2011. június 27., hétfő

Hogyan adjunk pénzt nászajándékba?

Lagziba voltunk hivatalosak tesómmal, és eleget téve az ifjú pár kérésének, nem vásároltunk sem kenyérpirítót, sem étkészletet. Persze pénzt adni borítékban olyan snassz, ami egyébként a vendégnek is leegyszerűsíti a dolgát, és az ifjú pár is így tudja leginkább a használni az ajándékot. De a pénz az a pénz, akkor is, ha Deák bácsi néz róla, meg akkor is, ha csak fémből van (o; Tavaly már egy másik esküvőn, másik társasággal is ellőttük ezt az ötletet, hogy egyszerűen aprópénzben adjuk, amit szánunk. A meghívón amúgy is valami "hadd teljen a persely" jellegű idézet volt, hát mi meg ráfogtuk, hogy szó szerint értettük, úgyhogy 6 kg aprópénzt ajándékoztunk különböző címletekben.
És akkor íme a zsák, amibe mindez belekerült, mert hát ugye borítékba mégsem lehetett tenni (o;


Én a Röltexben vettem a zsákvásznat, valami 1700 Ft/m körüli áron adják, elég simán körbevarrni, meglepően jól tart. A jelhez pedig nyomtassunk valamilyen stílusú $ jelet, és szépen vágjuk ki, majd tűzzük a mintát a zsákra, és jöhet a textilfesték. Arra figyeljünk, hogy tegyünk valamit a zsákba, nehogy a festék átüssön, és nem ecsettel kenegessük, hanem fogjunk szivacsdarabot vagy vattapamacsot/vattakorongot, és azzal ütögessük bele a festéket.

Utólag megtudtuk, hogy valóban sikert arattunk, órákig rolnizták az aprót (o;

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!

Klasszikus otlet, mostanaban mar szinte kotelezo. Mi 200asokat gyujtottunk ilyen fa kincsesladaba. Azota is gyujtik, de mar nem merik emelgetni, nehogy szetessen. :) Betoro legyen a talpan aki lelep vele. :)

udv

Din.

Vicuska írta...

:D Kreatív!