2011. június 12., vasárnap

Túrógombóc eperöntettel

Nem vagyok akkora rajongója a túrógombócnak, de valamiért most mégis az a vízióm támadt, hogy ezt akarok enni eperöntettel. Sajnos kezdünk már az eperszezon vége felé közeledni, így ki kell használni még, amíg lehet, és valami epres finomságot készíteni. Soha életemben nem csináltam még túrógombócot, pedig ugye eléggé alap. A recept tuti, nem estek szét a gombócok, és nem úgy kellett leszűrni a főzővíz tetején elterülő túrós masszát (;
Eperöntet helyett nyilván lehet tetszőleges gyümölcsöntetet csinálni, akár vegyeset is, amolyan rote Grützéset.
Az eperöntet már korábban szerepelt itt.


Túrógombóc

Hozzávalók:
  • 50 dkg túró
  • 2 ek. zsemlemorzsa
  • 2 ek. búzadara
  • 2 ek. búzakorpa
  • 2 ek. étolaj
  • 3 egész tojás
  • pici só
  • zsemlemorzsa
Az összes hozzávalót alaposan összegyúrjuk, majd kis ideig állni hagyjuk. Gombócokat formálunk a masszából és forró vízben kifőzzük, majd pirított zsemlemorzsában meghempergetjük őket.

Nincsenek megjegyzések: