2009. március 21., szombat

Makaróni zöldfűszer-mártással és szardíniával

Természetesen ismét felmerül a jól ismert kérdés: mit főzzünk? Én gulyásra vágytam, és volt is itthon valami szépséges marhahús, de mivel abból már készült a héten egy fogás, inkább más alapanyag után néztünk. Végül tesómmal megállapodtunk a tésztában. Mondtam neki, hogy nézze meg a karácsonyra kapott szakácskönyvemet, úgysem főztem még belőle semmit. No így esett a választás erre. Magamtól talán nem csináltam volna meg, nem bíztam volna a sok-sok zöldfűszerben, hogy nem lesz túlságosan markáns. Nos sajnos a zöldfűszerek nem voltak éppen frissek. A tavaly burjánzó petrezselyem is még csak most kezd életre kelni a kertben, így arról kb. csak a szükséges mennyiség felét sikerült leszedni, a maradékot szárítottal pótoltam. Kaptunk ugyan egy bokor rozmaringot nemrég, ami most lett elültetve, de az szegény elég gyászos volt, úgyhogy egy nagyobb, a konyhában száradó ágról tördeltem le a leveleket. Megmondom őszintén ezekkel a kisebb konzervhalakkal nem vagyok nagy barátságban. Szeretem ugyan a halat, de nem így szöröstül-bőröstül. El is szörnyedtem mikor megláttam a konzervben, hogy ennek is szinte csak a feje van levágva :) Nodehát alaposan meg lett darálva, úgyhogy... (o; Kicsit ragadós lett a massza, amit én annak tudok be, hogy nem voltak frissek a növények, pedig tettem 3 ek.-lal a tészta főzővizéből is bele. Viszont kétségtelenül nagyon gyorsan készen van, aki siet annak ideális.

Makaróni zöldfűszer-mártással és szardíniával

Hozzávalók:
  • 40 dkg makaróni
  • 1 zsemle
  • 10 dkg mandula
  • 15 dkg friss petrezselyem
  • 5 dkg friss bazsalikom
  • 5 dkg friss oregano
  • 2 dkg friss rozmaring
  • 3 doboz olajos szardínia-konzerv (összesen 30 dkg)
  • 5 ek. fehérborecet
  • 5 dkg kapribogyó
  • 2 dl extra szűz olivaloaj
  • 3 nagy gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • tálaláshoz citrom
Egy nagy fazékban 4 liter vizet forralunk a tésztának.
A mártáshoz a zsemle belét kiszedjül, és apróbb cafatokban beleszórjuk egy száraz, 30 cm átmérőjű, magas falú teflonserpenyőbe, majd mérsékelt tűzön kevergetve jól megszikkasztjuk. Ha kész, félrerakjuk, aztán az üresen maradt serpenyőben mérsékelt tűzön kevergetve illatosra pirítjuk 2-3 perc alatt a mandulát.
Amikor a tészta főzővize már lobova forr, megsózzuk, és megfőzzük benne a makarónit.
Mialatt fő, elkészítjük a mártást. A kihűlt zsemlét és a már szintén nem forró, pirított mandulát tumixgépben összeőröljük, azután hozzáollózzuk a petrezselyem, a bazsalikom, az oregano és a rozmaring leveleit. Végül belekerül a turmixgépbe 2 doboz olajos szardínia, a fehérborecet, a lecsöpögtetett kapribogyó, az olívaolaj és a megpucolt, összezúzott fokhagyma is. Gondolom, már tudják, mi következik: az egészet összepépesítjül. Ezután a zöld mártást átöntjük abba a serpenyőbe, amelyet korábban a zsemléhez és a mandulához használtunk, és megsózzuk-megborsozzuk.
A megfőtt makarónit leszűrjük, a mártáshoz forgatjuk, és nagy lángon szűk 1 perc alatt kevergetve öszemelegítjük. Tálaláskor szétosztjuk 4 tányérban, és mindegyik adagra ráhelyezünk néhány halacskát a harmadik doboz szardíniából. Ezen kívül citromgerezdeket is adunk mellé, hogy aki kívánja, friss citromlevet csöpögtethessen a tésztájára.

Stahl Judit: Gyors olaszos tészták

Nincsenek megjegyzések: