2014. május 15., csütörtök

Meleg lencsesaláta hideg napokra

No rajtam ugyan nem fog ki az időjárás, márpedig május közepén igenis salátázok. Igaz nem épp olyan salátával, mint amilyen az embernek a saláta szó hallatán elsőre eszébe jut (: 
Pár hónapja ettem egy ilyen salátát az igen remek Bölcső Bárban. Nagyon tudom ajánlani a helyet, kézműves söreik vannak, a pultos fiú pedig készségesen segít a választásban, és az étlap is izgalmas. Időnként még a helyhez tartozó agárral, Hérával is találkozhatunk, aki egyáltalán nem tolakodóan látogatja körbe a vendégeket (: Eredetileg az állítólag igen remek kacsaburger miatt került fel a hely a listámra. Mondanom sem kell már többször is jártam ott, de a kacsaburgert még persze nem próbáltam (:
Ez a saláta viszont nagyon ízlett, és amúgy is már szilveszter óta árválkodott egy bontott zacskó lencse a szekrényben, szóval legfőbb ideje volt már összehozni itthon is ezt a fogást. Kihasználtam az alkalmat, hogy ha már ilyen borzasztó idő van, legalább egy jó vacsorával megápolom a lelkem (;
Igazából be kell valljam nem emlékszem pontosan, hogy milyen öntet volt az egészen, illetve hogy volt-e egyáltalán olívaolajon kívül valami extra. Én mindenesetre most egy mustáros öntetet képzeltem hozzá.


Meleg lencsesaláta buggyantott tojással

Hozzávalók (fejenként):

  • 10 dkg lencse
  • kisebb marék rukkola
  • 1 tojás
  • 1-2 szelet toastkenyér
  • só, bors, olívaolaj, mustár
  • petrezselyem
  • babérlevél
A lencsét áztassuk be előző nap, majd sós-babérleveles vízben főzzük puhára. Az öntethez olívaolajjal keverjünk el egy fél teáskanál mustárt (ízlés szerint lehet magos/csípős) és forgassuk bele a leszűrt lencsét. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A toastkenyereket kockázzuk fel, és száraz serpenyőben pirítsuk meg a kockákat. A petrezselymet aprítsuk fel.
A tál egyik szélére pakoljuk a rukkolát, majd halmozzuk mellé a kenyérkockákkal összekevert lencsét. Locsolhatunk rá még nyugodtan egy kis olívaolajat is. Tegyük a tetejére a buggyantott tojást és szórjuk meg petrezselyemmel.

A buggyantott tojás elkészítéséhez itt van két különböző módszer, az egyik Chili&Vaníliától, a másik pedig a Dining Guide oldaláról. Utóbbi szerintem biztosabb, én is ezt alkalmaztam így az első buggyantott tojáshoz, és elég jól sikerült (: