olcsók, de amúgy is örülök, hogy csinálhatom, és nem is ebből akarok meggazdagodni. Meg talán majd a hiúságomat is legyezgethetem, hogy milyen kis ügyi vagyok, ha mindent elvisznek, amit csinálok (o;

Ezek amúgy borzasztó egyszerűek, látszik is, bárki otthon könnyen előállíthatja. Mindenesetre szerintem azért mutatósak is, legalábbis én szeretem az ilyen lógós fülbevalókat :)

Van olyan is, amit már régebben csináltam, mint ez a gyöngygallér is, csak nem hordtam, hát inkább felajánlom, hátha valaki más majd használja is. Meg fogok csinálni színes-kisvirágosakat, amiket a szülők megvehetnek a kislányoknak.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

olyan kis állatfigurákat nem szoktak fűzni gyöngyből?
Egér, krokodil, én ezeket láttam-kaptam eddig.

Nem esznek sok erőforrást, viszont jól néznek ki és kulcstartóra ideálisak.

Mit gondolsz?
Mellesleg írigyellek ám. Nekem évek óta nem volt annyi időm, hogy gyöngyöt fűzzek, már szerintem nem is fogok.

D.

dia írta...

Dehogynem szoktak, de én azokat nem igen szeretem, nem érdekelnek vagy nem is tudom :) Kétlem, hogy fogok ilyesmit csinálni, bár ha jól emlékszem az első "munkám" mégiscsak egy egérke volt (;
Nyilván vannak fontosabb dolgok, amivel eltöltöd az idődet. Nekem ez fontos, én ezzel kapcsolódok ki :) Kinek a pap, kinek a papné (o;