2012. április 8., vasárnap

Banoffee pie

Egy interjút néztem egy brit színésszel, és ott hangzott el ennek a tortának a neve. Sosem hallottam korábban, de a fotók eléggé magukért beszéltek, szóval gondoltam, rápróbálok. Most végre rászántam magam arra is, hogy dulce de lechet csináljak. Hozzáteszem egyáltalán nem ördöngösség, de még fejlesztést igényel. Mondták, hogy elvileg az itthon kapható tubusos sűrített tejből hígabb karamellkrém lesz, mint a konzervesből. Sajnos ez tényleg így van, szóval ha valaki megcsinálja, akkor próbáljon konzerves sűrített tejet beszerezni. Én be voltam tojva, mert lezárt konzervet főzni kissé veszélyesen hangzik, de mindenképp meg fogom próbálni, hogy abból milyen lesz. Főleg azért is lenne jó, mert a konzerveket meg lehet főzni előre, aztán szépen betenni a szekrénybe, és bármikor készen elő lehet szedni. Azt hiszem az arab/ázsiai boltokban hozzá is lehet jutni ilyesmihez.
A süti elkészítése rettentően egyszerű, sütni sem kell, csak kicsit hűteni, és szerintem nagyon finom lett (: Az enyém persze teljesen szétfolyt, mert híg lett a karamell, de hát megettük kiskanállal (:

Banoffee pie

Hozzávalók:
  • 250 g keksz (Zabfalatok vagy Hobbits)
  • 100 g olvasztott vaj meg még egy kicsi a forma kikenéséhez
  • 400 g dulce de leche
  • 2 banán
  • 300 ml habtejszín
  • csokoládéforgács díszítéshez
A dulce de leche-hez ha konzervet veszünk, akkor azt állítsuk vízbe, hogy teljesen befedje, és főzzük 2,5-3 órán keresztül. Várjuk meg míg kihűl, és csak azután nyissuk ki. Fontos, hogy a konzerv végig víz alatt legyen, különben a plafonról moshatjuk a tejet (:
A tubusos verziónál nyomjuk a sűrített tejet egy kis lábasba, és ezt főzzük vízfürdő felett ugyanígy 2,5-3 órán át. Időnként (félóránként) kevergessük meg.


A kekszet törjük össze, hogy finom morzsás legyen, és keverjük össze a vajjal. Egy kisebb tortaformát vajazzunk kis, és nyomkodjuk bele a kekszes masszát az aljára meg az oldalára. Fél órára tegyük a fagyasztóba, hogy megdermedjen. Ezután töltsük bele a karamellt a kekszes alapba, és rakjuk ki a karikára vágott banánnal. A tejszínből verjünk habot, és öntsük az egész tetejére. Csokoládéforgáccsal díszítsük.


No és ilyen lett az egész, miután felvágtam (o;



1 megjegyzés:

Bettina írta...

Nos az igazi recept annyiban más, hogy ha Magyarországon csinálod akkor használj albert kekszet, és a rejszínbe szoktunk kávét keverünk...a banánokat nem karikára hanem keresztbe vágjuk.de így is biztosan nagyon finom. De ha van kedved próbáld ki így is. Sok sikert.