Itt volt az ideje, hogy kipróbáljam az édesburgonyát. Elég könnyen hozzá lehet jutni most már nálunk is, olcsónak mondjuk nem mondanám (kb. 900 ft/kg), de cserébe elég kiadós. Tulajdonképpen sütőtökkel is lehet helyettesíteni, mert ízre és küllemre is hasonló.
Igaz nincs túl fogvacogtató telünk, de ez amolyan jó fűszeres, tartalmas egytálétel egy hideg estére.
Az eredeti recept szerint serpenyőben kellene hozzá sütni lepénykenyeret, én ezt most elhagytam, mert volt még a fagyasztóban ilyesmi, amit a múltkor az arabnál vettem.
A fűszerkeveréket össze lehet állítani előre is, több lesz belőle persze, mint amennyi itt kell, de akár sült csirkét is lehet vele fűszerezni.
Berbere fűszerkeverék
Hozzávalók:
- 4,5 tk. chilipehely
- 1 tk görögszéna mag
- 1 tk kurkuma
- 1tk őrölt gyömbér
- 1 tk tenegeri só
- 3 ek. pirospaprika
- 1/2 tk őrölt fahéj
- 1/2 tk "allspice" - én kínai 7 fűszer keveréket használtam
- 1 tk őrölt koriander
- 1/4 tk őrölt szegfűszeg
- 1 tk őrölt fekete bors
A görögszéna magot, chilit és sót egy mozsárban vagy fűszermalomban törjük porrá majd keverjük hozzá a többi fűszert is.
Én őröltet használtam mindenből, úgy hogy csak össze kellett keverni.
Etióp édesburgonyás, vöröslencsés egytál
Hozzávalók:
- kb. 600 g édesburgonya megsikálva és felkockázva
- 2 ek olaj
- 1 hagyma apróra vágva
- 1 ek reszelt gyömbér
- 3 gerezd fokhagyma reszelve/aprítva
- 1 ek berbere fűszerkeverék
- 1 bögre vöröslencse
- 1 liter alaplé
- só, bors
- 250 g káposzta felszeletelve
- 1 nagy paradicsom felkockázva
- citromlé
- koriander a tálaláshoz
Egy mély serpenyőben az olajon pároljuk üvegesre a hagymát. Eztán adjuk hozzá a fokhagymát és a gyömbért, ezzel is pirítsuk pár percig. Ha nagyon száraznak tűnik, pici alaplevet öntsünk rá. Adjuk hozzá a berber fűszerkeveréket majd a paradicsomot és a káposztát. Sózzuk, borsozzuk, forgassuk át az egészet.
Végül adjuk hozzá a lencsét és az édesburgonyát, és öntsük fel az alaplével. Részben lefedve hagyjuk közepes lángon kb. 20-25 percig gyöngyözni, vagy amíg a lencse és az édesburgonya meg nem puhul. Adjunk hozzá ízlés szerint citromlevet, és fedő nélkül rotyogtassuk még 5 percig.