2012. november 10., szombat

Indiai csicseriborsó és zöldség leves

Manapság teljesen rá vagyok kattanva az arab/ázsiai kajákra. Az ázsiait eddig is szerettem, de csak óvatosan főztem, sőt talán alig, mert nem nagyon ismerem ki magam a fűszerekkel. Az utóbbi időben viszont abszolút ezeket az ízeket kívánom, így fel is bátorodtam, és persze rájöttem, hogy nem kell félni ezektől az ízektől, könnyen lehet őket otthon is használni. Kezdem pl. egészen megkedvelni a korianderzöldet és római köményt is. A fokhagyma-gyömbér-hagyma kombót eddig is imádtam, ennek rettentően jó illata van, ahogy pirul.
Szerencsére itt Budapesten elég sok helyen lehet arab és ázsiai fűszereket meg egyéb alapanyagokat kapni, és nem is drága igazából. Eddig egy megbízható receptem volt, nevezetesen Chili&Vanilia kókusztejes vöröslencse levese. A másik indiai témájú fogás, amivel próbálkoztam az Ízbolygó sütőtökös curryje volt. Rettentően elégedett voltam az eredménnyel, a sütőtök nyilván nem annyira indiai alapanyag, de elképesztően jól passzolt az egészhez. Fogok is még szerintem majd csinálni ilyet, sütőtököt így szezonban amúgy is eszek gyakorlatilag minden nap.
Persze azért egyelőre nem próbálkozom nagyon vad receptekkel, inkább csak ilyen európai ízlésre alakított változatokkal. A minap a BBC GoodFood magazinját böngésztem, és ott találtam is pár nagyon ígéretes levest, ebből csináltam most meg egyet. Remélhetőleg a többi is sorra kerül, ha már így kivételesen levesezhetnékem van (:

Indiai csicseriborsó és zöldség leves

Hozzávalók:

  • 1 ek. növényi olaj (mogyoró olajat használtam)
  • 1 nagy hagyma felaprítva
  • 1 tk. finomra reszelt gyömbér
  • 1 nagy gerezd fokhagyma felaprítva/reszelve
  • 1 ek. garam masala
  • 850 ml zöldség alaplé
  • 2 nagyobb sárgarépa hosszában negyedelve és felkarikázva
  • 400 g konzerv csicseriborsó 
  • 100 g francia bab
Egy lábosban pirítsuk kb. 2 percig az olajon a hagymát, fokhagymát és gyömbért. Adjuk hozzá a garam masalát is és pirítsuk további 1 percig. Eztán adjuk hozzá a sárgarépát és az alaplevet. Főzzük az egészet 10 percig, és ekkor adjuk hozzá a lecsepegtetett csicseriborsót is. Egy botmixerrel kicsit pürésítsük mielőtt hozzáadjuk a zöldbabot. Forraljuk össze az egészet, nem kell sokáig, kb. 3 perc és már kész is.

Természetesen lehet szárított csicseriborsót használni, én is így tettem. Ekkor viszont ne felejtsük el pár órára beáztatni főzés előtt a csicseriborsót. Én külön meg is főztem előre, mert nem akartam az egész levest ennyit forralni. 
A pürésítés egyébként így nem annyira okos, sejtettem is, hogy nem lesz a legtutibb, majd legközelebb nem így csinálom. Érdemes inkább a leves harmadát kivenni, a maradékot alaposabban pürésíteni és aztán visszatenni bele, amit félretettünk. Így elég fura állaga lett, olyan mindenféle darabok voltak benne. Rossz persze nem lett, csak szebb lett volna, ha így csinálom.
Mindenesetre jó hamar kész van az egész, és kellően laktató. Egészséges is meg vegetáriánus, sőt egyenesen vegán is, meg zsírszegény meg miegymás, szóval csupa jóság (o:


Nincsenek megjegyzések: