2015. június 7., vasárnap

Kapros-citromos mascarponeval töltött cukkini



Kapros-citromos mascarponeval töltött cukkini

Hozzávalók:

  • 6 gömbölyű cukkini
  • kis fej hagyma felaprítva
  • kb 35 dkg darált sertéshús
  • 250 g mascarpone
  • kisebb citrom leve és felének reszelt héja
  • 3 tk. parmezán
  • csokor kapor aprítva
  • só, bors


A cukkinik kalapját levágjuk, kiskanállal kikaparjuk a belsejét és picit besózzuk. Hagyjuk állni, majd mielőtt megtöltjük öblítsük ki.
A felaprított hagymát kevés olivaolajon futassuk meg és pirítsuk meg rajta a darálthúst. Sóval, borssal fűszerezzük, pároljuk puhára.
A mascarponét keverjük el a citrommal, parmezánnal és kaporral. Pici sóval, borssal fűszerezhetjük, csak óvatosan a sóval, mert már a húst is sóztuk és a cukkinik is be vannak sózva.
A cukkinik alját szúrjuk meg késsel, hogy ki tudjon folyni belőle a lé. Kanalazzunk bele egy réteg húst, majd egy réteg mascarponét, még egy réteg húst és a tetejére jöhet még egy mascarpone réteg végül a cukkini "kalapja".
Kikent tepsibe állítsuk a cikkiniket és 200°C-on süssük, míg egy kis színt kap. Salátával, pirított újkrumplival tálaljuk.
Hús helyett akár fűszeres túróval, gombával és rizzsel is lehet tölteni.