2011. április 23., szombat

Inle lake

A reptér induló oldala már egyáltalán nem volt olyan szép, mint a nemzetközi érkezés. A beszállókártyákat kézzel töltötték ki, nem névreszólóan. Minden utas kapott még ezen kívül egy, a célreptér kódjával ellátott matricát is a pólójára. A Hehoba repülõk zöldet, a Mandalaybe repülõk pedig kéket. Mert egyébként ez egy ilyen járat volt, hogy volt köztes állomás. A váróban összeismerkedtünk egy amerikai lánnyal, aki egy mandalayi magániskolában tanít angolt és most épp a Yangonban focista elefántcsontparti barátját látogatta meg. Multikulti ezerrel (: A repülõn kellemes szaunaszerû állapotok uralkodtak, úgyhogy mindenki a safety carddal legyezte magát. Én mondjuk a hányózacskót használtam erre a célra, mert a safety card már nagyon meg volt törve, és mivel szent elhatározásom volt, hogy ezt most ellopom, nem akartam még jobban tönkretenni.
A hehoi reptér egészen kicsi, az ember leszáll a géprõl és 10 métert gyalogol az épületig. Én még a repülõgép mellett a földön heverõ hátizsákomat is felvettem, de egyébként is kézikocsin tolták be az épületbe. Mivel a szállásunkról kértünk fuvart, nekünk csak be kellett ugrani a taxiba. A jobb oldalon közlekedõ jobbkormányos autók már így is elég furák voltak, most viszont sikerült megfigyelni még egy furcsaságot is. A Nyaungshwebe tartó egy órás úton végig próbáltam kitalálni milyen összefüggés van a haladási irányunk és az index használata között, de nem bírtam rájönni. Bizonyára az indexet az elõzés segítésére is használják, hiszen nem lehet rendesen kilátni, de amikor egy szerpentinen egyedül mentünk 500 métert jobbra indexelve, azt igazán nem tudom mivel magyarázni. A duda egyébként szintén legalább ilyen fontos, az út szélén gyalogolva a robogósok simán rádudálnak az emberre.
Kb. 10 perccel a cél elõtt lerobbant a taxink, hogy izgalmak is legyenek. Szerencsére könnyen orvosolható volt a probléma, mert csak a hûtõíz forrt fel, pontosabban el. Egy patak mellett vezetett az út, úgyhogy vizet is könnyen lehetett szerezni. Nem viccelek, a sofõr kb 8 liter vizet beleöntött a hûtõbe. Nem éreztem egyébként problémának ezt a kis közjátékot, itt ugyanis Yangonnal ellentétben elsõosztályú idõ van, nagyon kellemes szellõs nyári meleg.
A Queen Inn-ben szálltunk meg, ahol a házinéninél jobb vendéglátót szerintem kívánni sem lehetne. Az érkezéskor mangolassival fogadott minket, ami már nagyon pozitív volt. Ezután ott helyben leboltolta nekünk a másnapi hajótúrát és megtelefonálta a buszjegyet is, amivel majd el tudunk menni Mandalaybe. Ezután még vacsorát is fõzött nekünk, és még a konyhájába is beengedett, segítettem egy kicsit fõzni is (o; Mondjuk hiába néztem meg, hogy hogyan készül az étel, otthon szinte esélytelen lesz utángyártani, mert megint elõkerültek a számomra tökéletesen ismeretlen fûszernövények. Amig a vacsorakészítésre vártunk, kaptunk zöldteát és pirított szóját is.
Az egésznapos hajókázást az Inle tavon mindenki ajánlom, nagyon remek program. Végül szerencsénk volt, mert csatlakozott hozzánk egy idõsebb taiwani férfi és egy svájci leány is, így négyfelé oszlott a hajóbérlés díja. Itt hosszú, keskeny hajókkal közlekednek az emberek a tavon és a csatornákon. Ha túristákat visznek rajta, akkor tesznek bele 4-5 széket, de helyiekbõl beleférnek 15-en is, plusz még egy robogó (:
A hajóval falvakat és kézmûveseket látogattunk meg. Láttuk hogyan csinálnak fonalat lótuszból és hogyan szõnek selyem longyit. Voltunk ezüstmûveseknél és szivarsodróknál, valamint a templomok sem maradhattak ki a kínálatból. Természetesen mindenütt lehet vásárolni is a készített termékekbõl. Elvileg ez egy picit drágább, mint a piac, viszont cserébe az összes pénz ezeké az embereké lesz. Az útvonal legtávolabbi pontján felhajóztunk egy csatornán egy szentélyhez. Itt jó hosszan kellett gyalogolni felfelé egy árkádsor alatt és cserébe láthattunk jó sok romantikusan lepusztult sztúpát. Visszafelé megálltunk ebédelni, majd már csöpögõ esõben szépen beszálltunk a csónakba és visszaindultunk. És ez bizony nagy hibának viszonyult, mert kb. 30 percig hajtottunk a tavon zuhogó esõben, nyilván mindenféle esernyõ vagy esõkabát hiányában. Tesóm nagyon okosan még induláskor levette a pólóját, ami így a táskában szárazon vészelte át az utat, úgyhogy miután megálltunk egy monostornál 10 perc didergéssel egybekötött szárítkozás után legalább felül szárazat tudott magára venni. A taiwani bácsinak volt egy nejlonzacskószerû esõkabátja, kb olyan, mint amit a vízeséseknél osztogathatnak. Hülyén nézett ki, de gyakorlatilag teljesen megvédte az esõtõl, mi meg a svájci lánnyal úgy pislogtunk a tornácon, mint két ázott veréb. Az esõvel szél is jött, amitõl a vizes póló kifejezetten kellemetlen lett. Aggodalomra azonban nem volt ok, árusok itt is vannak, úgyhogy szert tettem egy remek szuvenírpólóra. Annyira nem szép, viszont száraz volt, a többi meg nem számít (; Talán több, mint egy órát vártunk arra több más túristával együtt, hogy elálljon az esõ, és folytathassuk az utat. A visszaút elég kellemes volt, a felhõk között átsütõ napsugarak szép látványt nyújtottak. A szállásra visszaérve a helyiek minket látva vigyorogva közölték, hogy ott egy csepp esõ sem esett (:

Ma (04.23.) biciklit béreltünk, hogy körbekarikázzuk a környéket. Igazság szerint sokra nem mentünk vele, egyrészt mert ma is menekülnünk kellett az esõ elõl, másrészt mert itt borzalmasak az utak, a bicók meg eléggé hagyományosak. Ha volt vesekövünk az biztosan lejött (: Harmadrészt meg én valamivel elcsaptam a gyomrom, és a zötykölés nem segített rajt. Mindenesetre úgy érzem magam, mintha csülökpörköltet ettem volna bundáskenyérrel. Szerencsére a házinéninek nõ a kertjében menta, úgyhogy kaptam mentateát is, de mit nem adnék egy kis Unicumért...
Ééééssss... van 9 db gekkó a bungalló tornácának plafonján (o;

2 megjegyzés:

enes írta...

Éééén is akarok tappancsos tapadógyíkot a szobámba! :D Hozz egyet légyszi! Ígérem jobban vigyázok rá, mint a Verusékra! Kapsz is cserébe Unicumot! :D

Névtelen írta...

Nagy vilagutazo lettel Dia! Gratulalok! Sok sikert.

Din.