Idén végre nem kellett tökért kuncsorogni, mert ültettünk a kertbe, és lett is jó sok, meg szép nagyok. Azért meg kell mondjam ezt a hagyományos lámpástököt sokkal jobban lehet faragni meg belezni.
Már tavaly is láttam egy mintát, ami nagyon megtetszett, idén össze is kaptam magam, hogy megcsinálom. Hát... azért van még mit gyakorolni, ha az ember nem csak egy vigyorgós/gonosz fejet akar faragni (: Sajnos eléggé hamar meg is deglett a lámpa, mert kiesett a közepe, ami már amúgy is nagyon ingatag volt. De legalább egy fotó erejéig, meg pár órára az erkélyen is díszlett. Van még egy tök, azt megfaragom holnap, de ott már biztosra megyek a mintával (:
Gyűjtöttem alant pár oldalt, ahol ingyen letölthető minták vannak. Aki nem bízik a saját kézügyességében, az ezekből bőven válogathat. Én is tulajdonképpen ezt csináltam, csak én nem találtam meg letölthető verzióban ezt a macskát, így előbb lerajzoltam a fotó alapján papírra, és azt mintáztam a tökre.
Ha kinyomtattuk/megrajzoltuk a mintát, akkor ragasszuk rá a tökre, lehetőleg ügyesen rásimítva. A forma mentén aztán hústűvel, vagy valami hasonlóan hegyes eszközzel lyuggassuk rá a mintát a tökre. Ahol ívesebb a forma, ott lyukasszuk sűrűbben.
Ennek az az előnye, hogy nem lesz a tök összefirkálva, kevésbé feltűnő, mint a filcnyomok. A lyukasztás mentén aztán vághatjuk is a tököt szépen formára. Érdemes keskeny pengéjű kést választani, mert az könnyebben veszi az íveket.
No és hát ilyen lett a végeredmény, amivel tulajdonképpen nagyon elégedett is vagyok, csak kár, hogy ilyen tiszavirág életűre sikeredett (:
Zombie Pumpkins!
Ganett.com
Sweet Happy Life
Paper Pumpkins
Hershey's
eHow
DLTK's